2023.11.19. 10:28

Havazik vármegyénk jelentős részén, Dobogókő néhány órára kifehéredhet

Vármegyénk jelentős részén megjelentek az első hópelyhek, gyenge hószállingózás vette kezdetét november 19-én, reggel 9 óra után. A hegyekben maximum néhány órára maradhat meg a hó, délutánra eltűnik a fehér csoda.

Walczer Patrik

Kesztölcön is megjelentek a hópelyhek, de nem marad meg a hó

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Az időjárás-előrejelzésnek megfelelően szombaton már napközben is tíz fok alatt maradt a csúcshőmérséklet, folytatódott a hideg levegő beáramlása, vasárnap éjjel pedig többfelé fagyott is. Ennek köszönhető, hogy bár vasárnap reggel már megfordult a szélirány és délről melegebb légtömegek érkeznek felénk, átmenetileg mégis havazik vármegyénk jelentős részén.

Az utinform.hu webkamerás felvételei szerint is fehéredik Dobogókő
Forrás: utinform.hu

A csapadékzóna északnyugat felől érkezve halad át felettünk, Kesztölc térségében 9 óra körül figyeltünk fel az első hópelyhekre, igaz nem borult fehérbe a táj. Hófoltok jelentek meg a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsán is, ahol a dobogókői menedékháznál is vékony, hézagos hófoltok vannak. De délutánra el is tűnhet a hegytetőn látott hóréteg, mely még a lepelnyi vastagságot sem éri el.

Korábban megírtuk, hogy idén november 12-én hulltak le az első hópelyhek vármegyénkben: akkor ha csak néhány percre is, de kifehéredett a Tardos melletti Gorba-tető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában