Terrorizmus

2024.07.18. 17:29

Lelőttek egy rendőrt a szerb–boszniai határon (videó)

Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, mert csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter, aki terrorcselekménynek nevezte az esetet.

MW

Illusztráció

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Edvárd

A tájékoztatás szerint a rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sérüléseibe, kollégája állapota stabil.

A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresik a 33 éves férfit. Az autó sofőrjét letartóztatták.

Ivica Dacic szerint a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult.

A boszniai rendőrség időközben elfogott egy férfit és egy nőt a kelet-boszniai Bijeljinában, akik a gyanú szerint kapcsolatba hozhatók a támadóval. Kihallgatásuk még folyik.

A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy 

a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen. Elmondása szerint az elkövető a testvére, Faton Hajrizi lehetett, aki néhány napja szökött meg a börtönből.

A koszovói külügyminisztérium arra kérte az ország állampolgárait, hogy ha tehetik, egyelőre kerüljék el Szerbiát, ne lépjenek a szomszédos állam területére. Albin Kurti koszovói miniszterelnök közölte: egyelőre folynak az egyeztetések a biztonsági szervekkel. Szavai szerint az ügyet nem szabad átpolitizálni, hanem biztonsági, jogi és szakmai szemmel kell megvizsgálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában