Értékőrzés

2023.07.05. 17:48

Már hatvan éve ropják a kecskédi néptáncosok

Fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte a Kecskédi Művészeti Együttes, és ez alkalomból kétnapos rendezvénnyel készültek a helyiek a sportpályán. Mindenki táncolt: az 1963-as alapító tagoktól az óvodásokig.

Wágner Zsanett

A rendezvénysorozat pénteken emléktábla avatással kezdődött, amelyet Kecskéd két tanítójának, a Pintér házaspár, tiszteletére emeltek – ők indították el az 1963-as kecskédi ifjúságot a hagyományőrzés útján és tanították meg nekik a nemzetiségi táncokat. Később az esemény résztvevői a hagyományos kecskédi sváb táncok mellett megtekinthették a magyar és német táncokat, valamint a Vértessomlói Német Nemzetiségi Néptánccsoport előadását is. A műsor végeztével a Die Lausbuben zenekar hajnalig játszotta a talpalávalót.

Másnap, július elsején, szombat délután szentmisével folytatódott az ünnepség. A templom megtelt sváb népviseletet viselő néptáncosokkal és a Kecskédi Német Nemzetiségi Dalárda énekeseivel. Ezután a szomszédos óvoda elé vonult a tömeg, ahol több mint kétszáz kecskédi táncos lépett fel. Innen zenés felvonulás vezetett a sportpályán felállított sátorig, ahol kezdetét vette a jubileumi műsor.

A legkisebbek is megmutatták tudásukat
Fotó: W. Zs. / Forrás: 24 Óra

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és Waldmanné Baudentisztl Éva, a német nemzetiségi önkormányzatok megyei elnöke is elfogadta Grúber Zoltán polgármester meghívását az ünnepségre. Mindannyian a hagyományápolás fontosságáról beszéltek, köszöntötték a táncosokat és mindenkinek jó szórakozást kívántak.

A beszédeket követően ismét a tánccé lett a főszerep. Hét csoport adott ízelítőt tudásából. A hagyományos kecskédi táncok mellett külön erre az alkalomra készült koreográfiákat is előadtak a táncosok, a Németh Zenekar és a Kecskédi Német Nemzetiségi Dalárda kíséretében.

Ezt követte Kirschner Józsefné, Rézi néni, aki sváb nyelven mesélt és akinek történetei nyomán megelevenedett a régi kecskédi élet a színpadon. A téli tollfosztás, aztán a farsang, tavasszal a májusfaállítás és -döntés, nyáron az aratás, a kecskédi búcsú, a búcsúbál, ősszel pedig a szüret és a szüreti bál. Bepillantást nyerhettünk abba is, milyen volt egy hagyományos kecskédi sváb lakodalom. Az előadás közben még a tradicionális sváb süteményeket is megismerhette a jelenlévő. A rendezvénysorozat bállal ért véget, hajnalig muzsikált a Die Adlersteiner zenekar.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában