Vattacukor-különlegességeivel hódított a felvidéki bácsi a Monostori erődben

A nemrégiben rendezett állatbörzén és termelői vásáron nem csupán az állatokra volt kereslet. A gyerekek meggyőzőképessége a vattacukor közelében jelentősen javul, hosszú sor kígyózott egy barátságos öregúr előtt, aki különleges formájú, sokszínű édességeket készített. Jól fogytak a vattacukor virágok, szívecskék, de ezek mellett érett őszi- és sárgabarackokat is lehetett vásárolni. Nyers Gyulának mindenkihez volt egy kedves szava, velünk is szívesen beszédbe elegyedett.

– Mit gondolnak, hány éve foglalkozom vattacukor-készítéssel? – érdeklődött. – Na, tippeljenek!

Negyvenre tippeltünk, de csak nevetés volt a válasz. Elárulta, hatvanéves volt, amikor megvette a vattacukor-készítő gépet. A tippünk így már nem az igazi, mert nem százéves, csak hatvanhét. Rokkantnyugdíjas lett, de az ez után járó összeg nem sok mindenre volt elég. Csak a gázt, villanyt tudta belőle kifizetni. Három gyermeke van, így mindenképpen szüksége volt kiegészítő keresetre. Több mindent kipróbált, végül Szegeden vásárolta meg vattacukor-készítő gépét, amely nem volt olcsó, de hamar visszahozta az árát.

– A konkurencia nagy, ezért törekedni kell az egyediségre – mondta Nyers Gyula. – Az interneten utánanéztem a vattacukor-készítésnek, akkor láttam, milyen népszerűek a virágok, szívecskék. Szlovákiában nagy sikernek örvend. Ahol már egyszer járt, mindig meghívják újra, mert hozzá hasonló formákat más nem csinál a környéken. Nagy élmény volt számára a háromnapos besztercebányai vásár, ahol megállás nélkül, két géppel készítette a vattacukrot reggel kilenctől este tízig.

– A szervező azt mondta nekem: „Nyers úr, maga volt a leghúzóbb ember a piacon, itt mindig szeretettel várjuk!” – idézte fel a vattacukor-készítő emlékeit. – Bár ez a vásár az idén elmaradt a koronavírus miatt, a következő alkalommal biztosan ellátogatok újra.

Nyers Gyula egy virág készítésébe fogott bele, amelyet egy kissé szégyenlős kislánynak szánt, majd folytatta. Elmondta, a nagy melegben érdemes egy kis tiszta vizet tenni az édességre, hogy tapadjon. Párás időben azonban nincs erre szükség. Megtudtuk tőle azt is, hazánkba ritkábban jár, de egy kocsi fesztiválon már megfordult. Kocs és felvidéki testvértelepülésük, Madar tartott közös programot, itt készített sokat a nyár egyik kedvenc édességéből. Volt olyan vásár is, ahol nem akarták fogadni a szervezők, mondván, a vattacukor nem egészséges.

– Kérdeztem is tőlük, a hamburger meg a mindenféle kolbászok igen? – hangoztatta Nyers Gyula. – A gyerekek nem ettől az egy vattacukortól fognak elhízni, hanem attól a sok egészségtelen ételtől, amit az év során megesznek.

A virág elkészülte után egy kisfiú is választott, a kék színben biztos volt, de a második színben nem tudott dönteni.

– Kék-sárga? Legyen Dunaszerdahely? – segítette ki Nyers Gyula.

A kisfiú papája is lelkes lett kedvenc csapata nevének hallatán, bár kicsit elszomorodott, hogy a Slovan Bratislava a múltkor 3-1-re verte a Dunaszerdahelyt. A vattacukrok sorra készültek, Nyers Gyula fáradhatatlanul dolgozott. Nem csak a gyerekek, a felnőttek arcára is mosolyt csalt a jó kedélyű úr.

Háromkerekű

Nyers Gyula nem mindig az édességek birodalmában kereste kenyerét, hiszen mezőgazdasági közgazdászként végzett, majd állattenyésztési csoportvezetőként dolgozott. Később saját vállalkozása lett, de a rendszerváltás után a kisebb vállalkozások, így az övé is, tönkrementek a nagyobb áruházak térhódítása miatt. Ezt követően tizenöt éven át dolgozott bátyja vállalkozásánál útkarbantartóként. Utána betegedett meg a lába, rokkantnyugdíjas lett. Háromkerekű rokkantbiciklivel is szokott árusítani, ahogy tábláján lévő fotón is látható.

A biciklihez tartozó kiskocsiban helyezi el ilyenkor a vattacukor-készítő gépet, így jár erre-arra. A nagyobb távokat azonban segítséggel tudja megtenni, Komáromba is fia hozta el. Itt inkább egy helyben dolgozott, hogy ne kelljen annyit cipekednie. Védjegye, hogy formákat készít, például szívecskét, virágot, hagyományos vattacukorformát azonban sohasem.

Szívesen jönne a következő állatvásárra is, hiszen a felvidéki Bátorkesziről, ahol él, csak harminc kilométer az út Komáromba.