41 év tanítás után feleségével látna világot az Árpád-gimi szeretett igazgatója

– Az énekkar egy Michael Jackson-szám átdolgozott verziójával köszönt el öntől. Ennek a dalnak a története azonban régebbre nyúlik vissza...

– Ezt a dalt az 1994-ben a pedagógiai szakközépiskolás osztályom dolgozta át a szalagavatóra, ezzel búcsúztatták a végzősöket. Ők álltak elő az ötlettel, hogy átírják Michael Jackson dalát. Így is lett, nagyon jól énekelték, óriási sikert arattak. A szüleiknek tartott előadáson adták elő utoljára, erről készült egy magnófelvétel, amit megőriztem. Változik a kor, di­gitalizáltam, majd megmutattam Szeimann Zsuzsannának, az énekkar vezetőjének. Az énekkarral fel is dolgozták, és megleptek vele. Nem számítottam erre, de nem tagadom, rendkívül jólesett a dolog. Még most is a hatása alatt vagyok.

– Édesapja is pedagógus volt, a szülői minta terelte erre a pályára?

– Az iskolában édesapám is tanított, ezek az emlékek meghatározóak, ennek ellenére nem készültem pedagóguspályára. Egyértelmű volt, hogy a matematika, fizika, kémia tantárgyak azok, amelyek vonzanak, érdekelt a mérnöki pálya, több elképzelésem is volt. Valamikor az érettségi előtti évben mentem úgy haza, hogy én pedagógus lennék. Nem arattam vele osztatlan sikert, de mindvégig támogattak. A középiskola végén már tudatos volt a felkészülésem erre a pályára.

– Harmincnyolc évet töltött a gimnáziumban. Hogy emlékszik vissza, melyek voltak a karrierje főbb állomásai?

– 1980-ban kezdtem Tatabányán dolgozni, mint végzős egyetemista. Tanárjelöltként, ahogy akkoriban hívták. A Dolgozók Gimnáziumában kezdtem, amelynek jogutódja a Mikes Kelemen középiskola. 1981-ben házasodtam meg, az életemben ez is egy kulcsfontosságú pillanat. Három év után, 1983-ban kerültem a Tatabányai Árpád Gimnáziumba. Az első évek az itteni munka megismerését, a középiskolás korosztály oktatását, nevelését jelentette, sorban jöttek a feladatok, először lettem osztályfőnök, érettségi elnök, a közalkalmazotti tanács tagja. 1997-ben a tantestület nagy része kicserélődött, megfiatalodott. Megfogalmazódott a gondolat bennem és néhány kollégámban, hogy az iskola eddigi eredményeit elismerve változtatni kellene az intézmény imázsán, az oktatás alapjait át kell szervezni. Mikor kiírták az igazgatói posztra a pályázatot, többen javasolták, hogy pályázzam meg. Olyan alapelveket fogalmaztunk meg a kollégáim segítségével, amelyekkel teljesen azonosulni tudtam. Erre építettem a pályázatomat, így sikerült nyernem. Meg kell említenem az iskola felújítását is, az egyik legmeghatóbb dolog volt ide a megújulás után bejönni. A régi épület már nagyon megkopott. Büszkén mondtuk, az iskola túlnőtte a fizikai teret, amiben létezett. Az eredményeink országos szinten is emlegethetőek voltak, de szerény épületben voltunk. Mindig szerettük volna, hogy egy felújítással az itt folyó szakmai munkához méltó helyet kapjon az iskola. A Modern Városok Program keretében fejlődhetett reálgimnáziummá az iskola, az új épületet 2019-ben vehettük birtokba.

– Mit gondol, milyen erényekkel kell rendelkeznie egy igazgatónak?

– Mindenképpen kell elképzelésének lennie az iskoláról, a munkahelyről, amit vezetni szeretne. Ismernie kell a kollégákat, a diákokat, a szülői közösséget, mindannyiukkal meg kell találni a közös hangot. Fontos, hogy az embernek legyen véleménye, azt meg is tudja fogalmazni és érvekkel harcolni, kiállni mellette. Mindezt úgy, hogy a többi véleményt is meghallgassa, adott esetben pedig be is kell építeni ezeket a munkába. A következetesség és a nyíltság is lényeges. Ami nekem lehetővé tette, hogy 24 éven át igazgató legyek, az a családom volt, hiszen elfogadták ezt, és messzemenőkig támogattak akkor is, ha a napi munkaidőt jócskán meghaladva is az iskolai feladatokkal foglalkoztam. A munkámat mindig szeretettel végeztem, kihívásnak éreztem. A feleségem és a fiaim pedig mindig támogattak.

– Hogyan élik meg a kollégái ezt a nagy változást?

– Erről őket kellene megkérdezni, de azt gondolom, nincs pótolhatatlan ember, és nem is baj, hogy valami mindig változik. A kollégák döntő többsége elhivatott, szeretettel végzik a munkájukat. Egyre nehezebb a pedagóguspálya, de ha építeni tudnak a fiatalos lendületre és arra, amit eddig elértünk, akkor örömmel fogadom majd a változásokat.

– Hogy telnek majd a jól megérdemelt nyugdíjas évek?

– Végre több idő lesz a családra. Óriási az öröm, mert az ötödik unokánkat várjuk, a gyermekeink elérhető közelségben élnek. A feleségemmel is sok behoznivalónk van együtt. Szeretnénk az elkövetkezendő években egy kicsit világot látni, elsősorban a határainkon belül, kicsit kilépve a napi ritmusból aktív életet tervezünk. Ráadásul hegyekben állnak otthon a rendezetlen bélyegek is...

Elismerések

Kovács Miklós munkáját az évek során több díjjal is elismerték. 2008-ban Öveges József-díjat vehetett át a Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány Kuratóriumától. 2012-ben Molnár János-díjat kapott a tatabányai önkormányzattól. 2018-ban kapta meg a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést és a Trefort Ágoston-díjat, amelyet azok érdemlik ki, akik jelentős változásokat tudnak véghez vinni egy intézményben. Kovács Miklós hozzátette, ez soha nem egyszemélyese munka, kollégái nélkül ez nem sikerült volna. Büszke arra is, hogy az iskola 2016-ban, a 70. jubileumi tanévben Megyei Príma Díjat vehetett át, elismerve az itt zajló oktató-nevelő munkát. Ebben az évben miniszteri elismerő oklevelet is kiérdemelt. A legnagyobb elismerés számára mégis az, amelyet diákjaitól kap, úgy érzi, ezek a visszajelzések a legfontosabbak egy pedagógus életében. 1995-ben az akkori diákönkormányzat Árpád-díjat adományozott neki, a legutóbbi évzárón pedig az erre az alkalomra alapított Árpád-életműdíjat vehette át.