Helytörténeti előadást hallhattak a nyugdíjas iskolaigazgatók

Ismét sokan jöttek el a találkozóra, ahol Kovács Zoltánné és Mózes Gáborné üdvözölte az érkezőket. A nyugalmazott intézményvezetők örömmel köszöntötték egymást. Kovács Zoltánné után Jóna Imre vette át a szót. Másfél évvel ezelőtt jelent meg példamutató összefogás eredményeként a Fejezetek Tatabánya város elődközségeinek életéből, képviselő-testületi munkájáról a várossá egyesítés előtt (1944–1947) című kötete. Ebből, és további kutatásai eredményéről számolt be a fórumon. 

Jóna Imre a rendezvény helyszínének történetével kezdte előadását. A Szlovák Ház helyén működött a legelső, latin nyelvű alapiskola, mellette a postakocsi állomás az 1600-as években. Ezekben az időkben, a török uralom alatt fontos volt, hogy minél többen dolgozzanak a földeken és az is, hogy ne térjenek át az iszlám hitre, mert így külön adó fizetésére is lehetett kötelezni az itt élőket. A török kiűzése után a flamand és vallon zsoldosok a reformátusokat, evangélikusokat tizedelték meg. Voltak olyan vidékek, ahol templomokba terelték az ott élőket, majd azokat rájuk gyújtották. A terület 1727-ben került az Eszterházy család tulajdonába. Óriási fejlődés indult meg: lakásokat építettek, téglagyárat. Németek mellett szlovákok és magyarok is letelepedhettek, és a nemesi család igyekezett az itt élők számára nyugodt körülményeket biztosítani. 

Az 1848/49-es szabadságharc is érintette a területet. Bánhida teljes mellszélességgel csatlakozott a forradalmi elvekhez, ennek később negatív következménye is lett. A legnagyobb változást az 1890-es években a MÁK Rt. megjelenése hozta. Megvásárolta az összes szénkitermelési jogot, és megindult a bányászat a területen. A hagyományos paraszti élet teljesen megváltozott: sokan a bányában dolgoztak, szabadidejükben művelték földjeiket. Tatabánya nagyközség is megszületett. A betegek, rokkantak részére Száron hoztak létre egy telepet. A munkások addig lakhattak a hatajtósokban, amíg aktívan tudtak termelő munkát végezni. 

A trianon utáni állapotról az előadó elmondta: tizennyolc országból érkeztek ide munkások. Felsőgallának az 1938-as összeírás alkalmával 15570 lakója volt. Zömében magyarok, kettőezer felett volt a németek száma, de voltak kisebb számban más nemzetiségűek is. Felekezetüket nézve a legtöbben, 12635-en római katolikusok voltak, a reformátusok csaknem kétezren, a többiek görög katolikusok, evangélikusok, görög keleti vallásúak és izraeliták. Később a kereskedelemben, gyógyításban főként a zsidók vállaltak főszerepet. A második világégés mérhetetlen károkat hozott a közösségüknek. A négy községből négyszáznál is több embert hurcoltak el, 45-en tértek vissza, és közülük 27-en el is menekültek az országból. Az előadó beszélt arról, hogy Alsógallán és Felsőgallán a németek, Bánhidán a szlovákok milyen tortúráknak voltak kitéve a háború alatt és után. Négyszáz oldalas könyvében szerepel, hogy milyen módon érintette az elődtelepüléseket a nyilas uralom, a zsidó deportálás, a holokauszt, a kitelepítés, és a lakosságcsere.