Balesetek

2017.09.23. 07:28

Két halálos gázolás is történt szombaton hajnalban

Pilisszentkereszten és Dunaújvárosban is személygépkocsi ütött el egy férfit és egy nőt a korai órákban, mindketten elhunytak.

Pilisszentkereszt külterületén, az 1111-es számú út 20. kilométerszelvényében egy személygépkocsi egy férfit ütött el, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – közölte a rendőrség a police.hu honlapon. A baleset után a szentendrei rendőrök egy sötét színű Opelt kerestek, amelyet szombaton délelőtt megtalálták egy dobogókői ingatlanon. Az autót lefoglalták, a jármű feltételezett vezetőjét, egy 46 éves pilisszentkereszti nőt, valamint utasát, egy 29 éves férfit a rendőrök előállították. Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a baleset után a rendőrök egy járművezetővel szemben intézkedtek Esztergom területén, az elsődleges helyszíni szakértői vizsgálatok alapján azonban kiderült, hogy ő a balesettel nem hozható összefüggésbe. Ezután tettek közzé felhívást az Opel keresésére.

Dunaújvárosban gyalogátkelőhelyen gázolt el egy nőt egy személygépkocsi, a Papírgyári úton – közölte honlapján a rendőrség. Az nő a helyszínen életét vesztette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!