Elemzés

2 órája

Erősebb, élesebb támadások fogják érni a patriótákat

„Még erősebb, még élesebb támadások fogják érni a patrióta politikai közösséget, hiszen értelemszerűen Brüsszelben abban érdekeltek, hogy ezek a hangok ne jelenjenek meg a nyilvánosságban” – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki az olasz Liga pontidai gyűlése kapcsán nyilatkozott.

MW

A Liga naggyűlése a lombardiai Pontidában

Forrás: AFP

Fotó: Piero Cruciatti

A magyar miniszterelnök azért utazott most Olaszországba, hogy kiálljon Matteo Salvini mellett, ahogy a Patrióták más politikusai is, miután Salvinit gyakorlatilag azért akarják börtönbe zárni, mert megakadályozta, hogy Olaszországba bejussanak az illegális bevándorlók – hívta fel rá a figyelmet az elemző.

Emlékeztetett arra, hogy Salvinit a bevándorlás elleni küzdelme miatt szeretnék börtönben látni a globalista politikai körök.

 Ez az eset is jól rávilágít arra, hogy a patrióta politikusok azok, akik a nemzeti szuverenitásban hisznek, akik abban hisznek, hogy Európának meg kell akadályoznia az illegális bevándorlást, és ezeket a politikusokat nagyon komoly fenyegetés éri szerte Európában, szerte a világon 

– tette hozzá a szakértő. Megjegyezte, a Donald Trump elleni merénylet is illeszkedik ebbe a sorozatba.

Orbán Viktor azt hangsúlyozta a mostani beszédében, hogy az európai jobboldalnak, a patriótáknak egységet kell mutatnia, egyértelműen szembe kell szállni ezekkel a globalista politikai körökkel, erőt kell demonstrálniuk

– emelte ki Deák Dániel. 

Mint mondta, vélhetően a magyar miniszterelnök már azt készíti elő, arra próbálja meg rávenni a többi európai jobboldali szereplőt is, hogy előbb-utóbb közös pártcsaládot, pártszövetséget hozzanak létre, amely akár a legerősebb is lehet majd az Európai Parlamenten belül. 

Ez a mostani demonstráció mindenképpen jó arra, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a patrióta jobboldali formációk igenis képesek szorosan együttműködni, képesek hatékonyan összeadni az erejüket az európai politikában. Azt is üzeni, hogy Magyarországnak fontos partnerei, fontos szövetségesei vannak világszerte Európában, akikkel együttműködve, akikre támaszkodva képviselheti azt az álláspontot, ami elutasítja a bevándorlást, békepárti álláspontot képvisel a háború ügyében, és a genderkérdésben is azt az álláspontot osztja, mint Magyarország

– fogalmazott a szakértő. 

A teljes cikket és a további részleteket ide kattintva olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában