Végzel láthatatlan munkát? Szoktál beszél(get)ni róla? Tatabányán most megteheted!

Csak hosszabb volt a sor a pénztárnál a kelleténél. Csak egyikünk „ott ragadt” a kasszaszalagnál. És ez a valaki most nem Koch-Zuberecz Dóra, és nem is Szokoli Detti, a Beszélgessünk a láthatatlan(munká)ról című esemény két előadója volt, hanem én, az újságíró. Három dolgozó nő ült le beszélgetni, három anya, három háziasszony, akik látható és láthatatlan munkájukat próbálják besűríteni a mindennapokba. Huszonnégy órákba, sokszor kicentizve a teendőket, hogy minden beleférjen. Kicsit mártírkodva és a pihenés rovására, elfelejtve, hogy erre is van, lenne megoldás: beszélni kell róla!

– Létezik egy számláló, ami a beírt adatokból egyénre szabottan kikalkulálja, mennyi láthatatlan munkát végez az ember. Én, amikor ezt kitöltöttem és megmutattam az eredményemet az ismerőseimnek, rám szólnak, hogy nagyon alábecsültem az erre fordított időt, és esetemben valójában sokkal többről lehet szó, de én azokat a röpke 10 perceket nem számoltam bele, amikor csak gyorsan elpakolok, helyére teszek, összeütök, nutellával megkenek valamit. Tipikus dolog ez? Észrevesszük, tudjuk, hogy láthatatlan munkát végzünk? És azt, hogy mennyit?

Dóri: A láthatatlan munkát végzőkben sokszor nem is tudatosul, mennyit és mit csinálnak. Bár a fogalom csak 1987-ben kapott nevet, a láthatatlan munka egy régóta fennálló, társadalmi, gazdasági probléma. Általában, amikor ez a téma előkerül, elsődlegesen a gazdasági oldalát járják körül. A második szintre pedig bekúszik a dolog társadalmi megítélése. Mi viszont szeretnénk behozni egy harmadik vonatkozást is: az egyéni megélést. A láthatatlan munka nagy része, valljuk be, a nőkre hárul. Amivel nincs is baj, ha nekik ez belefér, ha nem szül bennük és a családjukban feszültségeket. Azonban a társadalmi és gazdasági környezet az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül: ezek a nők teljes állásban dolgoznak. Az előadás, a láthatatlan munka fókuszba állítása mégsem arról szól, hogy kiéljük a feminista törekvéseinket.

Detti: Nálunk otthon a férjem is sok láthatatlan munkát végez. Szeretném megvédeni a férfiak becsületét ezen a téren: sok családban övék az autóval kapcsolatos teendők, a szerelések, javítások, a kerti munkák vagy a nagybevásárlás.  Nálunk a férjem festette ki a lakást, amivel sok pénzt spóroltunk. Nyilván, én meg kitakarítottam utána. Annak, hogy mi végezzük el ezeket a munkákat, lehet anyagi oka, de lehet szociokulturális. Ilyenkor azt mondjuk: ez a nő dolga, ez meg férfimunka. És ezek az élet vagyis egy háztartás velejárói, holott könnyen lehet, hogy ha utánaszámolunk, kiderül hogy az illető többet keresne a fizetett munkájával az alatt a két óra alatt, amíg otthon takarít. Miért ne takaríthatna nála egy takarítónő, és végezheti ő közben a saját munkáját.

− Vagyis a láthatatlan munka a gazdasági élet tétele, befolyásolója. Nincs megfizetve, és aki csinálja, az éppen akkor nem tud fizetett munkát végezni. Közben, mivel a munka "elvégződik", nem kell vele mást megbízni, mást érte megfizetni. 

Dóri: Pontosan. De ott van a főzés is. Mert a családnak ennie kell. És egy „rendes nő” főz. De mi van akkor, ha nincs idő főzni, mert határidős munkád van. Vagy beteg a gyereked és őt ápolod. Akkor jön a kajafutár. De ha egy héten már harmadszor csönget, akkor a szomszéd vagy extrém esetben a saját családtagod megjegyzi, hogy

Na mi van, nem megy a főzés?

Miközben talán csak időd nincsen rá. De továbbmegyek, ha kedved nincsen hozzá, az is rendben van. A te személyes döntésed, a családod döntése. Nem alaptétel, hogy ezt a nőnek, csak a nőnek kell megoldani, kilogisztikázni, gondoskodni arról, hogy a családtagok hasa tele legyen. 

Detti: De ha már szóra került a gyerek, a beteg gyerek: vele ki marad otthon? A szokás az, hogy a nő, hiszen ő az, aki kevesebbet keres, nem az ő állása a fontosabb. És sajnos a munkahelyek is így gondolkodnak, ezért nehezebb nőként elhelyezkedni, pláne ugyanakkora fizetésért, mert a nőkre már az állásinterjún rávetül az árnyék:

van-e gyereke, hány gyereke van, mennyit lesz beteg, van-e nagymama a családban?

De az apai szerepben lévő alkalmazottak esetében is felmerülnek ezek a kérdések? Mondjuk egy állásinterjún... Még elképzelni is furcsa, ugye? Mi, nők magunkban ezek miatt olykor mélységesen felháborodunk, de aztán sóhajtunk egy nagyot és visszük tovább a terhet a vállunkon. Viszont amíg mi, saját magunkban nem döntjük le ezeket a falakat, nem keretezzük át a szokásainkat, addig hiába várunk változást.

Dóri: Nem egy forradalom kirobbantása a cél, nem kell az utcára menni felemelt kézzel, csak otthon, nyugodtan, egy pohár bor mellett megbeszélni, hogyan lehetne egyenlőbben elosztani a láthatatlan munkát úgy, hogy mindenkinek legyen énideje is, és hogy az anyák ne mosogatás közben pihenjenek, mert az nem pihenés. Bár Izlandon volt erre egy érdekes kísérlet...

Csak akkor látszik, ha nincs elvégezve - A láthatatlan munka munka sokszor csak akkor tűnik fel, ha nincsen elvégezve. Ennek tényét igazolja az izlandi nők sztrájkja is: 1975. október 24-én az izlandi nők sztrájkba léptek. Akkoriban hozzávetőleg 40 százalékkal kevesebb bért kaptak, mint a férfiak. Az említett napon az izlandi nők közel 90 százaléka sem a fizetett sem a házi- és gyermekneveléssel kapcsolatos munkáját nem végezte el. Ezen a napon nem nyitottak ki gyárak, az iskolák, a üzletek és a bankok, de nem csak azért, mert a nők hiányoztak ezekről a munkahelyekről, hanem, mert a férfiak a gyermekek és a háztartás miatt nem tudták elvégezni a hétköznapi munkájukat. A „hosszú pénteknek” köszönhetően az izlandi parlament el is fogadta az egyenlő bérezést garantáló törvényt.

– Az előadás tehát nem csak nőknek, de a férfiaknak is szól.

Detti: Igen. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők hogyan látják a láthatatlan munkát. Ez egy lehetőség, hogy eloszlassunk egy csomó sztereotípiát, oldjuk a feszültségeket. Ugyanakkor rá kell világítanunk arra is, hogy nem csak a házimunka számít láthatatlan munkának, de egy beteg gondozása, a kutya sétáltatása, a gyerekkel való tanulás, sőt: az önkéntes munka is.

Dóri: Az egyéni megélés és a családi konszenzus nagyon fontos. Ki szeret vagy ki szeret jobban mosogatni, füvet nyírni. Az egyensúlyt kellene megtalálni. Most volt húsvét vasárnap és hétfő. Ezek ünnepnapok. Ilyenkor nem dolgozunk, ugye? De a férfi azért megkérdezi:

mi lesz az ebéd?

Detti: A világot nem lehet és nem is kell megváltoztatni. Főzni, mosni, takarítani mindig kell és kelleni fog. A cél egy egyensúly megteremtése és a láthatatlan munka láthatóvá tétele, mert ha nincs is megfizetve, lehet érte köszönetet mondani, észre lehet venni, hogy azzal valaki dolgozott, abban valaki elfáradt.

Dóri: Az előadáson láthatóvá és hallhatóvá tesszük ezt a társadalmi örökséget. Talán csak beszélni róla is jó lesz, elmondani, hogy én is itt vagyok, én is csinálom. Érdemes felülvizsgálni, hogy mennyiben követünk hozott mintákat és próbálunk megfelelni képzelt elvárásoknak. Merünk-e beszélni róla, fel merjük-e rúgni az addigi szabályokat vagy belehelyezkedünk a mártír szerepébe, és önigazolunk, hogy:

Én fontos vagyok, nélkülem nem működne a család.

Detti: A csütörtöki előadáson ráébredhetünk, hogy nem vagyunk egyedül. Odafordulhatunk a másikhoz: tudom, hogy te is végzel láthatatlan munkát, tudom, hogy a te válladon is ott van ez a teher. Kapcsolódhatunk, megtalálhatjuk a közös hangot, átkeretezhetjük a hozzáállásunkat a többiek megélései mentén.

Beszélgessünk a láthatatlan(munká)ról - Április 28., csütörtök 17:30-tól 19 óráig. 
Szokoli Detti és Koch-Zuberecz Dóri interaktív előadása a MÉrtékadó Nők Társasága szervezésében a lehető legtöbb oldalról néz rá a láthatatlanra. A rendezvény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött.