Dr. Schler Szilvia már több mint négy évtizede gyógyítja a komáromi gyerekeket

– A Prima Díj előtt, még az áprilisi Komáromi napokon Pro Urbe díjat vehetett át. Hogyan érintette ez az elismerés?

– Meglepett. Negyvenöt éve itt vagyok a városban, folyamatosan dolgozom, de semmi különöset nem csináltam. Csak hűséges vagyok.

– Az akkori méltatásában elhangzott, az egyetem mellett sportolt. Mi volt a sportága?

– Tizenkét éves koromtól versenyszerűen teniszeztem, kézilabdáztam és úsztam. Húszéves koromban vettek fel az egyetemre, ott nem volt teniszcsapat, így visszatértem a kézilabdához.

– Megmaradt a sport szeretete később is?

– Versenyszerűen nem sportoltam tovább, de rengeteget kirándultunk a gyerekekkel. Biciklizek, régen úsztam is, amíg baleset nem ért. Így már nehéz lenne, mert nem tudom úgy mozgatni a lábamat, pedig két kiváló strand is van a városban, itt jók a körülmények.

– A szülők figyelmét is fel szokta hívni az egészséges életmód fontosságára?

– Ahol intelligens a család és haladnak a korral, ott nem kell figyelmeztetni. Ha a szülők viszont nem sportoltak, nem látják be, milyen fontos, hogy a testünk edzve legyen, mert azzal a lelkünket is eddzük. Ilyen esetben gyakorlatilag hiába hirdetjük a sport fontosságát. Én magam negyvenöt éve szolgálok. Sokan kérdezik, mi az, eladtam az autómat? De a városban minek körözzek autóval? Ha elmegyek Ácsra, Almásfüzitőre vagy Koppánymonostor végébe rossz időben, akkor előveszem a garázsból, aztán elteszem, mikor végeztem, és biciklivel járok. Egészséges, nem terhelem a környezetet vele, és állítom, hogy városon belül sokkal gyorsabb. Ez nem Pest, ez Komárom.

– Az egyetemi évek alatt nővérként is kipróbálta magát.

– Negyedévben született meg a fiam, akire sokat vigyáztak a szüleim. Egyikük nyugdíjas volt, így anyagi oka is volt, hogy nővérként dolgoztam, mert hazaküldtem a pénzt. Másrészt kihívás is volt. Negyedévtől kezdve a rákoskeresztúri vegyes ügyeletben írnoki, asszisztensi feladatot is elláttam, ott határoztam el, hogy gyerekgyógyász leszek.

– Mi volt az oka, hogy a gyerekgyógyászat mellett döntött?

– Volt egy ötven körüli gyerekgyógyász a rákoskeresztúri ügyeletben, akinek nagyon tetszett a mentalitása. Az egyetemen nem igazán fért az ember gyerekekhez, hatodévig csak elméletet tanultunk. Az, hogy én negyedévben olyan közel kerülhettem egy gyerekorvos gyógyítási metódusához, különleges dolog volt. A felnőttgyógyászatért pedig soha nem rajongtam.

– Milyen emlékezetes esetei voltak a munkája során?

– Negyedévben egyedül vezettem le egy szülést, ráadásul a gyerek burokban született. Vizsgáltam egyszer egy kábítószerfüggő fiatal férfit, aki, mint utóbb kiderült, a nyelvébe adta a kábítószert. Egy csellel végignéztem a testét, keresve a szúrásnyomokat, de nem találtam. A férfi később rendőrségi ügybe keveredett, mert receptekkel csalt, akkor derült ki, hogy a nyelvébe szúrta a tűt. Ezt nem is feltételeztem. Járt nálam kóma előtti állapotban lévő, akkor diagnosztizált cukorbeteg, és 2-3 hónapos csecsemő, akinek agyhártyagyulladása volt, nem tipikus tünetekkel. Egy leukémiás gyermek esetében volt benne szerepünk, hogy ma már teljesen panaszmentesen él, most 10-12 éves lehet. Az anyuka telefonált be pénteken fél tíz körül, hogy piros pöttyök vannak a gyerek lábán. Minden zűrös dolog pénteken történik... A leukémia egyik jele, hogy jellegzetes bevérzések jelennek meg. Szóltunk a labornak, akik abszolút partnereink mindenben. Azonnal fogadták a gyermeket, bár aznap már nem volt vérvételi időpont. Negyedóra múlva vissza is telefonáltak, hogy leukémia gyanús, a szülők azonnal vitték is tovább a klinikára. Ha az ember elfárad, nem kíváncsi már minden reggel a betegekre, vagy egyszerűen ő maga is beteg, akkor nem szabad vállalni ezt a szakmát, mert itt dönteni kell. Egy kórházi osztályon bizonyos értelemben könnyebb, mert ott van egy főorvos, lehet gondolkozni a diagnózison. Itt két perc alatt dönteni kell, hogy balra, vagy jobbra intek. Ez a jó benne!

– Mi az ami erőt ad, hogy bemenjen reggel dolgozni?

– Ilyen vagyok, így születtem. A szüleim is ilyenek voltak, a gyerekeim is ilyenek. Szeretünk dolgozni. Rá is érek, mert egyedül vagyok, csak a hétvégén megyek a fiamhoz, segíteni a kerti munkában. Tatabányán is vállaltam ügyeletet. Új terep, újfajta betegek. Minden nap egy kihívás, átalakulnak a betegségek, új szindrómák vannak. Olyan az egész, mint egy rejtvény, és én szeretek rejtvényt is fejteni.

– Hogy fogadta a Prima jelölést, majd később a díjat?

– Meglepett ez is. Csendben szeretek dolgozni, nem hírveréssel. Annak tudom be az elismerést, hogy ennyi idősen is dolgozom. De nekem ez természetes. Ráadásul egy éve halt meg a kollégám, dr. Boldov Tibor, így ez lelkiismereti kérdés is.

A Vármegyei Prima Díj jelöltjével podcastunkban is beszélgettünk.