Beruházás

2023.06.26. 18:30

Újabb ácsi képviselő mondott le

Újabb ácsi képviselő mondott le tisztségéről a tervezett katódüzem miatt kialakult helyzet miatt. Sokan közmeghallgatást szeretnének, hogy minden részletet megismerhessenek.

Kemma.hu

Háromházi György után Nagy Sándorné is lemondott képviselői mandátumáról Ácson. Míg előbbi indoklásában azt írta, hogy igaztalan vádakkal és támadásokkal szembesült, utóbbi arról írt, hogy nincs információja az épülő üzemről, így nem tudja jelen helyzetben a lakosság érdekeit sem képviselni.

Mint ismert: nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Huayou Cobalt beruházást, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A bejelentés után rögtön támadták Szentirmai István polgármestert, hogy régebben még tagadta: akkumulátorgyár épülne a kisváros határában. A településvezető egy közleményében megismételte: nem épül akkumulátorgyár Ácson, hanem egy katódgyártó üzem épül, amelyről eddig és ezután is megoszt minden rendelkezésre álló információt. A közlemény úgy fogalmaz, hogy az üzemben nincs környezetszennyezést előidéző tevékenység, katódokat gyártanak majd a világ legfejlettebb gyártósorain. Ettől független voltak, akik nyílt levélben közmeghallgatást kértek, hogy megismerhessenek minden részletet. Úgy tudjuk, hogy még ezen a héten, csütörtökön rendkívüli közgyűlése dönthetnek a képviselők erről a fórumról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!