Ivo Diaz válogatott kézilabdázó a konyhában is megállta a helyét

Hamar rácáfolt Ivo Diaz a tényre, miszerint nem mozog otthonosan a konyhában. Olyan alaposan készítette elő a székely étel hozzávalóit, hogy még magam is meglepődtem: mintha csak erre született volna, a főzésre. Állítása szerint tojásrántottát sem készített sosem. Mint mondja, nem is annyira a gasztronómiai tudásának hiányából adódik a konyhakerülés, inkább csak azért – idézet következik – mert minden pont úgy jó, ahogy a feleségem csinálja! A megszokott ízeken, pedig senki sem szeret változtatni. Vagy igen?



Az alábbi érdekességre hívom fel a tisztelt olvasó figyelmét, nem mindennapi, hogy egy kubai, székely ételt készít egy magyar konyhában. Ráadásul nem is akárhogyan! Az ízek kombinációja volt ez, szépen lassan kubai dallamokkal és forró salsaval keveredve. Végül pedig egy ígérettel zártuk a napot: mostantól gyakrabban ragad fakanalat a Grundfos Tatabánya kézilabda csapatának élő legendája, Ivo.

De kezdjük a legelején! Délelőtt találkoztunk. Az egyik bevásárlóközpont előtt. Nem csak a burgonyák és a hagymák rengetegében vesztünk el. A zöldségek válogatásnál már érezhető volt az ismertség „árnyoldala”. Alig fél óra alatt vásároltuk meg a hozzávalókat, ami cirka fele annyi időbe telt volna. Szerettünk volna egy kicsit másképp és kicsit másról beszélni, mint csak a kézilabdázás. Legalábbis ez volt a tervünk, de óhatatlanul minden megkezdett történet valahogy a végén imádott sportágába „csúszott”. De hát mire is számítottunk?

Szóval leparkoltunk családi házuk előtt. Amilyen magas, olyan udvarias volt a játékos. Tehát nagyon. Százkilencvenegy centiméterbe jó nagy adag illem „fér el”. A több kilogrammos szatyrot olyan hirtelen vándorolt ki a kezemből, mint mikor Ivo az ellenféltől szerzi meg a labdát. Bent, a konyhában már visszavonulót fújtak, de percekkel később már a hazaiak átvették az irányítást és otthon maradt volt a gólpassz.

Egy fontos meccs előtt még ma is izgul. Pedig nem először lép pályára. Azt mondja, bevett szokása, hogy ha teát iszik, mindig jól eljár a keze. A győztes meccsek után ugyanabban a trikóban játszik, sőt az is előfordul, hogy nem vesz fel másik zoknit. Ez amolyan kabala. A főzésnél, mivel nincs konyhában töltött előélete, nem így járt el. Minden újszerű volt.

A székelyes étel elnevezést ízlelgettem, míg Ivo feltette főni a burgonyát. A székelyekről – mindamellett hogy a szó hallatán több híres irodalmár, a tudomány világából jól ismert név és egyházi szereplő, jellegzetes épület, időtálló kifejezés, kultúra és hagyomány – juthat eszünkbe, konyhájuk egyik legjellemzőbb ízét a káposzta adja. Ugyan a recept ezt nem jelölte, de annál több hagymát – vöröset – valamint kolozsvári szalonnát igen. Fűszerként pedig szerecsendiót, őrölt borsot és sót. A recept gyors gondolati áttekintéséből apró sercegések zökkentettek ki. Ivo egy fakanálnyi vajat olvasztott meg a serpenyőben és amikor már kellően megolvadt, ráhelyezte a csirkecombokat és addig pirította, míg kissé piroskás színűvé nem változtak. A recepttől kissé elrugaszkodva fokhagymával tűzdeltük meg az átsült combokat. Ezután jött csak a feketeleves: a hagymapucolás.

Ekkor került elő Diazék konyhaszekrényéből a kék „páncél”, az úszószemüveg, aminek köszönhetően a csípős vörös ellenség könnyen és gyorsan karika formában végezte a fehér műanyag tál mélyén.
Közben zenét hallgatunk, attól jobban megy a munka. A „Havanna az első” zenakar ritmusai lázba hozták Ivot. Dúdolt majd a szoba közepén – amerikai stílusú a konyha – eljárt feleségével egy tüzes salsat.

A kubai 17 éve él hazánkban. Állítólag otthoni recepttel sem próbálkozott. Igazán szereti a babosrizst – ez egy helyi specialitás, amit köretként fogyasztanak – de annak elkészítését is mindig az asszony vállalja magára. Azonban a sportolóé a legnagyobb ziccer: megeheti a finomságot.

A sütés után komoly illatfelhők árasztották el a konyhát és akkorákat nyeltünk és olyan gyakran tettük azt, hogy a páraelszívót kellett segítségül hívni. Az ízlelőbimbóinkat igazán a krumplipüré tette próbára. A pityókák szépen szétnyílva vártak sorsukra, mielőtt szétnyomkodva a kivajazott jénai aljára kerültek, némi főzőtejszínnel, sóval és szerecsendióval ízesítve. A következő rétegbe a csirke, aztán a felszeletelt hagymakarikák, legfelülre pedig a csíkokra vágott kolozsvári füstölt szalonna került. A recepttől némileg eltérve először alufóliával lefedetten főztük a sütőben az ételt, majd pár perc alatt, nagy hőfokra kapcsolva ropogósra sütöttük a székely tálat. Azaz a tálban összekészítetteket.

A végeredmény önmagáért beszélt. Amikor az asztal közepén elfoglalta helyét az ebéd, nagy taps és gratulációk között elfogyott az étel. Nem is lehetne egy szakács felé méltóbb módon jelezni az elégedettséget, mint az üres tányérral.