Pontida

1 órája

A Liga párt pontidai nagygyűlésén részt vevőket a migráció problémája foglalkoztatta

A fiatalok az illegális migráció miatt szűkülő lehetőségeik miatt aggódtak, az idősebbek pedig a keresztény jelképek védelmére hívták fel a figyelmet a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, a lombardiai Pontidában.

MW

Résztvevők a Liga párt éves nagygyűlésén Pontidában 2024. október 6-án

Forrás: AFP

Fotó: Piero Cruciatti

A Liga észak-olasz ifjúsági tagozatának tagjai Politikailag lázadó vagyok feliratú pólót viseltek. Néhányan Donald Trump amerikai elnöki kampánya jelszavát hirdető felsőt vettek magukra, amelyet a Republikánus Párt küldöttsége osztogatott cowboykalapos amerikai fiatalemberekkel.

A legnagyobb sikere azonban annak a pólónak volt, amely Matteo Salvinit ábrázolta alig látható börtönrácsok mögött, Azért mert megvédte Olaszországot felirattal. 

Sorok álltak a standoknál, ahol aláírást gyűjtöttek Salvini mellett, a szicíliai ügyészség vádemelése ellen. Ingyen lehetett felvenni az olasz és európai határok védelmében felállított bizottság tagsági igazolványát, és külön asztalokat foglaltak el a Patrióták Európáért kiadványai.

A háromezer lakosú kisváros, Pontida 1990 óta látja vendégül a Liga nagygyűlését. Kezdetben az Umberto Bossi vezette Északi Liga zöld színe volt a domináns, amely Matteo Salvinivel mostanra már kékre váltott.

A sportpálya melletti mezőn zajlott találkozón Lombardia tartomány, a velencei köztársaságot jelképező szárnyas oroszlánnal díszített zászlók lobogtak, a magasba tartott transzparenseken az Én Salvinivel vagyok felirat volt a leggyakoribb, de taps kísérte a Patrióták nem idióták táblát is.

A Liga a Patriótákkal közösen erősebben tudja képviselni azt az autonómiát, amelyet az államok számára akarunk elérni az Európai Unióban, és amelyet a Liga harminc évvel ezelőtt indított útjára. Rómában jobbközép kormánnyal sikerült reformokat elindítani, de ez önmagában nem elég, ha közben Európa meg akarja fosztani az államokat a döntéshozatali hatalomtól

– mondta Fabrizio Sala, a Liga politikusa, Bergamo megyei főtitkára az MTI-nek.

A Valle d'Aostából családjával érkező Alice Fanelli alig húszévesen úgy vélte, számára az illegális migráció jelent problémát. 

Nem igazságos, hogy megérkeznek hozzánk, és elveszik az itt élő többségtől a lehetőségeket, néha anélkül, hogy megérdemelnék. A határokat védeni kell, az embereknek legális úton kell érkezni, nem csónakokkal, mert az számukra veszélyes, ráadásul így Olaszországban nem is fogadják be őket teljesen

– vélekedett.

A hetven év feletti Leopoldo Maria De Filippi Tedeschi nyugalmazott csendőrtábornok elmondta, a migráció több szempontból is problémát jelent. "

Egyrészt nem tudjuk őket befogadni és integrálni, másrészt a migráció nagy veszélye, hogy kiirtja gyökereinket, országaink identitását egész Európában. Annak, aki belép a másik otthonába, alkalmazkodnia kell

– magyarázta.

Megjegyezte, az iszlám vallás nem keverhető össze az iszlámizmussal, amely teljes ellentétben áll Európa alapvető értékeivel. 

Mindenekelőtt a keresztre gondolok, ami nemcsak vallási jelkép, hanem az európai kulturális identitás központi szimbóluma

– hangoztatta az MTI-nek.

A Liga kormánytagjai, teljes vezérkara és ötszáz polgármestere volt jelen Pontidában.

 A párt szenátusi frakcióvezetője, Massimiliano Romeo szerint az illegális migránsok beengedését azok szorgalmazzák, akik destabilizálni akarják az európai társadalmat és politikát. Roberto Vannacci, a Liga európai parlamenti képviselője szerint nincs olyan arab ország, ahol egy illegális európai bevándorló öt év alatt állampolgárságot kap, ahogyan az ellenzék szorgalmazza Olaszországban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában