30 éves titkok őrzője és a színházi frizurák nagy mágusa a tatabányai fodrász

A kilencvenes évek elején az akkori megyei tanács épületében, a földszinten egy mosolygós fiatal hölgy, Szilvi várt mindenkit, aki a haját szerette volna megigazíttatni, levágatni, mosatni, vagy éppen kellemes körülmények között bízta szakemberre a borotválást.

– Nem túlzás, hogy azóta több ezer nő és férfi fordult meg nálam – mondta Magda Szilvia. – A tanácsból önkormányzat lett, aztán időközben sokan mentek nyugdíjba, időnként átszerveztek osztályokat, új emberek érkeztek, én maradtam. Hozzáteszem, hogy az épületben több más intézmény is helyet kapott – ahogyan ma is –, például a 24 Óra szerkesztősége. Amikor különböző okokból elköltöztek, maradtak a hozzám visszajárók, akik azóta is törzsvendégeim.

Édesapja mesterfodrász, még most, 76 évesen is dolgozik. Az ő hatására választotta ezt a szakmát. Sokat tanult tőle. A különleges kívánságokat is teljesíti, nem ismeri a lehetetlent.

– A főállásomban szerintem legfeljebb az időpont-egyeztetések számítanak időnként különlegesnek. Általában rugalmasan teljesítem a kéréseket, hiszen amikor esküvőről, születésnapról, bálról van szó, nem lehet azt mondani, hogy majd a jövő héten. És ha már kétszer is elutasítok valakit, körülnéz, „hűtlen” lesz hozzám. Ami a gyorsaságomat, a tudásomat és a leleményességemet igazán próbára tette, az a színházi fodrász szerepének elvállalása volt, szintén 1991-től.

Dr. Éless Béla, majd utána Zubornyák Zoltán négy-négy éves igazgatói ciklusa alatt Tatabányán, a Jászai Mari Színház, Népházban és a táj­előadásokon egyaránt számítottak rá esténként. Akadt olyan hónap, amikor több mint húsz alkalommal teljesítette a rendezők és a színésznők kéréseit. A főpróbákon is helyt kellett állnia.

– Összegyűjtöttem a szórólapok jó részét, így könnyebb az emlékezés – mutatta. – A „premierem” a Kakukkfészek volt, Bujtor István rendezésében. A prózai előadásoknál az jelentett időnként bonyodalmat, ha valamelyik szereplőnek gyorsan át kellett változnia. Nagyon sok kiváló művésszel ismerkedtem meg, kedvesek voltak hozzám, néha persze türelmetlenek. Az operetteknél indult be a nagyüzem, sokszor villámgyors döntéseket kellett hozni.

Nézegettük a címeket, szerep­osztásokat. Montmertre-i ibolya, Marica grófnő, Sybill, Zsuzsi kisasszony, Csárdáskirálynő – Németh Marika, Kalmár Magda, Leblanc Győző, Straub Dezső, Maros Gábor...

– Bizony, eleinte megremegett a kezem, amikor például Németh Marika parókáját igazgattam, vagy ha valahol egy távoli városban negyedóra alatt kellett mindennel elkészülnöm. Rég volt, szép volt – sajnálom, hogy be kellett fejeznem.

Fia születése után, az ezredfordulótól már nem vállalta a rendszeres esti színházba járást és utazást. Maradt a Megyeháza. Hogy meddig? Amíg a törzsvendégek visszajárnak, és sokszor mondják ismerőseiknek, kollégáiknak: Szilvit ajánlom!

Titkok tudója

A papok, az ügyvédek, valamint a fodrászok nagy titkok tudói. Az előbbieknek kötelező a titoktartás, a bizalmas információk megőrzése, a fodrászoknál a szabadon választott kategóriába tartozik, kinek mit mondanak el és mit nem.

– Sokan gondolják, hogy amikor hozzám jönnek, ideális helyen vannak ahhoz, hogy elmondják a munkahelyi gondjaikat, vagy akár a magánéletük derűs és árnyékos oldalát is megosszák velem – mosolygott Szilvi.

– Hallgatom, bólogatok, a fejemet rázom, és az is előfordul, hogy megáll a kezemben a fésű. Vannak nálam veszélyes eszközök is, de még soha nem szólítottam fel senkit ezeket felemelve: Hallgass(on)! Kérdezik időnként, mondott-e valami érdekeset, aki éppen kiment, de nem adom tovább a híreket, egyébként a legtöbb kollégám is így tesz. Az a mondat sem egyértelmű, amikor valaki határozottan állítja: a fodrásznál hallottam. Persze, könnyen lehet, ám ne felejtsük, előfordul, hogy a haja száradására, vagy a sorára váró felel-kérdez az előttem ülőtől. Ők is titkok tudóivá lesznek – más kérdés, hogy tovább is adják.