Sztorik a Barátok közt történelméből: a sorozat Imije Tatabányáról tört a magasba (Fotók)

– Hogyan került a sorozatba? Gondolta, hogy „ott ragad”?

– Nagyon fiatalon kezdtem tévézni, sok embert megismertem így a szakmából, és az egyikük, aki éppen asszisztensként dolgozott a sorozatban, hívott, hogy szerinte nekem való a feladat, menjek el szereplőválogatásra. A casting jól sikerült, de akkor még nem gondoltam volna, hogy életem egyik legmeghatározóbb munkáját kezdem el.

– Balassa Imiként okos, megbízható, szorgalmas fiút alakított. A valóságban is ilyen volt akkoriban?

– Még most is ilyen vagyok! Viccet félretéve, a pozitív karakterek egy sorozatban mindig sarkítottak, a fő funkciójuk, hogy a gonosz karakterek ellenpontjaiként működjenek. Sokszor éreztem úgy, hogy Imi karaktere túlságosan is jó, már-már életképtelenül rendes. Emiatt nehéz hasonlítani rá a valóságban. A szorgalma viszont belőlem fakad, vagyis követendő példa.

– Sikerült megtalálni a közös hangot a rendezőkkel és a többi szereplővel? Előfordultak nagy viták?

– Egy napi drámai sorozat forgatása mindig tele van feszültségekkel. Elképesztő tempót kell diktálni ahhoz, hogy minden este képernyőre kerülhessen egy félórás anyag. Ezért elkerülhetetlenek a szóváltások, egymásnak feszülések, de én szerettem beleállni ezekbe a vitákba, ha azt éreztem, a konfliktus azért van, mert mindenki jót, vagy jobbat akar létrehozni. A meddő, ostoba és nem építő jellegű összezörrenéseket igyekszem kerülni. Mindezek mellett egy ilyen, évtizedekig tartó forgatást csak úgy lehet túlélni, szeretni, ha forgatás közben, akár veszekedések közepette is tudunk nevetni, meg tudjuk tartani a jó hangulatot. Biztosan lehet máshogyan is dolgozni, csak nem érdemes.

– Voltak, illetve vannak olyanok, akikkel szoros barátság alakult ki a civil életben is?

– Természetesen. Amikor fiatal, huszonéves srácok napi szinten dolgoznak együtt, ott elkerülhetetlen a bandázás. Együtt forgattunk, együtt lazultunk, buliztunk, sőt, egy időben együtt is laktunk albérletben. Ezek a kapcsolatok ma is megvannak, és bár nálunk is érvényesül az “Out of sight – Out of mind” elv, mindig ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Valaki egyszer azt mondta, hogy ez az egyik ismertetője a barátságnak.

– Ha már közös hang: a feleségével is a Barátok közt forgatása során ismerkedett meg…

– Igen. Amikor Anita bekerült a sorozatba, mi fiúk csak ámultunk, hogy milyen gyönyörű nő. Sokáig azt gondoltam, hogy biztosan nem rúghatok labdába nála, szóba sem fog állni velem. Aztán 18 évvel ezelőtt, egy nőnapi bulin összeszedtem minden bátorságom… és azóta összeházasodtunk, és lassan a lányaink is kirepülnek.

– A gyerekek művészi pályára készülnek?

– Ha nem is tudatosan, de mindkettőben ott van az igény az alkotásra. Emma rendkívül tehetségesen ír. Kiváló nyelv- és stílusérzéke van, és megdöbbentően jó versei. Nemrég fotózni kezdett, és határozott, sajátos stílusa van, ami nagyon tetszik. Hanni pedig született táncosnő. Évek óta versenyez kortárs tánc kategóriában, nagyon jó eredményekkel. Ha látom színpadon táncolni, elkápráztat a sugárzó boldogság, ami árad belőle. Sok jól és kevésbé jól sikerült dolgot hoztam létre az elmúlt 30 évben, kétségkívül rájuk vagyok a legbüszkébb.

– Miért gondolt arra, hogy színészből rendező legyen? Jól sikerült a váltás?

– Gyerekszínészként kezdtem a tatabányai Jászaiban, és a gyerekszínészek általános betegsége, hogy felnőttként modorossá válnak, hiába igyekeznek, már nem tudnak olyan egyszerűséggel, magától értetődően játszani, mint gyerekként. Van, aki ezt időben felismeri, és civil szakmára vált, van, aki egy egész pályán át küszködik a csillogó gyermekkor árnyékával. Én valahol középen ragadtam. Azzal egy időben, hogy kezdtem kényelmetlenül érezni magam a színpadon, rájöttem, hogy engem az egész sokkal jobban érdekel, mint az az egy szerep, amit játszanom kéne. Onnantól tudatosan rendezőnek készültem, a Barátok köztös forgatás mellett is már, színházi rendezőnek.

Aztán az egyik színházi rendezésemet megnézte a Barátok közt akkori producere, és úgy döntött, kipróbál rendezőként a sorozatban. Nagyon sokat kellet fejlődnöm, tanulnom, hogy helyt álljak, egyáltalán nem ment könnyen.

Voltak pillanatok, amikor szinte feladtam. Aztán egy-két idősebb rendező kolléga megnyugtatott, hogy nincs miért szégyenkezni, ez az egyik legnehezebb műfaj, rengeteg idő és rutin kell ahhoz, hogy olyan minőségű jeleneteket vegyek fel, amiket szeretnék, vagy elképzeltem. Kitartottam, szorgalmasan dolgoztam, és ma már egyike vagyok azon kevés sorozatrendezőknek, akik több mint 10 éve folyamatosan rendeznek különböző sorozatokban. Örülök, hogy nem adtam fel akkor, mert ma már nagyon élvezem.

– Vannak különlegesen emlékezetes jelenetek a forgatásokból és/vagy a filmből?

– Állandóan ugrattuk egymást forgatás közben. Feladatokat találtunk ki a másiknak, lecseréltük a kelléket, vagy amikor képen kívülre kerültünk, ostoba fotókat mutogattunk az éppen képernyőn lévő kollégának. Ezek hozzátartoznak a műfajhoz, szükségesek a jó hangulat fenntartásához. Volt olyan ágyjelenetem például, ahol direkt dupla alsógatyát vettem fel, és a felvétel közben a takaró alatt levettem az egyiket és kidobtam az ágyból. Sosem felejtem el a kollegina arcára fagyott mosolyt. Rengeteg ilyen hülyeséget csináltunk és jó látni, hogy a most huszonévesek pont ugyanezt csinálják. Csak én már a monitor mögül somolygok a bajuszom alatt, és úgy teszek, mint aki nem veszi észre, hogy ne kelljen őket emiatt fegyelmezni. Voltam a helyükben, tudom, hogy megy ez, és ez így is van jól.

– Mit adtak és mit vettek el az életéből a forgatások hosszú napjai, hónapjai, évei?

– Lassan 40 éves vagyok és az életem mintegy egyharmadát forgatásokon, forgatással töltöttem, ami egy szerencsés kiváltság. Megtanultam csapatban dolgozni, hogy nem csak a színészek, és a rendező a fontos, hanem minden stábtag munkája. Együtt, egy csapatként hozzuk létre a jeleneteket, és ehhez az szükséges, hogy mindenki profin végezze a saját feladatát. Mikrofonos, kábeles, kellékes, világosító nélkül nem működne a dolog. Megtanultam kezelni a konfliktusokat, és a legnagyobb feszültségek közepette is törekedni az emberi szóra, a jó hangulatra.

Megtanultam gyorsan dönteni, koncentrálni, súlyozni a feladatokat, és versenyt futni az idővel, amit igenis le lehet győzni olykor. Ugyanakkor pont az idő az, amit elveszítek, vagy elvonok a forgatások közben.

Egy sorozat rendezésekor elképesztően sokat vagyok távol a családomtól, lányaimtól, és pontosan tudom, hogy ezeket a pillanatokat nem kapom majd vissza, mégis, újra és újra belevetem magam a munkába. Sajnos szenvedélyemmé vált a forgatás. Azt hiszem, ez önző dolog, még nem sikerült megtalálnom a megfelelő balanszot, de törekszem rá.

– Megyénkből – Tatabányáról és Tarjánból – indult. Találkozott olyanokkal, akik szintén innen kerültek a sorozatba?

– Volt például egy kisfiú, Aradi Balázs, akit drámatanárként rendeztem a tatai Vers és Prózamondó táborban, aztán egyszer csak fiatalemberként megjelent a Barátok közt stúdióban, és állandó szereplője lett a sorozatnak. Vicces és szívmelengető volt ez a közöttünk lévő összekacsintás, kapcsolat. Később Szabó Kitti is csatlakozott a csapathoz, és akkor már három tatabányai volt a stábban.

Ahogy arról beszámoltunk, a TV2 táncprodukciójában, a Dancing with teh Stars-ban hamarosan újra láthatjuk a képernyőn Kinizsi Ottót. A versenyeben a színész-rendező-dramaturgnak az ötszörös magyar bajnok és hatszoros országos bajnok, Ifjúsági Európa-bajnoki hetedik helyezett Szőke Zsuzsi lesz a partnere. A teljes mezőnyt képgalériánkban mutatjuk be: