Lélekkirándulásra hívta Elvira az érdeklődőket Majkra

Képesek vagyunk reggeltől estig csendben maradni? Ha igen, akkor milyen érzés csak saját magunkkal, belső gondolatainkkal foglalkozni? Egyáltalán meghalljuk-e őket? – ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal telve indult el a tucatnyi emberből álló csapat a kamalduli remeteség bejáratához. A legtöbben nem is maradtak teljesen szótlanok – persze, mentség számukra, hogy mindennapi életünk szerves része a beszéd, a kommunikáció, nem beszélve arról, milyen kísértések várták a csendkert elvonulóit. De erről majd később!

Fodor Elvira tematikusan építette fel az eseményt. Rövid bemutatkozást és a helyszín történeti leírását követően több mint egy órás jógagyakorlás következett. Az ászanák során már életbe lépett az alapszabály: a csend. A csoport egy része valamilyen közeli trauma feldolgozása miatt érkezett. Akadt, aki új élethelyzethez közelítve a jövővel kapcsolatos félelmeire szeretett volna választ kapni. Volt, aki munkahelyi stressz miatt, más pedig túlvállalt anyaszerep miatt kért néhány órára nyugalmat. Egy másik beszámoló szerint az önismereti utazás egyik állomásaként esett a választás Fodor Elvira egész napos elvonulására. A gyakorlatok után mindenki kapott egy piknikkosarat. Egymás mellett sorakozott a gyümölcsleves, főételnek céklafasírt bulgurral, desszertként pedig tápiókapuding almapürével. A kosár jelezte azt is, hogy a kolostor falai közti gyakorlatokat egy időre felváltja a csendkerti séta.

A csapat ezután a majki remeteség műemlékegyüttese melletti erdő felé vette az irányt. A Premontrei prépostság volt a következő állomás. A  gyertyagyújtás után élőzenés relaxáció következett, kristályhangtálak szólamai mellett lehetett lazítani. A nap végén mindenki elmondhatta egész napos tapasztalatait és azt, ki és mikor szólalt meg. Például a bejáratnál, az illendőségi köröket betartva, vagy az étkezés előtti pillanatokban, amikor jó étvágyat kíván egyik a másiknak. Azonban, aki ott volt Majkon mára jól tudja: nem csak a név, hanem a hely is kötelez. Egy-két szónál több senki száját nem hagyta el, még azokét sem, akik állandóan beszélnek. Végül egy fontos dologra hívta fel Elvira a figyelmet: legyünk türelmesek a környezetünkkel, amiért abszolút nem lesznek velünk toleránsak. Ugyanaz a zajos világ fogad majd, amitől néhány óra alatt sikerült elszokni.