Életre szóló kalandokra vágytak a megyei „palotabörtönök” fiatal lakói

Az egyre zsúfoltabbá váló nagyvárosokban élő, 10 év fölötti gyerekek vágytak leginkább a kalandokra: „Az ifjúság ügyes és lelkes vezetők alatt fölkerekedik és dalolva kivonul a négy-ötemeletes palotabörtönök lelketlen, virágot hervasztó tömbjei közül, áttelepszik az erdők egészséges miliőjébe, és a nyarat ott tölti. Mint valami ifjú Robinzonok – megismerik az élet föltételeit s leigázzák, szolgálatukba hajtják a természet erőit” – írta 1911-ben a Zászlónk című ifjúsági lap.

Esztergomi növendék a legjobb cserkészek között

A lap kezdeményezte hazánkban a cserkészmozgalom elindítását. 1913-ban a nagy szünidő első heteiben nagyobb szabású szárazföldi és vízi cserkésztáborozást tervezett a Vágon. A Zászlónk ezért pályázatot hirdetett. A nyeremények is a cserkészélethez kapcsolódtak: cserkészkalap, flanell ing, rövidnadrág, skót harisnya, méterrendszerre beosztott cserkészbot, hátizsák. A beérkezett pályázatok értékelése során Palásthy János esztergomi tanítónövendék munkája a II. csoportba került. A cserkészmozgalom a 10–18 éves fiúk, később pedig lányok szabadidejének értelmes eltöltését biztosította keresztény és nemzeti alapon.

1933-ban Gödöllőn rendezték meg a 4. cserkész-világtalálkozót, a „Jamboree”-t, melyen huszonötezernél is többen vettek részt. „A X. altábor legmagasabb pontján áll az esztergomi 14. sz. Holló cserkészcsapat érdekes táborkapuja: az esztergomi Bazilika érdekes mása” – tudósított a Magyar Cserkész. A nyári táborozásokra sok egykori úttörő szívesen emlékszik vissza akkor is, ha igen kötött napirendje volt: reggel sorakozó, zászlófelvonás, „körletrendezés”, kötelező programok, délutáni csendes pihenő, őrség. A tábor vezetői többnyire úttörővezető pedagógusok voltak.

Sátrakban, nomád körülmények között laktak

A táborhelyek többnyire nem rendelkeztek állandó építményekkel, sátrakban laktak a gyerekek. Az akkor a dorogi járáshoz tartozó Dömösre szinte az ország minden részéből érkeztek úttörőcsapatok. A járási tanács 1969-ben rendelettervezetet készített az idegenforgalmi és közületi sátortáborozás szabályozására. Utóbbi kategóriába tartoztak az úttörőtáborok is. A rendelet kimondta, hogy a táborok helyének kijelölésekor figyelembe kell venni az országos és megyei közegészségügyi, rendészeti, turisztikai szervek véleményét. Fontos kitétele volt a szabályzatnak, hogy a kijelölt helyeken kívül nem volt szabad táborozni, tehát a „vadkempingezés” tiltott dolog volt.

Tatán is élénk táborélet folyt: „1961 nyarán alig lehetett hosszabb utat tenni anélkül, hogy a piros- és kéknyakkendős kis pionírok valamelyik csoportjával ne találkoznánk. Sátraik szinte körülpalántálták a várost, ők maguk is a városban nyüzsögnek…” Budapesti gyerekeken kívül hegyeshalmi, bajai, hódmezővásárhelyi, farnadi úttörők is pihentek az Öreg-tó partján. A táborok egy része önellátó volt. A legnagyobb élményt a főtábor, a Zánkai Úttörőváros nyújtotta. Ide csak kiemelkedő úttörőmunkával lehetett eljutni.

Akalin még meleg víz is folyt a csapokból

Talán Balatonszepezd és Balatonakali neve is ismerős lehet sok egykori úttörő számára. Szepezden a tatai járás, míg Akalin Tatabánya gyerekei pihenhettek. A balatonszepezdi táborban kis favázas ebédlőterem is épült, ami persze a foglalkozások, a beszélgetések, a játékos vetélkedők céljára is szolgál. Balatonakalin faházakkal felszerelt területen lehetett élvezni a táborélet romantikáját, ahol a vizesblokkban még meleg víz is folyt a csapokból. 1991-ben is működött az akali tábor, szakítva a merev úttörőjelleggel, az ezzel járó kötöttségekkel. Ekkor is a fürdés volt a legnépszerűbb szórakozás, de fodrászverseny, hidegtálkészítés, diszkó, sportfoglalkozások és kirándulások is bővítették a programot.

Az emésztőgödröt is a diákok ásták

A táborhelyek időnként a legelemibb szükségletek kielégítésére is alkalmatlanok voltak. 1962-ben éppen Dömösön volt probléma, hogy az érkező és távozó csoportoknak emésztőgödrök ásásával és betemetésével kellett foglalkozniuk. Nagy gond volt a megfelelő illemhelyek biztosítása is. 1965-ben a kecskeméti úttörők „WC telepe … csak csekély gödörrel, fákkal elkerített terület, igen bűzös a környéke, és nehézkes a használata is.” Mégis az 1980-as évek elején Dömösön szervezték a legnépszerűbb táborokat, ahol rendszeresen megfordultak kecskeméti és budapesti úttörők. Az ország szinte valamennyi részéből érkeztek az érdeklődő levelek a csapatoktól, hogy mikor jöhetnének ide üdülni. Komárom megyéből azonban egyetlen iskola sem jelentkezett.

Az 1970-es évek közepén Pilismaróton és Komáromban immár komfortosabb táborok is épültek faházakkal, vizesblokkal. Pilismaróton „szocialista brigádok, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok egyik alakulatának katonái, magyar honvédek, KISZ-fiatalok dolgoztak”, akik kilenc húszszemélyes termet (emeletes ágyakkal), konyhát, éttermet, orvosi szobát, játszóteret alakítottak ki. Komárom koppánymonostori városrészében újították fel a tábort, rendezték és parkosították a faházak környékét, átalakították a fürdőt, kézi- és kosárlabdapályát építettek.