gyémántlakodalom

2019.11.02. 20:00

Ez az igazi szerelem: 60 éve, az első tánc hozta össze Marikát és Gyulát

A szerelem nem ismer távolságokat. Bizonyság rá Virág Gyula és Balázs Mária élete is, akik a napokban ünnepelték gyémántlakodalmukat.

Palásti Péter

Forrás: 24 Óra

Fotó: Mazán Tibor

A nagy találkozás 1959 nyarán volt a szári búcsúban, ahova a Miskolc mellőli Szikszóról érkezett Marika rokonainak meghívására. Már akkor feltűnt neki Virág Gyula, aki a tatabányai Dózsa Kultúrházban az esti bálon felkérte táncolni, s már az első lassúnál közölte vele, hogy ő lesz a felesége.

Így is lett, de csak négy hónap múlva. Addig naponta váltottak leveleket, szeptemberben eljegyezték egymást, s október 17-én megtartották az esküvőt. Nem sokkal előtte Marika már Tatabányára jött egyik nagynénjéhez, de csak az esküvő után költöztek közös otthonukba, ahol együtt éltek az ifjú férj szüleivel.

A családfő akkoriban a VI-os aknán dolgozott, felesége pedig egy zöldségkereskedésben. Első gyermekük születését követően a fiatalasszony is a szénbányákhoz ment dolgozni, ahol az irodákat takarította. Miután második lányukat is világra hozta, telefonközpontos lett a trösztnél, majd elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát, s utána az üzemirodára került, majd 1979-től ő lett Nagyegyházán az ottani iroda vezetője. Közben férje is továbbképezte magát. Először lőmester lett, majd elvégezte a bányaipari technikumot, később pedig bányamentő képesítést is szerzett.

A házaspárt annak idején még a Népszabadságban is köszöntötték, a következőket írták: „Kívánunk hosszú szeretetben, boldogságban, egészségben, vidámságban és szerencsében gazdag együtt töltött szép éveket. Reméljük, hogy a 60. házassági évfordulótokat is boldogságba, szeretetben fogjátok ünnepelni, szeretteitek körében.”

Az asztalt huszonegyen ülték körbe

Október 17-én volt 60 éve, hogy Szikszón összeházasodott Balázs Mária és Virág Gyula. Esküvőjük első évfordulója után 3 nappal született meg Mária lányuk, akit 1970. január 23-án követett Katalin. Ők öt unokával ajándékozták meg szüleiket. Zsuzsival, Katával, Zolival, Zsófival és Danival. Később öt dédunokájuk is született. Nagy család az övék, amit bizonyít, hogy a gyémántlakodalmas asztalt 21-en ülték körbe. Ez nem ritka, mert együtt szokták ünnepelni a név- és születésnapokat, a karácsonyokat, továbbá az összes ünnepet. Mostanában csak azt sajnálják, hogy Katuska unokájukat és Emese dédunokájukat ritkábban láthatják.

Vita esetén mindig engedni kell

Azt is megkérdeztük Marika nénitől és Gyula bácsitól, hogy szerintük mi a jó házasság titka? Egybehangzóan azt mondták, hogy nézeteltérés esetén mindig engedni kell. Vagy az egyiküknek, vagy a másikuknak, de van úgy, hogy mind a kettőjüknek. Mert ha az ember indulatos, akkor jobb ha hallgat. Aztán amikor már lehiggadt, akkor szép nyugodtan meg kell beszélni mindent, melynek legvégén édes a kibékülés. Sosem számolták, hogy hány alkalommal tettek így, de amikor szükség volt rá, mindig betartották íratlan szabályukat. Így tesznek gyémántlakodalmuk után is, amikor azt kívánják, hogy adjon az Isten nekik jó erőt és egészséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában