Felújítás

2023.08.21. 11:30

Korábban szülést is segítettek az ikonikus épületben, most végre megújult a rédei ovi +fotók

Befejeződtek a munkálatok a rédei óvodában, így a gyermekek szeptembertől már az új épületben lehetnek.

Szalai Nikolett

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

Már nem lehetett halogatni, muszáj volt felújítani a rédei óvodát. A gyerekeket tavaly ősszel kiköltöztették az épületből, ugyanis az átázott falak már veszélyeztették az egészségüket.  Az ifjúsági klubban kaptak helyet, onnan a művelődési házba is átjárhattak a kicsik. A településen az óvoda felújítása ütemtervszerűen haladt, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében ötvenmillió forintból újulhatott meg. Korábban elnyertek egy huszonhárommillió forintos belügyminisztériumi pályázatot, amelyből a legszükségesebbeket az előző évben elkezdték megvalósítani.

– Új álmennyezet, padló, világítás, aljzat,  a falat körbe injektáltuk, mert nagyon nedves volt – kezdte a felújítás munkálatok felsorolását Farkas Lajos, a település polgármestere.

A támogatási összegből bővült az intézmény egy új irodahelyiséggel. Továbbá az óvoda folyosójának az étkezői oldalán egy nyílászáró elhelyezésével közvetlen kapcsolatot teremtettek a csoportszobák és az étkező között.
– A terület beépítettsége nem adta azt a lehetőséget, hogy bővítsük az épületet. Ez egy beépített rész volt, így tudtuk kialakítani az irodát. Ha netán egy kisgyermekkel valamilyen nehézség, probléma van, meg kell lennie az intimitásnak, egy külön helyiségnek, ahol erről beszélgetni lehet, és nem a többiek előtt.

További fejlesztések
A település további huszonhárommillió forintot nyert szintén TOP-os pályázaton. Ebből az autóbuszöblök kiépítését, buszforduló és peronok kialakítását, továbbá buszvárók cseréjét valósítják meg. A település önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu Program szolgálati lakás felújítására. A Művelődési Ház is új köntöst kap majd, amely szintén a TOP Plusz Program finanszírozásával, továbbá jelen esetben uniós forrással kiegészülve, harminchárom millió forintból valósulhat meg. Az épület padlója és bejárati lépcsője teljesen elhasználódott már. De például villanyszerelési munkálatok, vizesblokk kialakítása, akadálymentesítés is a feladatok közé tartozik. Sokféle szempontnak kell megfelelni.

Korszerű, csekély energiaigényű, villogásmentes, szembarát lámpákat szereltek fel. A felújítást pedig az épület teljes belső festése követte. De, természetesen külső változások is történtek. A legszembeötlőbbek az előtetők megléte.
– Annak idején, amikor komolyabb esőzés volt, egy kis térbe húzódtak be a gyerekek, amíg turnusváltás volt az ebédlőben. Az átjárási lehetőséggel és az előtetővel ez a probléma megoldódott. A mozgáskorlátozottak számára egy parkoló, valamint egy rámpa segíti az intézmény megközelítését.

A több mint száz éves épület több funkciót látott el az idők folyamán. A szájhagyomány szerint szülést elősegítő helyiség is volt, továbbá katolikus iskola, végül óvoda, amely az évek folyamán bővült. Hivatalosan a szombati falunapon adják át az új óvoda kulcsát. Hétfőn pedig már néhány kicsi birtokba is veszi a felújított intézményt.

– Az első, még nem a nagyüzem, hanem a próbaüzem már megindul hétfőn, úgyhogy jönnek a gyermekek – tette hozzá a településvezető

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában