79 éve ezen a napon kellett kitűzni a sárga csillagot

A sárga csillag 1944–1945-ben a zsidók megkülönböztetését szolgálta, s kötelezően viselni kellett a felsőruházaton a textíliából készült „jelvényt”. A hatágú sárga csillag formája területenként változhatott, de többnyire előírt volt a minimális 10×10 centiméteres méret, a hatágú, Dávid-csillagra emlékeztető forma, a sárga szín, és az, hogy jól láthatóan és nehezen eltávolíthatóan kellett viselni. Aki nem viselte, súlyos következményekkel számolhatott, deportálhatták, s akár a helyszínen agyon is lőhették. 

A náci hatóságok azzal a céllal vezették be, hogy megkönnyítsék a hatóságok számára a zsidók azonosítását, így a rájuk vonatkozó korlátozó szabályozások ellenőrizhetőek voltak. A jelvény viselésére kötelezett polgárok megalázását és elszigetelését hivatott szolgálni. 
Hazánkban az 1944. évi 1240. M. E. számú, a zsidók megkülönböztető jelzéséről szóló kormányrendelet írta elő a sárga csillag viselését a zsidók számára 1944. április 5-i hatállyal. A rendeletet Sztójay Döme miniszterelnök írta alá. Elrejteni nem lehetett: a felsőruha bal mellrészén hordták „könnyen el nem távolítható módon” felvarrva. 

Minden hat éven felüli polgárnak, aki az 1941-ben megfogalmazott törvény alapján zsidó volt viselnie kellett. A rendelet hatálya alól mentesültek azok, akik az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kaptak. Aki a rendelet ellenére nem viselt sárga csillagot, annak hat hónapig terjedő elzárás járt, ám a történelem megannyi kivégzésről is tud. 

Egy nappal a rendelet életbe lépése előtt, 1944. április 4-én egy újabb kormányrendelet jelent meg, amely bővítette a sárga csillag viselése alól mentesülő zsidók körét. Ennek értelmében mentesültek a megkülönböztető jelzés alól azok, akik keresztény felekezet lelkipásztorai, szerzetesei, diakónusai vagy diakonisszái voltak; mentesültek továbbá az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kapott személyek házastársai, özvegyei és gyermekei valamint a második világháború hadiözvegyei és hadiárvái.

A sárga csillag súlyos emberiségellenes tragédiát vetített elő. A magyar és a megszálló német hatóságok elsősorban ennek alapján gyűjtötték össze a koncentrációs táborba deportált illetve munkaszolgálatra vezényelt embereket. 

A sárga csillag viseléséhez kötődött számos egyéb, a zsidók polgári jogait korlátozó intézkedés is a második világháború utolsó évében. A megkülönböztető jel bevezetését követő hónapokban az érintettek számára megtiltották a személygépkocsin, vonaton vagy hajón való utazást, a gyógyszertárak működtetését, vagyonukat összeírták és zár alá vették, őket magukat kényszertársbérletbe, a csillagos házakba költöztették, megtiltották számukra az értelmiségi munkák végzését, az egyenruha viselését, rádiókészülékeiket elkobozták, tőzsdetagságukat megszüntették, kitiltották őket a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, napi két órára korlátozták a bevásárlásaikra rendelkezésre álló időt, továbbá a csillag viselésére kötelezett orvos nem kezelhetett nemzsidót.

A sárga csillaggal kapcsolatos korlátozások és tilalmak a nyilas hatalom összeomlásáig érvényben maradtak. 1945. február 6-án az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a zsidótörvényeket megsemmisítő rendelete formálisan is hatályon kívül helyezte ezeket.

A wikipédia száraz közlése mögött emberi életek, sorsok lapulnak. Családi titkok, ki nem mondott tragédiák, néma emlékezések. 
Ma már kevesen élnek azok közül, akik emlékezhetnek a szörnyű időszakra. Évtizedekig az érintett családokban is csend honolt. Emlékezni azonban kötelességünk. A sárga csillag milliónyi áldozatról mesélne – ha tudna.