Segítségnyújtás

2018.01.15. 12:40

Megkezdődött a Czeglédy-ügy károsultjainak állami kárrendezése

Február végéig adhatják be kárrendezés iránti kérelmüket a Czeglédy-ügy károsultjai, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg – jelentette be hétfőn Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott.

Tájékoztatása szerint január 15-én lépett hatályba az a tavaly decemberben megalkotott kormányrendelet, amely lehetővé teszi a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli állami kárrendezését, pénzbeli megsegítését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a február 28-i határidő jogvesztő hatályú.

Emlékeztetett: a parlament tavaly november 14-én határozatban kérte a kormányt a kárrendezésre, annak tudatában, hogy a legkiszolgáltatottabbak közé tatozó fiatal és nyugdíjas munkavállalók védelme rendkívüli intézkedést tesz szükségessé.

Az eljárásról szólva kiemelte: állami kárrendezésre jogosult az, aki a már említett időszakban a Human Operator Zrt. közreműködésével szervezett munkavégzésben vett részt, munkája ellenértékét nem kapta meg, és követelése 2018. január 15-én még fennáll.

Az ország bármely kormányhivatalánál, kormányablakában személyesen benyújtott kárrendezési kérelemhez csatolni kell a jogosultságot alátámasztó dokumentumokat, különösen a feladatteljesítésre, annak jellegére, helyére, időtartamára vonatkozó iratokat. Részletes tájékoztatás letölthető a Vas Megyei Kormányhivatal honlapjáról.

Harangozó Bertalan Szombathelyen megtartott sajtótájékoztatóján közölte: az is kérhet kárrendezést, aki valamilyen okból nem rendelkezik a szükséges iratokkal. Ilyen esetben büntetőjogi felelőssége tudatában írásban vagy akár szóban is nyilatkozatot tehet, amiről a kormányablak munkatársai jegyzőkönyvet vesznek fel. Hozzáfűzte: amennyiben a kérelmező jogosultságát a kormányhivatal megállapítja, a kárrendezés összegét a Magyar Államkincstár folyósítja.

Czeglédy Csaba – az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője – és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet céghálózata 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, a bűnszervezet élén álló, a Human Operator Zrt.-hez köthető emberek – a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével – el akarták kerülni a munkaközvetítés után járó közterhek megfizetését. Így a gyanú szerint csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!