Kezdet és vég

Újrakezdtem az életem. Mindent kidobáltam, ami a múltam egy darabkájára emlékeztetett volna. A szemeteszsákba kerültek régi fényképek, az emlékeket pedig bedobozoltam. A „még jó lehet valamire” dobozt a garázsban helyeztem el. Ki tudja mikor kell elővegyek egy nekem szánt szerelmeslevelet újra, vagy mikor jöhet jól a 10. ajándékba kapott zokni.  

Ha már előröl kezdem az életem, miért ne tehetném ezt meg környezetbarát módon? A papírokat gondosan összegyűjtve a papirosba dobtam, az ajándékba kapott eszközöket pedig továbbajándékoztam az ismerőseimnek. Már csak egy hatalmas zacskó vár az ajtó mellett. Az esténként elfogyasztott italok után megmaradt üres üvegek súlya alatt könnyen elszakadhat. A gyógyulási folyamatomra emlékeztetnek és a magányos estékre, amikor egy pohár bor és egy fájdalmas, szerelmesfilm volt a legfőbb támaszom. Hova is vihetném ezeket az üres üvegeket? Tatára biztosan nem. Ahogy látom, ott is sokan küzdenek a mindennapok súlyával. Legalábbis az üres üvegek száma az egy főre jutó depressziómennyiséget is megmutathatja. Ezek szerint a Bacsón sokkal több a magányos ember, mint amennyinek kellene, hogy legyen. Talán az ott lakók is újrakezdenek. Változnak. Bár a kukák között lágyan elfekvő használt fecskendők már súlyosabb mentális problémára engednek következtetni. De azért a szemét között találok egy plüssmackót is. A gondtalan gyermekkort szimbolizálja. Remélem, hogy a gazdája nem az üres üvegek árnyékában végzi majd.