Zoknicsata tette fel a pontot az i-re a gesztesi magyar diadalon

– Egyedül kevés leszek, magukra is szükség lesz! – E szavakkal próbálta bevonni a közönséget műsorába a Vaga Banda egyik gólyalábas tagja. Nagyot és kicsit pedig nem is kellett sokáig biztatni, partnerek voltak a „vonatozásban” is. Az immár tizenegyedik alkalommal megszervezett rendezvényen azonban korántsem csak a nagyra nőtt mulattatókkal lehetett találkozni. A kilátogatókat egyebek mellett homokképkészítés, kézműves foglalkozások, szomódi kovácsremekek, valamint fegyverbemutató és bábszínház-előadás is csábította a településre. A legkisebbek pedig éltek is a lehetőséggel: némelyik olyan vitézül forgatta fakardját, hogy attól még a legmegátalkodottabb török hódító is megrettent volna.

És ha már a félholdasok szóba kerültek: a nap fénypontja természetesen a hagyományos várostrom volt, a falakat szalmabálák szimbolizálták.

– A 16. század utolsó évtizedeit idézzük fel, amikor ádáz harcok dúltak a magyarok és a törökök között. Kérem a csata résztvevőit, hogy sorakozzanak fel! – szólította a szpíker a feleket.

A török követség pedig meg is érkezett a várgesztesi várvédőkhöz, hogy kitűzhetik-e vérontás nélkül a félholdas zászlót. A válasz természetesen nemleges volt, így kezdődhetett a harc. A mozsárágyúk dörejét dobhártyák százai sínylették meg, megannyi autóriasztó tenorja szolgáltatta a kíséretet mindehhez. A törököket és a gesztesieket azonban mindez nem hatotta meg: közelharc, párviadal, majd a végső ostrom jött, ám próbálkozhatott az ellenség bármivel, a magyarok nem hagyták magukat. A janicsárok így kénytelen-kelletlen visszatértek Tatára, a vár a várgesztesiek kezén maradt. Mintegy levezetésként pedig a legkisebbek is birtokba vehették a bálavárat, egy monumentális zoknicsata keretében, ahol csak győztesek lehettek...

És hogy prózaibb dolgokról is szó essék: a játékokat a helyszínen tekintette meg Rising Károlyné polgármester, akitől megtudtuk: a mintegy hétszáz éves „igazi” várukat a Nemzeti Várprogram keretében fel is újítják.