Vadászat fényképezőgéppel: órákon át várt fagyban a hiúzokra a lábatlani természetfotós +FOTÓK

Gubody Ádám több éve lelkesen járja a lakóhelye környezetében található erdőket, réteket és akár órákon át vár a megfelelő pillanatra. Kitartásának köszönhetően olykor egészen közelről örökítheti meg a vadakat, a fényképeit pedig szívesen megosztja követőivel is. Tudását igyekszik folyamatosan bővíteni, éppen ezért a Fotóoktatás nevű fotóiskolában elvégezte a kezdő, majd a haladó természetfotós tanfolyamot is, melyekről oklevelet is kapott.

– Szüleimtől karácsonyi ajándékként kaptam a németországi utat, melyet az említett iskola szervezett. Összesen tizenhatan utaztunk: édesanyám, Fekete Kati mellett Esztergomból jött Szirányi István, Székely Magdolna és Szekeres János is. A két vezetőnk Szekeres János és Imre Anikó volt, mindketten nemzetközileg elismert EFIAP-fotóművészek – idézte fel.

A csoporttal egy csütörtöki nap reggelén Budaörsről indultak útnak, délben el is foglalták a szállást, majd kimentek az egyik olyan, Neuschönau település közelében lévő területre, ahol hiúzok élnek. A társaság kisebb csapatokra oszlott és így foglaltak helyet a lesekben, ahol a fagyos időben órákon át vártak az állatokra.

– Kezdett sötétedni, már nagyon fáztam, ezért mondtam édesanyámnak, hogy sétáljunk egyet, mert úgy gondoltam, hogy a hiúzok már nem fognak előbukkanni. Ahogy elmentünk, a ragadozók megjelentek, a társaim pedig meg tudták örökíteni őket, én pedig lemaradtam róluk – mesélte.

Másnap reggel aztán átmentek a nemzeti park egy távolabbi részére. A fotósok sűrű hóesésben, világosodásra értek oda arra a terepre, ahol a farkasok éltek. Gubody Ádám megjegyezte: ez az alkalom nem egészen úgy alakult, ahogy elképzelték, ugyanis kiderült, hogy az egész nagy területen csupán egyetlenegy farkas volt, mivel a többi kiöregedett, így azt az egy példányt örökíthették csak meg.

Délután aztán átmentek egy másik hiúzok lakta helyre, de nem arra, ahol az első napon szerencsét próbáltak. Az állatok viszont nem nagyon akarták megmutatni magukat, az egyik hiúz órákon át pihent egy bokor mögött, majd úgy sétált el, hogy szinte nem is tudták megörökíteni. Ennek oka részben az volt, hogy a populáció növelése céljából éppen az első fotós napon szállítottak át az első hiúzos területről egy példányt az utóbbira, a már ott lakó fajtársak pedig még ismerkedtek az új jövevénnyel, ezért nem bújtak elő.

– Szombaton reggel visszatértünk a legelső helyszínre, de akkor sem volt mozgás, majd délután kötetlenebbül jártuk a nemzeti parkot. Mi néhány társammal vaddisznókat is megörökítettünk, de szarvasokat, medvét, sőt, egy kis tónál még vidrákat is láttunk. Végül visszatértünk a hiúzokhoz, húsz perc várakozás után meg is jelentek, két példány kijött játszani, majd egyikük kiült a sziklára, a másik meg elsétált. Aznap végre nekem is sikerült hiúzokat fotóznom – idézte fel lapunknak.

Gubody Ádám megjegyezte, hogy a nemzeti parkban élő hiúzok valamennyire szelídebbek a vadon élő társaikhoz képest és ha a lesben nem hangoskodunk, illetve nem végzünk heves mozdulatokat, akkor észre sem veszik az embereket. Ugyanakkor ezek az állatok sokkal rejtőzködőbb életmódot folytatnak, jórészt éjszaka mozognak, ráadásul kevesebb példány van belőlük, mint a jóval könnyebben megörökíthető őzekből és szarvasokból.

A lábatlani fiatal természetfotóst teljesen lenyűgözte a táj és az, hogy új fajokat is sikerült lefényképeznie. Mint megtudtuk, a mostani volt az első külföldi fotós túrája és reméli, hogy a jövőben családjával is visszatérhet a nemzeti parkba.