In memoriam Márkushegy: az utolsó riport az utolsó magyar szénbányából

A mai nap, csakúgy, mint az előző napok bármelyike, sorsfordító lehet a magyarországi bányászat és a márkushegyi bányászok életében. December 23-án leállt hazánk utolsó mélyművelésű szénbányájának, Márkushegynek a termelése, azóta a bányászok a kiszerelés előkészítésén dolgoznak. Szemtanúi lehettünk annak a pillanatnak, amikor a munkások az utolsó lapát szenet a szállítószalagra terítették, és elkészíthettük riportunkat még akkor, amikor bányásztak, körülbelül 500 méter mélyen a föld alatt. De ne siessünk ennyire előre!

2015. február közepe van. Ahogy átutazunk Bokodon, a következő állomás már a szomszédos Fejér megye, Pusztavám.  A települést jelző tábla mögött pedig Márkushegy.

Több mint 44 millió tonna szenet adott

Ismeretes: az eocén program egyik legsikeresebb projektje lett a Márkushegyi Bányaüzem, amely 1976. tavaszán indult a lejtősakna munkálataival. Az üzem 1981. április 1-jén – egy jelentősebb aknamélyítést követően – lépett termelésbe. Pár nappal később már szenet is adott a „hegy”. A 40 kilométer hosszú vágatrendszerből évente több százezer tonna (napi 3-4 ezer tonna) energetikai szén jutott felszínre. A kitermelt barnakőszenet megfelelő méretűre aprították a szénosztályozóban, majd 12 kilométeres távot megtéve, külszíni szalagpályarendszeren a Vértesi Erőműbe „utaztatták”, ugyanis az oroszlányi erőmű ezzel a szénnel mintegy ötezer lakás fűtését látta el. Máig több mint 44 millió tonna szenet hoztak fel a vágatokból. Az úgynevezett csúcsidőben 2-3 ezer bányász dolgozott lent.

A bánya jövőre lenne 40 éves, és az előzetes tervek alapján 2016-ra végeznek a rekultiváció föld alatti részével. Az idei év elején 231-en kapták meg a felmondólevelet, 241-en még egy éven át dolgoznak itt. Információink szerint végül 40-50 munkavállaló végzi majd el a felszíni munkát.

– Mivel veszteségesen üzemelő bányáról van szó, az Európai Unió szénfillér-támogatása eddig szólt, ezután a rekultivációra kapunk pénz, vagyis a föld alatti és a föld feletti állapotok környezetvédelmi szempontoknak megfelelő visszaállítására. A jövő év végéig kell lent elvégezni a munkát, 2018-ig pedig a felszínen – mondja Forisek István bányalátogatásunk első állomásán.

A bányászati igazgató szívélyesen fogad. Minden kérdésre válaszol, pedig nem először, és bizonyára nem is utoljára válaszolja meg ezeket a tartalmilag megegyező kérdéseket. Márkushegyre most az egész ország figyel.

A „rablás” maradt mára

A földalatti rekultiváció nem a szokványos módon történik majd. Mint megtudtuk, a héten kezdik el a bányászok kimenekíteni a frontfejtés mennyezetét tartó pajzsokat. Ebből összesen 122 darabot hoznak majd a felszínre úgy, hogy a mélyben „atomjaikra” bontják őket. Igen ám, csakhogy a méretek mások. Úgy kell érteni, hogy a pajzs egy-egy része akár 10-12 tonna is lehet. De van még lent fejtési láncos vonszoló. Elektronika által vezérelt fejtési jövesztőgép, angol gyártmány, csaknem 18 méter hosszú.
A gépeket felhozzák, úgymond visszarabolják a bányát, majd értékesítenek mindent. A kérdés csupán az: hova kerül majd a sok fém? Mert jelenleg nincs Magyarországon bánya. Azaz van, de külszíni fejtéssel foglalkozó.
Ami biztos, az az értékesítés. Valószínű, hogy a monstrumok mindegyike külföldre megy majd. Lengyel és szlovák vásárló biztosan akad – oszlatja el a kételyeket Forisek István.

Ahogy kimenekítik az eszközöket, úgynevezett beomlasztásos technológiával állítják vissza az eredeti állapotot. Ha kell, még kőzúzalékot adagolnak majd az omladékhoz. A felszíni munka 2017-ben kezdődik. Úgymond betömedékelik, feltöltik a függőaknákat és a lejtaknát, valamint elbontják a bánya és az erőmű közti szalagpályát. Az épület, amilyen a bányaüzem központja is, megmarad. A távlati tervekben egy irodaház építése is szerepel.

Alig egy perc alatt zuhantunk a mélybe

Alapos munkavédelmi felkészítést követően szállunk le. Odalent Kovács János kalauzol minket. Biztonsági aknász. Volt idő, amikor minden balesettel ő foglalkozott. Az pedig akadt bőven. A bányászok azt mondják, „az nem is igazi szakember, akinek legalább egyszer ne lett volna baja”. A csonttöréstől, a levágott végtagokon át a kisebb zúzódásig mindent látott már.

Közben a kas másodpercenként 8 métert süllyed. Pontosan 310 méter mélyre visz, mindössze 51 másodperc alatt. A leállított frontfejtés olyan mélyen van, akár a párizsi Eiffel-torony magassága. Először kivilágított részeken, majd félhomályban, szállítószalagon utazunk. A bányászok az úgynevezett kiszerelőutcát készítik elő, ahol szétszerelik a gépeket.
Visszatérünk a balesetekhez. Az Észak 1-es bányamező mellett megyünk. Ez volt a „hegy” legelső művelés alá vont területe. És ez volt az a helyszín is, ahol 1983. június 22-én sújtólégrobbanás történt.

– Aznap ítéletidő tombolt – emlékszik vissza János. Körülbelül hajnali 4 óra után lehetett pár perccel, amikor bekövetkezett a tragédia a Márkushegyi Bányaüzem 116-os vágatában. Harmincheten vesztek oda. Régóta itt dolgozom Márkushegyen. Az apám itt volt a bányanyitásnál, és nekem mi jutott osztályrészül? Segédkeznem kell a bányabezárásban.

Brennbergi hagyományok tűnnek el

Pedig egykor az oroszlányi szénmedence környékén egész családok tették fel az életüket a bányászatra: rengetegen települtek ide, még külföldről is, apáról fiúra szállt a foglalkozás, ami sosem volt veszélytelen, ám egy ideig ennek megfelelően megbecsült és megfizetett szakmaként egész életeket lehetett rá építeni.

A Márkushegyi Bányaüzem bezárásával minden esély megvan arra is, hogy maga a szakma hal ki Magyarországon. Nincs ebben semmi túlzás.
Egy márkushegyi vájár jön szembe. Szerinte igazán jó bányász csak abból lehet, akit megfelelő mester oktatott.

– Gyönyörű szakma ez, össze nem téveszthető semmivel. A bánya szaga, ahogy állsz a fronton... Ez nem a futószalag, ami mellett egész nap ugyanazt a mozdulatsort végzed. Másodpercek alatt kell dönteni, és szó szerint életek múlnak ezeken a másodperceken. Ezt nem lehet könyvből megtanulni. Egy bánya minden nap más és más feladatokat tartogat, amikhez azonnal igazodni kell. Ezt a tudást csak egy tapasztalt vájár tudja átadni az újoncoknak.

Az egész bányatérségben TH vas ácsolatok százai vannak. Ez a fordított „u” alakú szerkezet három részből áll, amelynek csak egyik darabja 90 kilogramm. A természet hatalmas ereje is látható egy-két darabnál. A ránehezedő föld akkora nyomásnak teszi ki őket, hogy úgy meghajlanak, akár a félig forrásban lévő spagettitészta. Természetesen ezeket is visszarabolják. A bányában van négy TH vas-hengerlő, amelyek úgymond kiegyenesítik, újrahasznosítják a vasat. A kiszerelőutcához.

A méretes szerszámokkal  együtt sok minden eltűnik. Egyebek mellett a bányászszó is. Márkushegyen is élnek brennbergbányai hagyományok, például a TH vas elnevezés is onnan ered, Magyarország legelső szénbányájából. A Sopron melletti kis alpesi faluból, még az 1700-as évekből.

Bányászszótár

Abzac: szintkülönbség

Főte: plafon

Kapca: zoknipótló

Kutyalánc: függesztő lánc

Lutni: légcső

Maceráj: mérőfa

Padragi: tűzoltóberendezés

Pilu: bemélyedés (vágathajtáskor)

Rablás: kiszerelés

Ulma: vágatoldal

Zenkli: irányadó

Zsomp: víztároló

Utolsókból lesznek az elsők

„Ezt a fejtést jó korán leállították” – hallottuk odalent a véleményeket. Egyesek szerint, további szénmezők nyitásával még öt éven keresztül biztosan tudott volna működni Márkushegy. De a valóság az, hogy a bányászok évek óta tudják, nincs mit tenni, tudomásul vették. Cseppet sem szegte kedvüket a hír. Többnyire viccelődnek, jókedvük van.
Az elbocsátott emberek kaptak végkielégítést, igényelhetnek át- és újrakezdési támogatást. Elmehetnek korkedvezményes nyugdíjba 25 év munka, vagy 5 ezer műszak után.

Babér Csaba főaknász megszerezte az elegendő műszakot, talán még annál is többet. Lakatosként kezdte a szakmát, aztán egyre feljebb haladt a ranglétrán. Volt bányamentő, diszpécser, robbantómester és most aknász. Örökölte a szakmát. Nagyapja, apja is bányász volt. Mindezek ismeretében, hogy mi vár ma egy bányászra, sem tenne semmit másként: „Bányász lennék!” – mondja Csaba, aki épp ma tölti utolsó műszakját.

A város is felkészült

Oroszlány, a város, aminek szinte minden nagyobb utcáját csille vagy csákány díszíti, és ami felett az erőmű kéményei őrködnek, talán mégsem érzi meg olyan nagyon a korszakváltást. Lassú, csendes halódás volt ez, egyre csökkenő bányászlétszámmal, egyre több nyugdíjassal, egyre kevesebb termeléssel. Ám még így is: a most elbocsátott munkások mintegy fele itt él, és ha át is képeztethetik magukat, nem lesz egyszerű a helyzetük.
Vár rájuk az ipari park, esetleg pár helyi építkezés, de nem valószínű, hogy egyik napról a másikra el tudnak majd helyezkedni.

Maga a város lassan 15 éve folyamatosan zárja le a bányászkorszakot. Ezzel párhuzamosan erősödött meg az ipari park is, és lett egyre vonzóbb célpontja a fiatal munkavállalóknak. A bánya és az erőmű azonban ezzel együtt is az egyik legnagyobb foglalkoztatója volt a városnak. Óvatos becslések szerint nagyjából ötezren lehettek azok, akik a bányából éltek – és ebbe nemcsak a bányászok és családjaik, de az ide beszállító cégek is beletartoztak. Szállítottak fát, olajat, felszereléseket.

Kísérletek az újraélesztéshez

– Nagyon fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy egy régi szakma ne tűnjön el Magyarországon – mondta szeptemberben a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály. Szakmájukat viszonylag kevés helyen fogják tudni azonban gyakorolni a vájár diákok: bár kisebb, négy-öt munkást foglalkoztató kavicsbányák például vannak az országban, és külszíni fejtéssel nagyobb bányák is üzemelnek, mindez azonban egy egész szakma életben tartásához kevés. Ráadásul maga a képzés sem kifejezetten korszerű, az európai normákhoz képest legalábbis biztosan nem az.

Wágner Zsanett Bányászszótár Abzac: szintkülönbség

Főte: plafon

Kapca: zoknipótló

Kutyalánc: függesztő lánc

Lutni: légcső

Maceráj: mérőfa

Padragi: tűzoltóberendezés

Pilu: bemélyedés (vágathajtáskor)

Rablás: kiszerelés

Ulma: vágatoldal

Zenkli: irányadó

Zsomp: víztároló -->