Lopás

2024.08.04. 17:34

Telefonokra „utazott” a többszörösen visszaeső tolvaj, most csúnyán megjárta

Lopás bűntette és lopás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta a letartóztatása elrendelését annak a férfinak, aki egy nap alatt két telefont lopott.

Kemma.hu

A férfi letartóztatását az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében egy hónapra rendelte el. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védő fellebbezést jelentett be – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Az indítvány szerint a férfi július 31-én délután egy oroszlányi presszóba bement és a pultból jogtalanul eltulajdonította a sértett 100 ezer forint értékű mobilját, majd távozott a presszóból.

A Tatabányai Törvényszéktől azt is megtudtuk, hogy a férfi még ugyanezen a napon, július 31-én 22 óra és 23 óra 55 perc között egy oroszlányi ház ajtaját kézzel felfeszítette annyira, hogy az így keletkezett résen keresztül az épületbe be tudjon jutni. Az elkövető az épületből egy darab, 60 forint értékű mobiltelefont lopott. A telefont a nyomozó hatóság a tolvaj férfitól lefoglalta.

Az elkövető büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősül, őt a bíróság 2018-ban lopás vétsége miatt 10 hó szabadságvesztésre ítélte, ennek utolsó napja 2024. január 25.; a bíróság 2022-ben lopás vétsége és más bűncselekmény miatt 1 év 3 hó szabadságvesztésre ítélte, ennek utolsó napja 2023. november 10-e.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában