„Természetes, hogy németként létezem Magyarországon” – vallja a hagyományok kecskédi őre

Tarjánban rendezték meg a megyei német nemzetiségi fesztivált, ahol a Komárom-Esztergom megyei németségért – Für das Deutsch­tum des Komitats Komorn Gran díjat a kecskédi Zettisch Mária kapta. Vele beszélgettünk tradíciókról, munkáiról és szóba került két német partnerkapcsolat is, amelyek kialakításában lelkesen vett részt.

– Milyen volt a kis Mária élete?

– Szüleim, nagyszüleim, sőt dédszüleim is németek voltak. Elmondásaik és az Esterházy család tatai levéltári feljegyzése is bizonyítják, hogy Kecskéd újratelepítése 1744-ben kezdődött. Négy évvel később az uradalmi összeírás 47 nevet tartalmaz, míg 1753-ban már 69-en szerepelnek. Köztük voltunk „mi” is. Abból a generációból származom, aki sokkal előbb hallott német szót, mint magyart. Emlékszem egy rádióműsorra, a „Köszöntés és csók”-ra, amit minden áldott vasárnap délután hallgattunk. Német nyelvű szentmisékre jártunk és még sorolhatnám tovább...

– Hogy került a Kecskédi Általános Iskolába?

– Alsós pedagógusként végeztem Esztergomban. Később a kecskédi iskolába hívtak tanítani, akkor még Grúber Gyuri bácsi volt az igazgató. Az ő és a többi kolléga hatására elkezdtem továbbtanulni. Pécsett elvégeztem a nemzetiségi szakot, ami nagyon nehéz volt. Azt hiszem hatvanketten indultunk és csak hatan végeztünk. Büszkén vehettem át a diplomámat, amiért keményen megdolgoztam. Sosem felejtem el a szakdolgozatom címét, amely a „Magyarországi németek konyhakultúrája” témában született. Aztán hosszú éveken át ugyanabban az intézményben dolgoztam, az iskoláért, a diákokért és a hagyományainkért.

– Rendszeresen részt vett különféle helyi és megyei szintű rendezvények (vetélkedők, nemzetiségi és gyermek-táncegyüttesek találkozója) megvalósításában. Mire a legbüszkébb?

– Mindig nagy lelkesedéssel vettem részt a biedenkopfi partnerkapcsolat és a wallaui iskolakapcsolat létrehozásában és eredményes működtetésében. Fontosnak tartottam a népek közötti barátság elmélyítését, a két település kultúrájának és hagyományainak kölcsönös megismerését és ápolását. Minden erőmmel segítettem a hagyományápoló kultúrcsoportok, a tánccsoportok és a német nemzetiségi hagyományápoló dalárda működését, tevékenységét.

A név kötelez

Zettisch Mária gyakran visszatér Németországba, ahová több évtizedes barátság köti. Négy évvel ezelőtt, az egyik út során Türingiában járt és közelebbről is szemügyre vett egy kicsi, de annál szebb települést, Zettischt. A temetőben járva arra következtetett, nyoma sincs olyan lakosnak, aki ilyen vezetéknévvel élne ott.

– 2010-ben például Kecskédért Emlékplakettet érdemelt a Német Kisebbségi Önkormányzat elnökeként...

– Joggal lehetünk büszkék arra, hogy településünkön sikerült megőrizni és továbbfejleszteni a német nemzetiségi oktatást. Sokat tettünk a magyarországi németség összetartó közösséggé formálásáért, egyesületeink, csoportjaink megerősítéséért. Anyaországi kapcsolatunknak is köszönhetően jelentős mértékben támogattuk a fiatalok önszerveződését, egészségügyi ellátásunk javítását, két könyvet is megjelentettünk Kecskéd település múltjáról és a lakosság életéről.

– Mennyire tartja fontosnak családi életében a hagyomány­ápolást?

– Hatvankilenc éves vagyok, de a mai napig beszélek németül. Nemrégiben történt, hogy este megcsörrent a telefonom és egyik unokám segítséget kért tőlem a német házi feladatban. Olyan jó érzés. Szerintem az idegennyelv-tudás nagyon fontos és egyre hasznosabb is. Ezért is szorgalmaztam annyira az óvodás és az iskolás gyerekek nyelvtanulási kedvének ösztönzését. Fontosnak tartottam a kecskédi nemzetiség nyelvi örökségének, népszokásainak felkutatását, megőrzését, ápolását és továbbadását a mai ifjúságnak.

– Társfogalom a hagyományőrzés és a kultúrszervezés?

– Szorosan összetartoznak, esetemben is. Néhány évvel ezelőtt a szabadidőm nagy részét kutatómunkával töltöttem. Sok energiát és időt áldoztam arra, hogy felkutassam a faluban letelepített német nemzetiségű emberek őseit, származását. Kutatási eredményeim egy részét közzé is tettem „Kecskéd betelepítése” és „Kecskéd története családi fotók tükrében” című kiadványokban. Fatuska János történész szemmel nézte át a könyvet, míg dr. Fülöp Éva szerkesztői szeme is sokat segített. Igazi csapatmunka volt, akárcsak az összes elismerésem és minden munkám.

– Mai fejjel mit tenne másként?

– Úgy vélem, semmit. Ma is a nagyszüleim útmutatásai alapján élek, dolgozom, és mindig szem előtt tartom a családomtól örökül kapott szorgalmat, hitet, hagyományokat és mentalitást. A különleges identitásom még sosem okozott gondot, számomra természetes, hogy németként létezem Magyarországon.

Közös gyökereik vannak

A tradíciók nemcsak a településen, hanem megyeszerte hasznosak és fontosak. Például a Kecskédi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a tatai Német Nemzetiségi Múzeum közös programja remek bemutatkozási lehetőséget biztosított a Kecskéden működő kultúrcsoportoknak. A tavaly tavasztól őszig tartó programsorozatban, amely a „Vendégségben a múzeumban…” címet kapta, a Burschen Kapelle zenekar és a Kecskédi Néptáncegyesület tagjai is felléptek. Egy másik alkalommal pedig a dalárdások és a Kecskédi Napközi Otthonos Óvoda gyermekeinek néptáncos bemutatója színesítette a múzeum kulturális kínálatát.