Siker

2023.12.21. 14:00

Kategóriájában első lett a komáromi turisztikai weboldal

Kategóriájában országos első lett az iranykomarom.hu. A Magyar Marketing Szövetség minden évben meghirdeti az Év honlapja pályázatot, amelynek közönségdíjáért az idén Komárom is versenybe szállt és eredményesen teljesített.

Körtvélyfáy Dina

Ahogy a komarom.hu-n is olvasható, a turizmus kategóriában országos szinten első helyen végzett az oldal, olyan nevezőket utasítva maga mögé, mint a Székesfehérvár Neked – Ezer éve várunk Rád!, a Visit Hortobágy, a Balatoni Turizmus Szövetség – Nyitott Balaton oldala, a Pécs ZOO, a Hello Miskolc – Miskolc hivatalos turisztikai weboldala, vagy épp Vác turisztikai honlapja.

– A Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. által üzemeltetett városi turisztikai honlap, az iranykomarom.hu bő tíz évvel ezelőtt indult – mutatta be a felületet Horváth László, a Komárom Tourinform Iroda marketing menedzsere. – Végül 2021-ben kezdtük újult erővel frissíteni. A weboldal két nagy részre osztható fel. Az egyik a helyi szállásadókat és szolgáltatókat mutatja be, rengeteg aktuális tartalommal, fényképpel és videókkal találkozhatnak itt az érdeklődők. A másik részében egy folyamatosan frissülő, naprakész programnaptárt találhatnak a böngészők, ahol az összes komáromi rendezvény tematikája és időpontja elérhető az érdeklődők számára, így könnyen válogathatnak a programok közül.

Elismerés
A társaságnak idén nem csupán ez az egy elismerés jutott, hiszen a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. szeptember 14-én kimagasló elismeréseket vehetett át. A Magyar Marketing Szövetség négyszeres Gyémánt-díjjal, az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. pedig külön jutalmával tüntette ki a komáromi szervezetet. A díjakat a fővárosi Várkert Bazárban rendezett Marketing Summit Hungary 2023 gálán vehette át Radics Gábor ügyvezető, aki kiemelte, nagy öröm, hogy a szakma is elismerte tevékenységüket.

A komarom.hu arról is írt, a weboldalra komáromi imázsfilmek is felkerültek, így a Zöld Komárom, az Épített Örökség és a Komáromi Nyár, amelyek különféle tematikákban mutatják be várost a turistáknak és a komáromiaknak is. Egy új fejlesztésnek köszönhetően a közelmúltban a Tourinform Iroda által szervezett tematikus túrákra már online úton, bankkártyával is megvásárolhatják a jegyeket a résztvevők.

– Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy a Magyar Marketing Szövetség pályázatán az iranykomarom.hu oldal kategóriájában első, országosan pedig a nyolcadik helyet érte el  – mondta Radics Gábor, Komáromi Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – Köszönet mindenkinek aki szavazott, és természetesen a fejlesztőnek, Horváth László kollégámnak, aki szinte édes gyermekeként gondozza az oldalt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában