Reviczky Gábor Tatabányán fogta a legnagyobb halát

A közelmúltban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Hogy telnek a mindennapjai?

Nemrégiben vettem részt Gyulán, a Romantikus Filmek Fesztiváljáról szóló sajtótájékoztatón. Emellett szinkronizálok is, a következő Star Wars mozihoz vettünk fel hangmintát. Anthony Hopkins legújabb filmjében is hallatom a hangom, mint XVI. Benedek pápa. A történet a hajdani Ratzinger bíboros és Ferenc pápa viszonyáról, beszélgetéseiről szól. Színházban most nem játszom, mert Ráckevéről Budapest három óra kocsival, amíg épül az M0-s autópálya.

Névjegy

Reviczky Gábor 1949-ben Tatabányán született. A középiskolát szülővárosában kezdte el, itt csatlakozott az Éless Béla vezette tatabányai Bányász Ifjúsági Színpadhoz. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. 1968–69-ben a Nemzeti Színház stúdiójában tanult. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Kazimir Károly osztályában. Friss diplomásként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál helyezkedett el. 1975-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1977–78-ban a Miskolci Nemzeti Színház, 1978–79-ben a Kecskeméti Katona József Színház, 1979–1989, illetve 1991 és 2013 között a Vígszínház tagja volt. 1989–1991 között a Nemzeti Színházban szerepelt. 2012-ben kapott Kossuth-díjat. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, sokat foglalkoztatott szinkronszínész. Robert De Niro és Jack Nicholson általában az ő hangján szólal meg, de őt hallhattuk A Gyűrűk Ura Szarumánjaként és A Jedi visszatér Palpatine uralkodójaként is. Negyedik feleségével, Krisztinával Ráckevén élnek. Három lánya, egy fia és négy unokája van.

Kiket szinkronizál szívesen?

Csak a jó színészeket szeretem. Morgan Freemant, Anthony Hopkinst, Jack Nicholsont, Robert De Nirót, Al Pacinót, Clint Eastwoodot. Utóbbi maga választott ki hangjának. Morgan Freemant én szinkronizáltam először hazánkban, mégpedig a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmben.

Hódol még horgászszenvedélyének?

Már nagyon kevés időm van rá, így nem nevezhető szenvedélynek. Régen sokat versenyeztem. Mikor nem kap a hal, különböző trükköket kell bevetni. Kevesen tudják, nem minden az etetőanyagon múlik, ennek vízbe juttatása is fontos. A halak ugyanis érzékelik a behulló kukoricaszemek belső rezgését, ennek hangja vonzza őket a közelbe.

Melyik volt a legnagyobb fogása?

A legnagyobbat éppen Tatabányán akasztottam a tizenhatodik születésnapomon, de megfognom nem sikerült. Annak idején apám volt a Komárom Megyei Építőipari Vállalat főkönyvelője, mai megfogalmazással, gazdasági igazgatója. Az ipari tanulóintézet vezetője forszírozta apámnak, nem lehetne-e az ácstanulók vizsgája az, hogy felhúznak egy horgász faházat a bánhidai tóra. Így a vállalatnak csak a faanyagot kellett megvásárolnia. Ahol megépült, volt egy kis patak, ami az eső következtében megáradt. Akkoriban a szombatról vasárnapra virradó éjjel lehetett horgászni, pont ezen az éjszakán akasztottam egy nagyon „komoly” harcsát. Bambuszbottal és tároló orsóval voltam felszerelkezve. A tároló orsón nem volt fék, a saját kezemet kellett erre használni. A zsinór négy helyen összevagdalta az ujjaimat, ahogy a bothoz szorítottam, hogy ellenálljak a hal húzásának. Végül elfogyott a zsinór és elszakadt. Később itt fogtak ki egy 76 kilo­grammos harcsát. Feltételezem, ugyanez a példány lehetett.

Ha jól tudom a fegyverek is érdeklik.

Van egy Feinwerkbau légpuskám harminc éve. Tíz méterre hajszálpontos, mert versenypuska. Azért vettem, hogy szárcsára lőhessek vele. A fészekben kilenc-tizenegy szárcsa van az anyjával. Azokat az egyedeket, amelyek nem elég erősek, az anyjuk agyonveri. Azt kell kifigyelni, melyiket üti, őket ki lehet lőni. A szárcsa egyetlen ehető, és nagyon finom része a zúzája, már a kicsiké is hatalmas. Mégsem lőttem szárcsát. Csak ez volt a terv.

Valóban hétéves kora óta dohányzik?

1956-ban már rendszeresen dohányoztam. Akkor történetesen a tatabányai futballpályával szemben lévő épületben laktunk. A mai napig nem építettek ilyen csodálatos lakótelepet az országban. Négyemeletes téglaház, négyszobás lakásokkal, tizenkét négyzetméteres terasszal, központi gőzfűtéssel. Télen nyitva kellett hagyni az ablakot, olyan meleg volt. A rántotta szinte megsült a radiátoron. Később elcseréltük a lakást egy bányamérnökkel, bizonyos Sasvárival, ha jól emlékszem. A Liget sor 1.-be költöztünk.

A ház azóta sajnos egy romhalmaz, pedig 1938-ig egy olyan bányamérnök lakta, akinek a hobbija a növénynemesítés volt. Csodálatos rózsák nőttek, az ország két legnagyobb magnólia fája volt a kertünkben. A költözés előtt a sportpálya klubja melletti szeméttárolóban kerestünk csikket. Ha elfogytak, és bakaszivar sem volt már, akkor kénytelenek voltunk tölgyfalevelet szívni, ami borzalmas volt.

’56-ban Tatabányára már nem oroszok jöttek, mert Budapesten néhány osztag átállt a magyar oldalra. Kirgizek érkeztek, egyetlen tankkal. A Népház jobb oldali dombocskáján állt meg a tank, a megyei pártközpont épülete felé fordulva, ami elég érdekes volt. A kirgizek barátságos emberek voltak, minden gyereket behívtak a tankba, hogy megmutassák. Tőlük kaptunk mahorkát, ami ma már szívhatatlan cigaretta, de a tölgyfalevélhez képest megváltás volt.

Melyik volt a kedvenc helye Tatabányán?

Talán a bánhidai tó. Vagy a népház, amikor próbáltunk. 1964-től 1967-ig játszottam ott, amíg Budapestre nem költöztünk. Szerettem Újvárosban az Építők futballpályáját, mert a Tatabányai Építők ificsapatában fociztam. Ez volt a Bányász nevelőcsapata. Még rugdaltam a labdát Grosics Gyulának, velünk szemben lakott Lahos Laci, vele is rengeteget fociztunk.

2012-ben Tatabánya díszpolgára lett. Hogy fogadta az elismerést?

Nagyon meglepett. Ezekben az években rengeteg elismerést kaptam. Kossuth-díjat vehettem át, előtte Ajtay Andor-emlékdíjat, Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt. A legfontosabb persze a közönség szeretete, de melengető érzés, mikor a kollégák is elismernek.