Trump elleni merénylet

2024.07.14. 07:30

FBI-igazgató: nincs arra utaló jel, hogy az elkövetőnek mentális betegsége lett volna (videó)

A volt amerikai elnök a fején sérült meg. A merényletnek egy halálos áldozata és két súlyos sérültje van. A támadó is életét vesztette. Orbán Viktor az X-en üzent Donald Trumpnak a merénylet után.

MW

Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án

Forrás: Getty Images / AFP

Fotó: Jeff Swensen

FBI-igazgató: nincs arra utaló jel, hogy az elkövetőnek mentális betegsége lett volna

A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna - mondta el vasárnap újságíróknak Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Wray hangsúlyozta, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszban van. Egyik prioritásuk, hogy feltárják a 20 éves elkövető indítékát. Mindeddig a közösségimédia-oldalain sem találták nyomát fenyegető írásoknak vagy bejegyzéseknek.

Az FBI-igazgató megerősítette, hogy a támadó egy félautomata lőfegyvert használt, amelyet az apja vásárolt legálisan. Az autójában gyanús szerkezetet találtak, amelyet laboratóriumban fognak megvizsgálni.

Wray megjegyezte, hogy az online térben máris fokozódtak az erőszakcselekményekkel kapcsolatos fenyegetések a Trump elleni szombati merényletkísérlet óta.

Az ügyben mind gyilkossági kísérlet, mind pedig belső terrorizmus címén vizsgálatot folytatnak. Az FBI nagy erőket összpontosít arra, hogy felderítsen minden esetleges fenyegetést, amely a hétfőn kezdődő republikánus nemzeti konvenciót érintheti.

Ő a Trump elleni merénylet halálos áldozata

Hősként halt meg: a Trump elleni merénylet áldozata, egy egykori tűzoltóparancsnok utolsó tetteként hősiesen megvédte feleségét és lányait a golyóktól – írja a Fox az 50 éves Corey Comperatore-ról, aki szombaton, a pennsylvaniai Trump kampánygyűlésen vesztette életét. 

Corey két lány édesapja volt. Corey egy tűzoltó volt. Corey minden vasárnap elment a templomba. Corey szerette a közösségét, és különösen szerette a családját.

–  emlékezett meg róla Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója.

A felesége és lányai most élték át az elképzelhetetlent és a felfoghatatlant

– írta Facebookon Dawn Comperatore Schafer, az áldozat nővére.

„Az öcsém éppen most töltötte be az 50-et, és még annyi mindent kellett volna megélnie. A gyűlöletnek nincsenek határai, és a szeretetnek nincsenek korlátai. Imádkozzatok a sógornőmért, az unokahúgaimért, az anyámért, a húgomért, értem és az unokahúgaiért és unokaöccseiért, mivel ez egy szörnyű rémálomnak tűnik, de tudjuk, hogy ez a fájdalmas valóságunk.”

A kampányeseményen jelenlévő tanúk szerintCorey Comperatore-t a fején találta el a lövedék.

Egy másik családtag, Allyson Comperatore, akiről azt feltételezik, hogy az áldozat lánya, szintén a Facebookon osztotta meg gondolatait.

„Tegnap megállt az idő. És amikor újra elindult, a családommal együtt egy valóságos rémálmot kezdtünk élni” – írta Allyson.

Ő volt a legjobb apa, akit egy lány csak kívánhat.

Alapos és gyors vizsgálatot ígért Joe Biden

Alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban Joe Biden amerikai elnök vasárnapi sajtónyilatkozatában, és arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.

Biden elmondta, elrendelte, hogy független vizsgálatban tárják fel, mi vezetett a pennsylvaniai kampánygyűlésen elkövetett merénylethez, amelyben a republikánus elnökjelölt-aspiráns könnyebben megsebesült, és egy ember meghalt, illetve kettő súlyos állapotban kórházba került. A vizsgálat eredményét nyilvánosságra fogják hozni - tette hozzá.

Joe Biden kiemelte, a legfontosabb most a nemzet egysége. Elmondta, rövid, de kellemes telefonbeszélgetést folytatott választási kihívójával, és nagyon hálás azért, hogy Donald Trump jól van, és felépül az elszenvedett sebesüléséből. Biden hangsúlyozta: a merénylet "ellentétes mindazzal, amit az Egyesült Államok nemzetként képvisel.

Az elnök arról is tájékoztatott, hogy utasította a hivatalban levő és volt elnökök védelmét ellátó titkosszolgálatot (Secret Service), vizsgálják felül az összes biztonsági intézkedést a hétfőn Milwaukee-ban kezdődő republikánus nemzeti konvencióra vonatkozóan.

Elképesztő képet készített a New York Times fotósa a töltényről, ami elsüvített Donald Trump feje fölött

A New York Times fotósa, Doug Mills is ott volt és fényképeket készített Donald Trump szombati kampányeseményén, amikor egy merénylő meglőtte a beszédet tartó korábbi elnököt. Akkor is fotózott, amikor a lövések eldördültek, és mint kiderült, az egyik képen éppen sikerült elkapnia azt a pillanatot, amikor egy töltény elsüvít Trump feje mögött.

Trump: nem hagyhatjuk, hogy a gonosz győzedelmeskedjen

Soha korábban nem volt annyira fontos, mint most, hogy egységesek, erősek és elszántak maradjunk, és amerikaiként megmutassuk valódi jellemünket - írta Donald Trump vasárnap a Truth Social nevű közösségi oldalon pár órával az ellene elkövetett merénylet után.

Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz győzedelmeskedjen

 - üzente a republikánus párti elnökjelölt-aspiráns, aki azt is írta, hogy "csakis Isten akadályozta meg, hogy megtörténjen az elképzelhetetlen".

Nem adjuk meg magunkat a félelemnek, hanem rendíthetetlenek maradunk hitünkben, és szembeszállunk a gonosszal

 - tette hozzá.

A Politico hírportál Trump kampánystábjának egy belső feljegyzésére hivatkozva arról adott hírt, hogy megerősítik a fegyveres biztonsági őrök jelenlétét a kampányhelyszíneken a támadás után.

A feljegyzésben arra is felszólították a kampánystáb tagjait, hogy vasárnap maradjanak távol a washingtoni és West Palm Beach-i irodáktól, illetve semmilyen formában ne kommentálják a nyilvánosságban a támadást.

Mike Johnson, a washingtoni Képviselőház republikánus elnöke az MSNBC televíziónak nyilatkozva arról beszélt: "csoda", hogy Trump élve megúszta a merényletet, mert a lövedék "épp csak egy milliméterrel" tévesztett célt ahhoz, hogy súlyos sebesülést okozzon, sőt akár végezzen a volt elnökkel. "De Trumpnak szinte kimeríthetetlen energiája van, és tovább fog küzdeni" - tette hozzá.

"Az utóbbi időben túlságosan felhevült a politikai beszédmód az Egyesült Államokban, és ezt le kellene hűteni" - jelentette ki Johnson.

A republikánus politikus beszámolt arról is, hogy a Kongresszus átfogó vizsgálatot fog lefolytatni annak felderítésére, hogy a biztonsági intézkedések során követtek-e el hibákat a kampánygyűlésen. 

Szerinte választ kell találni arra a kérdésre is például, hogyan lehetséges, hogy az elnökök védelmét ellátó Secret Service nem figyelt fel a magas épület tetején tartózkodó fegyveres merénylőre. 

"Egyelőre még sokkal több a kérdés, mint a válasz" - mondta Johnson.

Ezt lehet tudni eddig a merénylőről

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azonosította a Donald Trump elleni merénylet elkövetőjét, a 20 éves Thomas Matthew Crooksot.

A férfi a pennsylvaniai Bethel Parkban élt 64 kilométerre a merénylet helyszínétől. Úgy tűnik, hogy 2022-ben érettségizett a Bethel Park High Schoolban. Egy AR-15-ös félautomata puskával volt felfegyverkezve. Több szemtanú elmondta, hogy látták a lövöldözés előtt, és riasztották a hatóságokat. Crooks egy épület tetején helyezkedett el, mintegy 130 méterre a színpadtól, ahol Donald Trump beszédet mondott a gyűlésen. A titkosszolgálat emberei a helyszínen lelőtték.

Ugyan a merénylő indítékát még vizsgálják, az interneten pedig már terjednek az összeesküvés-elméletek, bizonyos információkat azonban már tudni lehet Crooksról – írja a Mandiner.

A fiatal férfinek a november 5-i választás lett volna az első alkalom, hogy részt vehet elnökválasztáson.

A Szövetségi Választási Bizottság nyilvántartásából kiderül, hogy 2021. január 20-án – Biden beiktatásának napján – Crooks kisebb összeget adományozott az ActBlue nevű demokrata hálózaton keresztül a progresszív Progressive Turnout Projectnek, amely azt állítja, hogy „a Demokrata Párt mozgósításának és a demokrácia védelmének szenteli magát”.

Ennek ellenére az idei választás előtt a republikánus választóként regisztráltatta magát.

Crooksnak nem volt priusza Pennsylvaniában, és az állami bírósági nyilvántartás szerint polgári peres ügyei sem voltak. A szövetségi bírósági adatbázisokban sem szerepelt róla adat.

A The Daily Wire által átnézett nyilvános adatokból kiderült, hogy – mozgáskorlátozott – édesanyja bejegyzett demokrata, édesapja pedig bejegyzett liberális. A család 1998-ban vásárolt jelenlegi otthonát. „Maguknak való” családként jellemezték Crooksékat szomszédaik.

Ez a támadás volt az első merényletkísérlet a Ronald Reagan elleni 1981-es lövöldözés óta egy elnök vagy elnökjelölt ellen.

Videón a pillanat, amikor a titkosszolgálat emberei lelövik a merénylőt

A közönség soraiból valaki rögzítette, amikor a mesterlövész leteríti a merénylőt.

A felvételen hallható, ahogy eldördülnek a lövések, és az is látható, ahogyan a mesterlövész azonnal reagál.

A világ minden tájáról érkeznek az üzenetek Donald Trumpnak

Keir Starmer brit miniszterelnököt megdöbbentették a sokkoló jelenetek a kampánygyűlésen, és legjobb kívánságait küldte át Trumpnak. „A politikai erőszaknak semmilyen formában sincs helye társadalmainkban” – írta a brit politikus az X közösségi oldalon.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a reakciójában úgy fogalmazott: rosszul lett a lövöldözéstől, s szerinte az erőszak elfogadhatatlan. „A gondolataim Trump volt elnökkel, az esemény résztvevőivel és minden amerikaival vannak” – tette hozzá.

A magyar kormányfő is bejegyzésben reagált a merényletre. Orbán Viktor hangsúlyozta: 

Magyarország szomszédja, az uniós tagjelölt Szerbia államfője is mély aggodalmának adott hangot a Donald Trump elleni támadás miatt. Alekszandar Vucsics az X-en osztotta meg gondolatait. 

„Mély aggodalmamat fejezem ki a volt amerikai elnök és Szerbia barátja, Donald Trump elleni merénylet miatt, és határozottan elítélem az erőszakot, mint a politikai konfrontáció egyik módját. Mielőbbi felépülést kívánok neki, tudván, hogy még erősebben jön ki ebből a küzdelemből” – jelentette ki Vucsics.

Josep Borrellt, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét is megdöbbentette a támadás híre. „Ismét a politikai képviselőkkel szembeni elfogadhatatlan, erőszakos cselekményeknek vagyunk tanúi” – írta.

Narendra Modi indiai miniszterelnök pedig kijelentette, hogy mélyen aggasztja a barátja elleni támadás. Hozzátette: határozottan elítéli az incidenst. Az erőszaknak nincs helye a politikában és a demokráciákban – fűzte hozzá.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök aggodalommal követi a Pennsylvaniából érkező híreket, és mielőbbi felépülést kívánt Trumpnak. Reményét fejezte ki, hogy a választási kampány következő hónapjaiban a párbeszéd és a felelősség felülkerekedik a gyűlölet és az erőszak felett.

Benjamin Netanjahu izraeli vezetőt és feleségét, Sarat is megdöbbentette a Trump elnök elleni nyilvánvaló támadás. „Imádkozunk biztonságáért és mielőbbi felépüléséért” – közölte  az X-en Netanjahu.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap kijelentette, hogy mélyen sokkolta a lövöldözés, és hozzátette: „Mihamarabbi felépülést kívánok Donald Trumpnak, és részvétemet fejezem ki az ártatlan áldozat családjának. A politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában.”

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök aláhúzta, hogy a lövöldözést a demokrácia és a politikai párbeszéd minden védelmezőjének határozottan el kell ítélnie.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált a történésekre. Az X-en közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, megdöbbenve értesült a Donald Trump elleni támadásról. Egyebek mellett az írta: „Az ilyen erőszaknak nincs igazolása, és nincs helye sehol a világon. Soha nem szabad az erőszaknak érvényesülnie. Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy Donald Trump biztonságban van, és mielőbbi felépülést kívánok neki. Részvétem a támadás áldozatai közeli hozzátartozóinak.”

„Pontosan két hónappal ezelőtt felhívtam a figyelmet arra, hogy az USA-ban szó szerint ösztönzik a politikai ellenfelek elleni gyűlöletkeltést, és példákat hoztam az elnökök és elnökjelöltek elleni merényletkísérletek és merényletek amerikai hagyományára is” – írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Telegram-csatornáján a merénylet hírére reagálva.

„A politikának az eszmék harcának kell lennie, s nem lehet benne helye az erőszaknak” - hangsúlyozta Petr Fiala cseh kormányfő a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merénylettel kapcsolatban vasárnap Prágában, az MTI tudósítása szerint. A Donald Trump elleni támadás azonnal a cseh média központi témájává vált. A közszolgálati hírtelevízió és hírrádió (CT24 és a Raduozurnál) már éjfél után megszakította adását, s kizárólag a merénylettel foglalkozik.

„Határozottan elítélem a merényletet és gyors felépülést kívánok Donald Trumpnak” - írta Petr Fiala az X közösségi oldalon megjelent bejegyzésében.

„A demokráciában nézeteinket a választásokon való részvétellel és szóban kell kinyilvánítani, egész sor lehetőségünk van, de a fegyverek használata, az erőszak elfogadhatatlan” - nyilatkozta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlamenti alsóház, a Képviselőház elnöke.

„Gondolatban önnel, családjával és sérüléseket szenvedett hívei családjaival vagyunk elnök úr” - írta Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke a szociális hálón.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője elítélte a lövöldözést, és „politikai erőszakcselekménynek" nevezte azt.    

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szintén felemelte szavát a politikai erőszak ellen, jobbulást kívánva az amerikai politikusnak. Aláhúzta: a NATO-tagok közösen állnak ki a szabadság és a közös értékek védelméért.


Dick Schoof holland kormányfő ugyancsak elítélte a támadást.

Hszin Csin-ping kínai elnök együttérzését és aggodalmát fejezte ki a Donald Trump volt amerikai elnök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt - közölte vasárnap közleményében a kínai külügyminisztérium. „Hszi Csin-ping kínai elnök együttérzését fejezte ki Trumpnak, aki a lövöldözésben megsebesült” - áll a külügyi tárca közleményében, hozzátéve, hogy Peking is figyelemmel kíséri a volt amerikai elnök elleni merénylet körülményeit.

„Gondolataim Donald Trump elnökkel vannak, aki merénylet áldozata lett. Mielőbbi felépülést kívánok neki. Egy néző meghalt, többen megsérültek. Ez tragédia a demokráciáink számára. Franciaország osztozik az amerikai nép megdöbbenésében és felháborodásában” - írta a francia elnök Emmanuel Macron.

Olaf Scholz német kancellár mielőbbi gyógyulást kívánt Donald Trumpnak, és az X-en azt írta, hogy „az ilyen erőszakos cselekmények fenyegetik a demokráciát”. Hozzátette: a Donald Trump elleni támadás „megvetendő”. „Mielőbbi felépülést kívánok neki. Gondolataim mindazokkal is vannak, akiket érintett a támadás” - írta a szociáldemokrata politikus. 


 

Robert Fico: Mintha csak lemásolták volna a forgatókönyvet

A szlovák elnök is véleményt mondott a Donald Trumpot ért merényletről – figyelt fel rá a Mandiner.

Ha Donald Trump merénylője tudna szlovákul, elegendő volna elolvasnia a Denník N-t, a SME-t vagy az Aktualityt, hogy gusztust kapjon a rendrakásra az USA korábbi engedetlen elnökével. Mintha csak lemásolták volna a forgatókönyvet”

– írta a republikánus elnökjelölt ellen elkövetett merényletről a májusban meglőtt szlovák kormányfő.

„Donald Trump politikai ellenfelei megpróbálták őt leállítani, és amikor ez nem sikerül, annyira felbosszantják a közvéleményt, hogy valami szerencsétlen fickó fegyvert ragad. És most majd arról lesz szó, hogy megbékélésre és megbocsátásra van szükség” – jelentette ki a Facebook-posztban Fico. 

Durva karikatúrát közölt a Charlie Hebdo a Trump elleni merénylet után

A Charlie Hebdo egy francia szatirikus hetilap, amely karikatúrákat, riportokat, vitákat és különböző vicceket közöl. A lap már többször parodizálta Trumpot, és természetesen most is lecsapott a lehetőségre és a merényletről is készítettek egy karikatúrát »No guts, no glory«, azaz »Nincs mersz, nincs dicsőség« címmel, nem kímélve Bident.

Azonosították a merénylőt

Az FBI azonosította a merénylőt – tudtta a Fox News.

Az FBI a 20 éves Thomas Matthew Crookst azonosította a Donald Trump volt elnök elleni július 13-i, a pennsylvaniai Butlerben történt merénylet elkövetőjeként

 - áll az FBI Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában.

A nagygyűlésen meglőtt néző azonnal meghalt egy szemtanú szerint

A szombati pennsylvaniai kampánygyűlésen történt, Donald Trump amerikai elnökjelölt elleni támadásban megölt néző azonnal meghalt, miután fejbe lőtték - állította egy az NBC News hírtelevízió által megkérdezett szemtanú.

Több lövést hallottunk, a mellettem lévő férfit fejbe lőtték, azonnal meghalt, és az emelvény aljához esett

 - mondta Joseph, akinek csupán a keresztnevét adták meg. "Egy nőt az alkarján és a kezén találtak el. Onnantól kezdve elég kaotikussá vált a helyzet" - tette hozzá a nyilatkozó.

"Trumpot a fülén találták el, közvetlenül azelőtt, hogy a titkosszolgálat közbelépett volna" - mondta. A lövések először a nézőtéren ülőket találták el, mielőtt a volt amerikai elnököt megsebezték - fűzte hozzá. Szerinte az elhunyt áldozat a lövések útjában volt, a fegyveres és a volt elnök között.

Az az érzésem, hogy a legtöbb ember először azt hitte, hogy ez egy vicc volt, tűzijátéknak tűnhetett. De amikor láttam, hogy (a merénylő) a férfit a fején, a nőt pedig az alkarján találta el, rögtön tudtam, hogy nem csak tűzijáték volt

 - mondta Joseph, aki elmondása szerint hét csattanást hallott.

Egy másik névtelen szemtanú a CBS tévéhálózat riporterének kifejtette, megpróbált segíteni az egyik áldozatnak. Valaki kiabált, hogy lelőtték, ezért odamentem, és közöltem: sürgősségi orvos vagyok, hadd segítsek - mondta véres fehér pólóban az X közösségi oldalon széles körben elterjedt videón. Hozzátette, a férfi beszorult a padok közé, egy lövedék érte a fejét.

A felvételen a sürgősségi orvos nyilatkozik a CBS-nek:

Vizsgálják, hogyan juthatott ilyen közel a Trumphoz a merénylő

Az amerikai titkosszolgálat vizsgálja, hogy egy felfegyverkezett merénylő hogyan tudott ilyen közel kerülni Donald Trump volt elnökhöz a pennsylvaniai nagygyűlésén – írja  a Magyar Nemzet.

A fegyveres, akit a titkosszolgálat munkatársai öltek meg, több lövést adott le a színpadra a gyűlés helyszínén kívüli magaslati pozícióból –  írta meg a The Independent. 

Az Associated Press több mint egy tucat, a Trump-gyűlésen készült videó és fotó, valamint a helyszínről készült műholdas felvételek elemzése azt mutatja, hogy a lövöldöző meglepően közel tudott kerülni a színpadhoz, ahol a volt elnök beszélt. A közösségi médiában közzétett és az AP által geolokalizált videón egy szürke terepszínű ruhát viselő férfi holtteste látható, amint mozdulatlanul fekszik egy konténer tetején, a Butler Farm Show területétől északra, ahol Trump gyűlését tartották.

A tető kevesebb mint 150 méterre volt attól a helytől, ahol Trump beszélt, ami olyan távolság, ahonnan egy tisztességes lövész észszerűen eltalálhat egy emberi méretű célpontot. Csak összehasonlításképpen: 150 méter az a távolság, ahonnan az amerikai hadsereg újoncainak egy méretarányos emberi méretű sziluettet kell eltalálniuk, hogy az M16-os támadófegyverrel képezzék magukat az alapkiképzésen. Az AR–15, ahogy a Trump-gyűlésen lövöldözőnek is volt, a katonai M16 félautomata polgári változata – áll az Independent összeállításában. 

Donald Trumpot kiengedték a kórházból

Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.

A felvételen Trump volt elnök , amint vasárnap kora reggel kilép a repülőgépéből, először a merényletkísérlet után:

A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik.

A támadóról és motivációjáról egyelőre nem közöltek részleteket, csupán annyit, hogy magányos elkövetőről van szó, és nem áll fenn további kockázat. A hatóságok a támadót ártalmatlanították, a jelentések szerint a titkosszolgálat emberei lelőtték. A támadáshoz használt fegyverről egyelőre nem közöltek részleteket. Annyit tudni, hogy egy 20 év körüli, Pennsylvania államból, Butler megyéből származó férfiról van szó.

A rendőrségi képviselője újságírók kérdésére azt is megerősítette, hogy a támadásban egy férfi meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült a nagygyűlés közönségének tagjai közül.

Sebesülteket segítenek le a rendőrök:

A támadás helyszínét lezárták, és bűnügyi helyszínként kezelik, amelyen nagy létszámú nyomozói csoport dolgozik - hangzott el a rendőrség részéről.

Donald Trump Holds A Campaign Rally In Butler, Pennsylvania
A támadás helyszínét lezárták, és bűnügyi helyszínként kezelik 
Fotó: Anna Moneymaker / Forrás: Getty Images / AFP

A Fehér Ház szombaton késő este közölte, hogy Joe Biden telefonon beszélt Donald Trumppal. A tájékoztatás szerint az elnök Delaware állambeli otthonából visszautazott Washingtonba.

Joe Biden szombaton az esti órákban újságírók előtt rövid nyilatkozatban ítélte el a történteket, amelyekkel kapcsolatban azt mondta, hogy erőszaknak nincs helye Amerikában.

Korábban írtuk:

Meglőtték Donald Trumpot egy választási gyűlésen

A Pennsylvania állambeli Butler megyében, Butler település közelében tartott nagygyűlésen az elnökjelölt beszédének megkezdése után mintegy 6 perccel történt az incidens. Donald Trump a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbevették.

Az incidenst követően, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a korábbi amerikai elnököt védőgyűrűben vitték le a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt.

Az élő közvetítés alapján lövéseket lehetett hallani, és Donald Trump a fején megsérült, de a saját lábán hagyta el a pódiumot. A közönség felé a levegőbe emelte az öklét, amikor lement a színpadról.

A felvételek szerint a korábbi elnököt a jobb fülénél érte sebesülés.

Butler megye kerületi ügyésze arról adott tájékoztatást, hogy a merényletnek egy halálos áldozata és egy súlyos sérültje van. A támadó is életét vesztette. A lövöldözésben a korábbi amerikai elnök megsebesült, de jól van.

A nagygyűlésen tízezrek vettek részt. A rendezvény az utolsó nyilvános választási gyűlése volt a republikánus párti országos jelölőgyűlés előtt.

Steve Cheung, Donald Trump kampányának szóvivője azt közölte, hogy a korábbi elnök jól van, de egy helyi egészségügyi intézménybe vitték megvizsgálni.

Az erőszakos incidensről tájékoztatták a hétvégét Delaware államban töltő Joe Biden elnököt.

Számos vezető amerikai politikus, republikánus és demokrata, elítélte a történteket. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke azt írta, hogy imádkozik Donald Trumpért. A képviselőházi republikánusok vezetője, Elise Stefanik arra kért mindenkit, "imádkozzon Trump elnökért, családjáért, és mindazon hazafiakért, akik ott voltak a pennsylvaniai gyűlésen". Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője közleményében azt írta, hogy a történtek rettenettel töltik el, és örömét fejezte ki, amiért Donald Trump biztonságban van. Josh Shapiro, Pennsylvania állam kormányzója elítélte a politikai erőszak minden formáját.

Közleményt adott ki George W. Bush korábbi elnök és felesége, gyáva támadásnak nevezve a történteket. Örömüket hangoztatták, amiért Donald Trump biztonságban van, és elismerésüket fejezték ki a hatóságoknak a gyors beavatkozásért.

New York városában, ahol a Donald Trump-toronyház áll, és a korábbi elnöknek lakosztálya van, elővigyázatosságból megnövelték a rendőrség közterületi jelenlétét - közölte Eric Adams polgármester.

Orbán Viktor üzent Donald Trumpnak a merénylet után

A magyar miniszterelnök az X közösségi oldalon üzent az amerikai elnökjelöltnek.

Gondolataim és imáim az elnökkel vannak ezekben a sötét órákban

 – fogalmazott.

Szijjártó Péter is üzent a megsérült politikusnak:

Trump közleményt adott ki az ellene irányuló támadásról

A korábbi elnök közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén történt támadást követően szombaton.

A republikánus elnökjelölt a Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában részvétet nyilvánított az ellene irányuló merényletkísérletben életét vesztett ember családjának, valamint a közönség súlyos sebesülést szenvedett tagja hozzátartozóinak is.

Donald Trump hihetetlennek minősítette, hogy ilyen cselekmény megtörténhet az Egyesült Államokban. Egyúttal arról is beszámolt, hogy a golyó a jobb

"Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, amikor meghallottam süvítést és a lövések hangját, majd azonnal éreztem, ahogy a golyó felszakítja a bőrt" - fogalmazott a korábbi amerikai elnök, hozzátéve, hogy komolyan vérzett.

TRUMP, Donald
Butler, 2024. július 14. Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje integet, miközben a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbe veszik a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védõgyûrûben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. MTI/AP/Evan Vucci
Fotó: Evan Vucci

Emellett azt írta, hogy a támadó kiléte egyelőre nem ismert, annyi tudni róla, hogy halott.

Donald Trump két fia is reagált a történtekre. Donald Trump Jr. azt közölte, hogy apja jó hangulatban van, de orvosi megfigyelés alatt maradt. Eric Trump pedig úgy fogalmazott: ő "a legkeményebb ember, akivel valaha találkoztam".

Szemtanúk szerint nem vették észre időben Donald Trump merénylőjét

Egy fegyveres férfit láttak egy háztetőn percekkel azelőtt, hogy lövések dördültek el Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén - mondta egy szemtanú a BBC-nek. Greg Smith elmondta, hogy a férfi péntek este a Butler megyei eseményen kívül mászott fel egy épület tetejére a Magyar Nemzet szerint.

Arra gondoltam magamban, hogy miért beszél még mindig Trump, miért nem viszik le a színpadról... a következő pillanatban öt lövés dördül el

- mondta ela férfi a BBC-nek. 

Elmondta, hogy ő és barátai kétségbeesetten hívták fel a rendőrség figyelmét, amikor észrevették, hogy egy személy egy puskával mászik fel egy háztetőre, miközben Trump a pennsylvaniai színpadon volt. Azt állította, hogy percekkel később a fegyveres még mindig a helyén volt, és sikerült ötször lőnie, mielőtt a titkosszolgálat „szétlőtte a fejét”.

Joe Biden: mindenkinek el kell ítélnie a történteket!

Mindenkinek el kell ítélnie a történteket! - reagált Joe Biden amerikai elnök arra, hogy támadás szakította félbe Donald Trump republikánus elnökjelölt Pennsylvania állambeli választási gyűlését szombaton.

A hivatalban lévő államfő újságírók előtt, Delaware állambeli otthonában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy erőszaknak nincs helye Amerikában. Egyúttal köszönetet mondott a titkosszolgálat embereinek a gyors beavatkozásért.

Joe Biden azt is közölte, hogy szeretne beszélni Donald Trumppal, lehetőleg még helyi idő szerint szombat este.

Hozzátette, a történtek részleteivel kapcsolatban információkat vár a hatóságoktól.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában