Így harcolt a megye 1956-ban a szabadságért

Az elsők, akik megérezhettek valamit a világrendek megremegéséből, a forradalom szeléből megyénkben, azok valószínűleg a tatai Dózsa György Páncélos és Lövész Tiszti alakulatának tagjai lehettek: őket Lázár Tivadar ezredessel már 23-án Budapestre vezényelték.

A forradalom előzményei, története röviden

1953 nyarán a Szovjetunió Kommunista Pártja Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek. Rákosi Mátyás 1954-ben, Moszkvából hazatérve támadásba lendült ellene és Moszkva utasítására 1955-ben Hegedűs András, Rákosi embere lett a miniszterelnök. Hiába akartak visszatérni az 1953 előtti pártállamisághoz, megváltozott a helyzet, a társadalom a leváltott, pártból kizárt miniszterelnökkel szimpatizált.

1956 nyarán a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkári posztjára Rákosi helyére Gerő Ernőt helyezté (őt Kádár október 25-én váltotta). Szeptemberben az Írószövetség Nagy Imre mellett tüntetett. Kiteljesedett a sajtó ellenállása, a II. ötéves terv semmi jóval nem kecsegtetett, felemelték az ipari normákat. Hogy a lakosság ellenérzéseit csökkentsék, október 13-án visszavették a pártba Nagy Imrét. 23-án a Műegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szimpátiatüntetést tartottak a lengyelek mellett (júniusban fojtották vérbe a poznani munkásfelkelést), és megpróbálták beolvastatni a szovjetek kivonását is sürgető listát a rádióban. Itt a tömegbe lőttek, másnap a Parlamentnél sortűz fogadta a tüntetőket. Október 26-ig 16 sortűz volt az országban, október 29-ig még 45.

Nagy Imre, mint az új kormány minisztertanácsának elnöke, 28-án bejelentette a Kossuth-címer bevezetését, a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását. A szabadság azonban nem tartott sokáig: a korábban kidolgozott Volna (Hullámzó tömeg) fedőnevű akcióterv alapján megindultak a forradalom leverésére a szovjetek. Az ellenkormány miniszterelnöke a forradalom utolsó napjait Moszkvában tárgyaló Kádár János lett.

4-én este Nagy Imre a rádióban még bemondta, hogy csapataink harcban állnak, de néhány nap alatt felmorzsolta az ellenállást az óriási túlerő. Nemzetközi segítséget bár kértünk, nem kaptunk.

Csolnokon már október 24-én beszüntették a munkát: a IX-es akna melletti rabtábor munkásai hajnalban nem jöttek fel a bányából, később pedig többen leszöktek hozzájuk. Dorogon 26-ra virradó éjjel álltak le a bányaüzemek. Ide egyébként 25-én egyenesen Pestről érkezett három fiatal az egyetemisták 16 pontjával és több röplappal. A rendőrség letartóztatta őket.

Esztergom október 25-én bolydult fel: a laktanyáról leverték a vörös csillagot, dorogi munkaszolgálatos katonák csatlakoztak a szomszédvárhoz. A hadosztályparancsnokságot három harckocsi védte. 26-án összetörték Rákosi gipszből készült szobrát is összetörték. A tüntetőkhöz lábatlani és nyergesújfalui munkások is csatlakoztak, és a parancsoksághoz vonultak. 500-600 fegyvertelen tüntető követelte a rabok kiszabadítását.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Sötétkapuhoz igyekvők busza[/caption]

Olyan hírek keringtek a városban, hogy egyetemistákat tartanak fogva. Végül a harckocsi-lövedékek eltalálták a tüntetők autóbuszát. Több, mint egy tucat halott maradt a Sötétkapunál...

Társai felmentését kérte az esztergomi parancsnok

Mecséri János (Győr, 1920 – Budapest, 1958. november 15.) az esztergomi, 7. gépesített hadosztály parancsnoka volt. 1944-ben hívták be katonának és a frontra került, 1945 márciusában egy társával megszökött, majd amerikai hadifogságba estek. 1948-ban önként jelentkezett a tiszti iskolára, a tanfolyam elvégzése után századosi rangban Esztergomon és Tatán teljesített szolgálatot.

Október 30-án Budapestre rendelték, ahol miután felkereste Maléter Pált, átállt a felkelők oldalára. Kinevezték a budai körzet parancsnokának. Elfoglaltatta az ÁVH-s épületeket, november 1-jén felsőbb parancsra lezáratta a Pestre vezető utakat. Másnap a Kormányőrség parancsnokává nevezték ki, és ő lett a Juta-dombnál állomásozó csapatok főparancsnoka is. November 3-án a szovjetek, mint a magyar küldöttség kíséretének parancsnokát lefegyverezték és foglyul ejtették.

1958. augusztus 14-én államellenes szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték. Mecséri a per során minden felelősséget vállalt, és kérte, hogy tiszttársait és a katonáit mentsék fel, mert valamennyien parancsot teljesítettek. Kérését nem teljesítették, őt felakasztották. 1990-ben a köztársasági elnök posztumusz altábornaggyá nevezte ki.

27-én kesztölci és dorogi bányászok érkeztek a városba és tüzet nyitottak a parancsokságra. Elkapták őket, de a hadosztályparancsnok Mecséri János (aki Pesterzsébeten szembeszállt a szovjet csapatokkal, és 1958-ban kivégezték) elengedte őket.

A forradalom számokban

A forradalom alatt hazánkban 2562-en vesztették életüket, mintegy húszezren megsebesültek, megsérültek. 720 szovjet katona esett el, 1500 megsebesült. Hazánkat a forradalom leverése után 200000 férfi, nő és gyermek hagyta el. Megyénket több, mint 4000. 20000 forradalmárt zártak börtönbe. 236-ot halálra ítéltek és felakasztottak.

Tatabányán október 26-án a bányaipari technikum 150-200 diákjához a MÁVAUT munkásai is csatlakoztak, majd a lakosság egy része is. Este ezrek tüntettek már az utcán. A tatabányai bányászok egyébként a forradalom leverése után még hetekig kitartottak.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Tank Tatabányán, 1956-ban[/caption]

Tatán is október 26-án tört ki igazából a forradalom: a Harangláb melletti és az Öreg-tó partján álló szovjet emlékműről is leverték a vörös csillagot, de az Almási úti temető szovjet sírjait is megrongálták. Kiszabadították a rabokat a börtönből, majd pár óra erejéig elfoglalták a rendőrség épületét. A tiszti különítmény tüzet nyitott a civil, mindössze egy darab fegyvert birtokló felkelőkre, többen súlyosan megsérültek és meghaltak.

Tatára 20-25 ifjú bányász érkezett. Fegyverrel akartak harcolni a forradalomért, és a közeli, baji laktanyánál és ott próbáltak fegyvert szerezni. Kérésüket elutasították és gépágyúval teherautójukba lőttek. Nyolc halott és számos sérült maradt a laktanya előtt. A sebesülteket csak másnap vitték kórházba. Tatán október 26-án a hősi Emlékműnél Szalay Margit későbbi gyermekorvos, akkori gimnazista elszavalta a Szózatot.

Komáromban október 25-én a laktanyaparancsnok közölte, hogy a magyar nép és a forradalom mellé áll. A szovjet tisztek november 2-án hagyták el a laktanyát, majd pár nappal később visszatértek és lefegyvereztek mindenkit.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Híradás Komáromból[/caption]

A forradalom kitörése után, október 30-án jelentek meg az első forradalmi lapok megyénkben. A Komáromi Hírlap a helyi nemzeti tanácsot mutatta be, de arról is beszámolt, hogy a káderlapokat több üzemben megsemmisítették a dolgozók. A Komárom megyei Figyelő november elsejei számában kiemelték: az oroszokat nem Nagy Imre hívta be az országba. Az újságot, amely a Komárom megyei Forradalmi Munkás és Katona Tanács lapjának nevezte magát, egyébként kocsikról szórták, mert a postások nem dolgoztak. Az első szám hat-, a második tízezer példányban fogyott el. Érdekes ugyanakkor, hogy a melbourni olimpiára készülő sportolók, akik Komáromon át hagyták el az országot, a csehszlovák oldalon felsorakozó tankokra emlékeznek, de erről egy korabeli lapban sem találni utalást.

November 2-án a Széna téri felkelők I. százada (körülbelül harminc ember) érkezett a csolnoki rabtáborhoz, hogy felszabadítsák az ország utolsó kényszermunkatáborát. Dorogra 250 corvinista (Corvin közi) érkezett, de őket hamarosan elfogták.

November 4-én hajnalban a tatai tiszti iskola laktanyáját hármas gyűrűbe fogták a szovjet harckocsik, Bajon is ugyanígy tettek. Ötödikén már a városban cirkáltak és a Kossuth téren állomásoztak a szovjet lánctalpasok, ahogy az ország számos pontján. Mintegy kétezer harckocsi szállta meg hazánkat, elkezdődött a véres és hihetetlenül keménykezű megtorlás időszaka, de, ahogy Márai is mondta, új élet lett a vérből.

Nagy Imre: Kegyelmet nem kérek!

A forradalom utáni egy hónapban főleg a fegyveres ellenállók ellen harcolt a hatalom, és decemberre megszületett a hivatalos álláspont is: ami Magyarországon történt, nem más, mint ellenforradalom. Újra felállították az internálótáborokat. Jelképrombolókat, pesti srácokat, forradalmárokat ítéltek halálra, vagy börtönbüntetésre.

Az elítélteken, illetve preventív őrizetbe vetteken kívül több emberről pártbizottsági és munkahelyi személyi nyilvántartásokat vezettek. Ezek az úgynevezett másodosztályú állampolgárok nem számíthattak nagy jövőre a Kádár-rendszerben.

1956 novemberétől 1963-ig a hatalom fő célja a vele szemben állók megtörése, szervezeteiknek szétverése volt. Megszüntették a forradalomban életre hívott szervezeteket, de nem állították vissza a beszolgáltatási rendszert.

A Nagy Imre-csoportot jugoszláv nagykövetség elől rabolták el és vitték Romániába 1956 novemberében és csak 1957 áprilisában hozták vissza őket Budapestre. Perükben a volt miniszterelnök mellett Gimes Miklóst és Maléter Pált is halálra ítélték majd kivégezték…Losonczy Gézát, a Magyar Nemzet egyik főmunkatársát a csoporttal együtt internálták. Budapesten, a vizsgálati fogságban, mesterséges táplálás közben halt meg.

Nagy Imre az utolsó szó jogán így szólt a bíróságon: „Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelyeknek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket nekem vállalnom kell… Kegyelmet nem kérek.”

Az elítélteken, illetve preventív őrizetbe vetteken kívül több emberről pártbizottsági és munkahelyi személyi nyilvántartásokat vezettek. Ezek az úgynevezett másodosztályú állampolgárok nem számíthattak nagy jövőre a Kádár-rendszerben.

1956 novemberétől 1963-ig a hatalom fő célja a vele szemben állók megtörése, szervezeteiknek szétverése volt. Megszüntették a forradalomban életre hívott szervezeteket, de nem állították vissza a beszolgáltatási rendszert.

A Nagy Imre-csoportot jugoszláv nagykövetség elől rabolták el és vitték Romániába 1956 novemberében és csak 1957 áprilisában hozták vissza őket Budapestre. Perükben a volt miniszterelnök mellett Gimes Miklóst és Maléter Pált is halálra ítélték majd kivégezték…Losonczy Gézát, a Magyar Nemzet egyik főmunkatársát a csoporttal együtt internálták. Budapesten, a vizsgálati fogságban, mesterséges táplálás közben halt meg.

Nagy Imre az utolsó szó jogán így szólt a bíróságon: Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelyeknek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket nekem vállalnom kell…Kegyelmet nem kérek. Társai felmentését kérte az esztergomi parancsnok Mecséri János (Győr, 1920 – Budapest, 1958. november 15.) az esztergomi, 7. gépesített hadosztály parancsnoka volt. 1944-ben hívták be katonának és a frontra került, 1945 márciusában egy társával megszökött, majd amerikai hadifogságba estek. 1948-ban önként jelentkezett a tiszti iskolára, a tanfolyam elvégzése után századosi rangban Esztergomon és Tatán teljesített szolgálatot.

Október 30-án Budapestre rendelték, ahol miután felkereste Maléter Pált, átállt a felkelők oldalára. Kinevezték a budai körzet parancsnokának. Elfoglaltatta az ÁVH-s épületeket, november 1-jén felsőbb parancsra lezáratta a Pestre vezető utakat. Másnap a Kormányőrség parancsnokává nevezték ki, és ő lett a Juta-dombnál állomásozó csapatok főparancsnoka is. November 3-án a szovjetek, mint a magyar küldöttség kíséretének parancsnokát lefegyverezték és foglyul ejtették.

1958. augusztus 14-én államellenes szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték. Mecséri a per során minden felelősséget vállalt, és kérte, hogy tiszttársait és a katonáit mentsék fel, mert valamennyien parancsot teljesítettek. Kérését nem teljesítették, őt felakasztották. 1990-ben a köztársasági elnök posztumusz altábornaggyá nevezte ki. A forradalom előzményei, története röviden 1953 nyarán a Szovjetunió Kommunista Pártja Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek. Rákosi Mátyás 1954-ben, Moszkvából hazatérve támadásba lendült ellene és Moszkva utasítására 1955-ben Hegedűs András, Rákosi embere lett a miniszterelnök. Hiába akartak visszatérni az 1953 előtti pártállamisághoz, megváltozott a helyzet, a társadalom a leváltott, pártból kizárt miniszterelnökkel szimpatizált.

1956 nyarán a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkári posztjára Rákosi helyére Gerő Ernőt helyezté (őt Kádár október 25-én váltotta). Szeptemberben az Írószövetség Nagy Imre mellett tüntetett. Kiteljesedett a sajtó ellenállása, a II. ötéves terv semmi jóval nem kecsegtetett, felemelték az ipari normákat. Hogy a lakosság ellenérzéseit csökkentsék, október 13-án visszavették a pártba Nagy Imrét. 23-án a Műegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szimpátiatüntetést tartottak a lengyelek mellett (júniusban fojtották vérbe a poznani munkásfelkelést), és megpróbálták beolvastatni a szovjetek kivonását is sürgető listát a rádióban. Itt a tömegbe lőttek, másnap a Parlamentnél sortűz fogadta a tüntetőket.

Október 26-ig 16 sortűz volt az országban, október 29-ig még 45.

Nagy Imre, mint az új kormány minisztertanácsának elnöke, 28-án bejelentette a Kossuth-címer bevezetését, a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását. A szabadság azonban nem tartott sokáig: a korábban kidolgozott Volna (Hullámzó tömeg) fedőnevű akcióterv alapján megindultak a forradalom leverésére a szovjetek. Az ellenkormány miniszterelnöke a forradalom utolsó napjait Moszkvában tárgyaló Kádár János lett.

4-én este Nagy Imre a rádióban még bemondta, hogy csapataink harcban állnak, de néhány nap alatt felmorzsolta az ellenállást az óriási túlerő. Nemzetközi segítséget bár kértünk, nem kaptunk. A forradalom számokban A forradalom alatt 2562-en vesztették életüket, mintegy húszezren megsebesültek, megsérültek. 720 szovjet katona esett el, 1500 megsebesült.

Hazánkat a forradalom leverése után 200000 férfi, nő és gyermek hagyta el. Megyénket több, mint 4000. 20000 forradalmárt zártak börtönbe. 236-ot halálra ítéltek és felakasztottak.

Tank Tatabányán, 1956-ban A Sötétkapuhoz igyekvők busza Híradás Komáromból -->