A csecsen elnök vezette egykor a baji laktanyát

A Magyarország elhagyottan - BCO urbex a közösségi oldalán osztotta meg a közelmúltban készült fotókat a baji laktanyáról. Mint írták: eredetileg magyar, de a forradalom után a szovjetek vették birtokba a laktanyát. Az utolsó katona 1990. június 24-én hagyta el a helyet. 

Az elfeledett légierő  közösségi oldalán is sok érdekességet tudhatunk meg a baji laktanyáról, ahova az oldal készítői is ellátogattak. A portál szerint a csecsen függetlenségi mozgalom ikonikus alakja Aszlan Maszhadov, aki 1997-ben a független Ichkeria Csecsen Köztársaság elnökeként Borisz Jelcin orosz államfővel aláírta az első csecsen-orosz háborút lezáró békeszerződést 1981 és 1985 között Bajon szolgált többek között törzsfőnökként, ami a parancsnok utáni második legmagasabb rangnak tekinthető, lényegében ő vezette a laktanyát. 

Hozzátették: egy forrás szerint a laktanyában akkor nagy számban állomásozó csecseneket és egyéb kaukázusi kisnépek katonáit maga köré gyűjtötte és gyakorlatilag (természetesen nem hivatalosan!) létrehozott belőlük egy ”csecsen ezredet”. Szintén tudható Maszhadovról, hogy lehetőleg kerülte az orosz tisztek hagyományosan vodkában fuldokló társaságát és a nagyobb szovjet ünnepségeket, de természetesen sem esetleges vallásossága vagy szeparatista gondolatai nem jelenhettek meg nyíltan, hiszem ezek extrém tabutémának számítottak abban az időben. 

Baj után még egy darabig, a kecskeméti laktanya parancsnokaként kötődött Magyarországhoz, utána szolgált még az NDK-ban, majd a Szovjetunió végnapjai Litvániában érték, ahol tevékeny szerepet kellett vállalnia a litván függetlenségi törekvések elnyomásában. 

A környékbelieknek azonban mégsem emiatt emlékezetes a baji laktanya. Sajnos egy szörnyű tragédia emlékét őrzik a ma már üresen álló épületek: nyolc bányász vesztette életét 1956. október 27-én, szombaton, a Komárom megyei Baj községben lévő laktanyánál és több mint tízen megsebesültek. Egyike volt az 1956-os forradalom, illetve az utána következő megtorlás leggyilkosabb sortüzeinek.

Mint ismert: 1956. október 26-án, pénteken Tatán már sztrájkban állt az üzemek jó része. Az Almásfüzitői Timföldgyár munkásai és tüntetők leverték a vörös csillagot a szovjet hősi emlékműről, sőt az emlékművet magát is ledöntötték és elfoglalták Tata fontos épületeit. Egy tiszti különítmény, amely a rendőrséget később visszafoglalta, fegyverüket nem használó embereket ölt meg.

Szombaton Tatára érkeztek az aknászképző iskola diákjai és bányászok, mind fiatalok, 17 és 34 év között, akik elszánták magukat, hogy fegyverrel harcolnak a forradalomért. Fegyverük azonban nem volt, ezért – ahogy az az ország számos pontján történt –, úgy határoztak, hogy a közeli, baji laktanyához mennek és ott próbálnak fegyvert szerezni. A honvédek sok helyütt laktanyáikban is a tüntetőkhöz csatlakoztak, itt azonban nem ez történt.

A teherautókkal érkező bányászoktól a laktanya katonái nemcsak megtagadták a fegyvert, hanem éles vita is kialakult. A bányászok kelletlenül tudomásul vették, hogy nem kapnak fegyvert, és elkezdtek visszaszállni a teherautóra, amikor gépágyúval és golyószórókkal lőni kezdték őket. Szemtanúk szerint a gépágyú cafatokra tépte az embereket.