Közélet

2016.08.25. 12:02

Lefotózta a dolgát végző kutyát, csakhogy közben a fotóst is lefotózták

Furcsa szomszédviszály alakult ki Tatabányán, főszerepben két fényképezőgéppel, egy rendszeresen rossz helyre piszkító kutyával, közterület-felügyelőkkel és a Facebookkal.

Wágner Zsanett

Írtunk már a lap hasábjain a felelős és felelőtlen kutyatartókról és a „kettejük” közti főbb ellentétről, a kutyapiszok felszedéséről. Eltekintve attól, hogy megvannak-e az ideális körülmények vagy sem – elegendő kutyakuka van-e a környéken vagy sem – egy dologban minden állattartó és nem állattartó egyet érthet: felettébb kínos belelépni az ürülékbe.

Egy efféle nézetkülönbség miatt a tatabányai Hajnal Zsolt már hónapok óta jár a bíróságra. A történet tavaly novemberben kezdődött, amikor a régi buszvégállomás közelében élő lakosnak elege lett abból, hogy házszomszédja nem szedi össze a kutyapiszkot. A fiatalember első lépésként informálódott, mivel és hogyan lehet szép szóval rendre bírni a „tettest”, és a közterület-felügyelet tanácsát követve lefotózta az eseményt.

A történtek után néhány órával a barátok, az ismerősök hívták telefonon, akik nem értették, Hajnal Zsolt miért van a Facebookon feltüntetve a közterület-felügyelet tagjaként, aki a környéket járva „leskelődik és zaklatja a kutyatulajdonosokat”. A fiatalember ekkor döbbent rá, róla is készült fotó, miután telefonon rögzítette a mindennapossá vált ügyet – a szomszéd kutyáját dolga végeztével.

Útja egyenesen a fent említett hatósághoz vezetett, ahol közölték vele, épp vele szemben akartak feljelentést kiállítani, mondván, nem adhatja ki magát közteresnek. Szó szót követett, mire Hajnal Zsolt igaza több szempontból is beigazolódott. Egyrészt a szomszéddal szemben szabálysértési eljárást indítottak, mivel bizonyíték volt arra, hogy nem szedte össze kutyája piszkát; másrészt pedig a közösségi oldalon leírtakért rágalmazás miatt is felelnie kellett a bíróságon.

Az ügy még abból a szempontból érdekes, hogy hivatalos megkeresésünkre a közterület-felügyelet, a helyi önkormányzat és a megyei önkormányzat is ugyanúgy reagált: egyik helyről a másikra küldtek minket, így számunkra sem tisztázódott, hogy ilyen esetben először hova is forduljon az ember a panaszával.

Hajnal Zsolt egyébként nem tart kutyát. De nem az állattartás ellen van, inkább azt szeretné, ha rendezett körülmények között élne békében kutyatartó és nem kutyatartó. És ennek egyik legfőbb pontja, ha olyan alapvető szabályokat betart mindenki, mint például saját környezete tisztántartása.

Harsányiné dr. Patkó Enikő megyei tiszti főorvos szerint járványügyi szempontból reális veszélye nincs a szabadban ott hagyott kutyaürüléknek. Mint mondta, sokkal inkább közegészségügyi szempontból fontos kérdés ez, mintsem járványügyileg.

– A veszély teljesen nincs kizárva, ellenben még sosem dokumentáltak ilyen eredetű tömeges fertőzést. Ennek oka a kutyák rendszeres oltásáig visszavezethető, hiszen évente féregtelenítőt és veszettség elleni védőoltást is kapnak. A szakember hozzátette, a kutyák által behurcolt kullancsok okozta fertőzés sokkal nagyobb veszélyt jelent a lakosság számára.
Jobb esetben a négylábú megkapja az éves oltást. Ellenkező esetben komoly(abb) probléma lehet az ügyből.

– A közterületen hagyott kutyaürülék elsősorban más húsevőkre - kutya, macska, vadászgörény valamint a vadon élő ragadozók - jelent fertőzési kockázatot – mondja dr. Altrichter Bekény, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője, járási főállatorvos.
A szakember szerint az ürülék egyaránt tartalmazhat vírust, baktériumot és parazitát is. Hozzátette, a vírusok közül legjelentősebb a parvo- és koronavírus amelyek leginkább a kölyök állatokban okoznak gyakran elhullással járó megbetegedést. A baktériumok közül az E.coli fordulhat elő amely azonban már emberre nézve is veszélyes lehet, bár az ilyen jellegű fertőzés szinte csak a játszótéri homokozókban hagyott ürülékek miatt alakul ki, hasonlóan a parazitás betegségekhez. Ezek közül a legfontosabb az orsóféreg és a galandféreg.

Az igazgatási intézkedések mint például a bírságolás a területi önkormányzat hatáskörébe tartozik, úgy tudjuk, szóbeli megrovás után - második esetben - akár 50 ezer forintig terjedhet a bírság.

Itthon még gyerekcipőben járunk a külföldi példákhoz képest

A közterületeken hagyott kutyapiszok mindannyiunk életét megkeseríti, valahogy mégsem sikerült még igazán jól működő megoldást találni rá. Elvileg a közterület-felügyelet dolgozói lefotózhatják a hanyag gazdát és megbírságolhatják, de konkrét ilyen esetről még nem hallottunk. Az önkormányzatok helyi rendeletekkel is igyekeznek elejét venni az utcák elkoszolódásának és persze sok helyen rendszeresen takarítják is a járdát.

New Yorkban például helyi törvényben mondták ki, hogy a kutyák nem végezhetik dolgukat akárhol, elvileg a járdán sem. A gazdának azonnal fel kell takarítania, különben büntetésre számíthat a parkokkal foglalkozó önkormányzati szervezet munkatársaitól.

A fény városa csodálatos hangulata mellett a kutyapiszokról is híres, egy brit író még könyvet is írt a jelenségről. Annak ellenére így van ez, hogy Párizs utcáin 1982 óta tilos takarítatlanul hagyni az állati végterméket. Állítólag létezik egy civil ruhában cirkáló 100 fős brigád, amelynek tagjai megpróbálják rajtakapni a hanyag gazdákat, akiket ilyenkor 50 euróra megbüntethetnek.

A britek nem viccelnek, egy 2005-ös törvény alapján a kutyaürüléket nem felszedő állattartót 1000 (!) fontra, azaz 340 ezer forintra büntethetik. Egy walesi önkormányzat pedig odáig ment, hogy az ellenőrzést és a büntetés behajtását kiadta egy magáncégnek. A 75 fontos büntetések száma egyetlen év alatt több mint százszorosára nőtt - elég hatékonynak látszó megoldás.

Helyi beszámolók szerint a német főváros a világ egyik leginkább kutyabarát helye. Szinte mindenhová beengedik a négylábúakat, kivéve az élelmiszerüzleteket és néhány pékséget. A német kutyák állítólag igen fegyelmezettek is, ellentétben a gazdikkal. A kutyapiszok mennyiségére ugyanis ott is panaszkodnak, pedig Berlinben a rendőrség büntethet, ha rajtakapja a hanyag kutyatartót.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!