Ítélet

2024.04.24. 07:22

Elmulasztott gyerektartás: 120 óra közmunka járt az apának az 1 milliós tartozásért

Az apát nem érdekelte három gyermeke sorsa, ezért nem fizetett. A férfi elmulasztott gyerektartás révén majd' egymillió forint tartozást halmozott fel.

Kemma.hu

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint tartás elmulasztása vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott azzal az apával szemben, aki majd' egymillió forint gyerektartást nem fizetett meg három  gyermeke esztergomi gondozójának. A férfit végül 120 óra közmunkára ítélték. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy az elsőfokú ítélet jogerős, azt az ügyész, és elkövető is tudomásul vette.

Az apa 3 gyereke után nem fizetett gyerektartást
Az apa 3 gyereke után nem fizetett gyerektartást
Forrás:  Shutterstock/Illusztráció

Esze ágában sem volt fizetni a gyerektartást

A vádirat szerint a férfit a bíróság 2021-ben arra kötelezte ítéletével, hogy három gyermeke tartására minden hónap 15. napjáig előre esedékesen, gyermekenként 20 ezer forint, összesen 60 ezer forint tartásdíjat fizessen meg az esztergomi anya, a gyermekek gondozója részére. A férfinak 2021. decemberétől 2023. március 21-ig önhibájából 960 ezer forintot nem fizetett meg gyermekei édesanyja részére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában