Elfeledett dunai víziszörnyek nyomában (fotók)

A korabeli komáromi halászok legértékesebb hala a magyar vizek óriása, a viza volt. A viza a halászok nyelvén őrhal, a Fekete-tengerben honos. A Duna szabályozásáig kétszer úsztak fel a halak évente a Fekete-tengerből a Dunán, márciustól májusig, augusztustól decemberig a Duna mellékfolyóin. A halak sokszor az 500 kilogrammos nagyságot is elérték, de egy hiteles feljegyzés szerint 1575. január 1-jén Dunaalmáson egy 10,5 mázsás vizát fogtak ki. A viza húsa ízletes, ikrája, hólyagja értékes csemegének számított. A 9-12 méter hosszat is elérő hatalmas halak április-májusban ívtak a Duna mélyvízű szakaszain. A nőstények alkalmanként másfél millió ikrát is leraktak. Egy ikra átmérője három milliméter. Ivarérettséget a hímeknél 12-14, nőstényeknél 16-18 éves korukban érték el. Az ivadékok visszavonultak a tengerbe és csak ivarérett korukban jelentek meg újra a Dunán. Először apró állatokkal, puhatestűekkel, kagylókkal, rákokkal táplálkoznak, de megeszik a vízi madarakat is. 

A mostani vasúti híd tájékán érdekes események zajlottak, itt fogták ugyanis a komáromi halászoka vizákat. Ezek a 8-9 méterre is megnövő, többmázsás fekete-tengeri óriáshalak a folyamszabályozás előtt évente kétszer nagy rajokban felúsztak a Dunán, az itteni telelő és ivóhelyeikre. A vizák vonulását felkészülten várták a halászok, mert tudták, hogy elérkezett a nagy fogások ideje. Halászatához rendkívüli ügyesség és óvatosság kellett. Négyféle módon halásztak rá: szigonnyal, horoggal, kerítőhálóval, de leginkább „vizafogó cége” segítségével. A „vizafogó cége” elkészítése abból állt, hogy a Duna medrébe, nagyjából a mai vasúti híd táján, egyik parttól a másikig sűrű cölöpsort vertek, melyek közeit vesszőfonatokkal töltötték ki. 

A vizák vonulásának kezdetét ladikos őrök figyelték. Jelzésükre azonnal munkába állt valamennyi komáromi halász. Nagy kiabálással, durrogtatással terelték a rajokat a cége irányába, amelyeket úgy építettek meg, hogy a csallóközi parthoz vezesse a vizákat. Ezen a helyen, melyet a komáromiak ma is „vizafogó” néven ismernek, kezdődött meg a nagy küzdelem, a hatalmas halak kifogása. A vizahalászat rendkívül izgalmas és látványos művelet volt, melyet gyakran néztek végig magas rangú méltóságok, így 1412-ben Zsigmond király is. Sokszor a császári udvar, vagy maga Mátyás király is jelen volt egy-egy nagy komáromi vizafogásnál. Szent István által 1001-ben kiadott halászati oklevélben felsorolt kilenc halászhely közül kettő Komárom környékére esik. Ez a kettő: Fizeg, azaz Almásfüzitő tó és a Wag, azaz a Vág folyó.  IV. Béla 1249. március. 19-én kelt oklevele említést tesz egy Sceum (Szőny) melletti viza fogó helyről is.

Magyarországon a korábban nagy jelentőségű vizafogás, mely egykor a halászat meghatározó jelentőségű ágazata volt, mára teljesen ellehetetlenedett. Halászata nagyobb mértékben csak a tengerparti országokban lehetséges, de az állománya olyan mértékben megritkult, hogy a washingtoni egyezmény döntése értelmében, elviekben csak a tenyésztett halak ikráját lehet nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozni. A vizák (Huso nemzettség) a világ legnagyobb édesvízi halai. A csontos halak főosztályába tartoznak, de a vázuk porcos, ezért egyfajta porcos ganoidnak tekinthető. Az 1950-es évekig még megtalálható volt a Duna és a Tisza vízrendszerében. Sajnálatos módon a Kárpát-medencében a többi anadrom tokféle,  vágó tok, a sima tok, és a sőregtok is a kihalás szélére került, olvashatjuk a komarom.hu értéktárában.