Eljárási hiba történt?

2024.08.10. 11:12

Szabadlábra helyezik Simsik Cynthia párját, akit a kézilabdás meggyilkolásával gyanúsítanak

A bíróság megszüntette Cs. Juraj előzetes letartóztatását, akit gyilkossággal gyanúsítanak a nagymegyeri családi házban holtan talált Simsik Cynthia ügyében. Erről a Nagyszombati Kerületi Bíróság határozott, miután a gyanúsított panasszal élt a járásbíróság előzetes letartóztatást elrendelő határozata ellen.

Kemma.hu

A Nagyszombati Kerületi Bíróság megszüntette a Nagyszombati Járásbíróság határozatát, amely ellen fellebbezett a gyanúsított, és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését – közölte Katarína Lovasová helyettes szóvivő. A döntés jogerős. A járásbíróság bírája a tanúk lehetséges befolyásolásának megelőzésére rendelte el az előzetes letartóztatást.

A Nagyszombati Kerületi Ügyészség álláspontja szerint az őrizetbe vételre irányuló kérvény benyújtásakor rendelkezésre álló dokumentumokból kiderült, hogy a gyanúsított július 22-én 11 óra 55 perckor történt őrizetbe vételéig semmilyen kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség. "Emiatt a 48 órás határidőt a gyanúsított őrizetbe vételének időpontjától számították

 írta az ujszo.com Mojmír Huna, az ügyészség szóvivőjének közlése nyomán. Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított a kihallgatás során csak az ügyvédje megérkezése után kezdett a kényszerítő eszközök alkalmazásának körülményeiről beszélni.

– Az iratokból azonban nem derült ki eljárási hiba, ezért a fenti okok miatt az ügyészség a jegyzőkönyvekre és a rendőrség azon állításaira támaszkodott, miszerint a gyanúsított személyi szabadságát az őrizetbe vételéig semmilyen módon nem korlátozták – mondta.

Mint írták, az ügyvéd ellenvetései alapján az ügyészség többször is kérte a rendőrség térfigyelő kameráinak felvételeit, hogy megerősítse vagy cáfolja ezeket az állításokat.

Miután megkaptuk a felvételeket, kiderült, hogy a vádlott kezén bilincs volt, amikor megmutatta, hol van az eltűnt nő holtteste

– közölte Mojmír Huna, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban állásfoglalást kértek a Dunaszerdahelyi Kerületi Rendőrkapitányságtól, amelyet augusztus 7-én küldtek el az ügyészségnek. Szerinte a nyilatkozatot a személyi szabadság állítólagos korlátozásával kapcsolatos perirat kiegészítése után azonnal eljuttatták a Nagyszombati Kerületi Bírósághoz, amely a gyanúsítottnak az őrizetbe vételéről szóló végzés elleni panaszáról döntött, és amely csütörtökön kiengedte a vádlottat az előzetes letartóztatásból.

A Nagyszombati Kerületi Ügyészség a rendőrök eljárásában megállapított tényállást a belső felügyeleti Hivatalhoz küldi a további eljárás lefolytatására

 – tette hozzá. A 44 éves férfit gyilkosság különösen súlyos bűncselekményével gyanúsítják a Nagymegyeren holtan talált nő ügyében. Ha a bíróság bűnösnek találja, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélheti. A nő holttestét hétfőre virradó éjszaka találták meg egy családi házban, Nagymegyeren.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában