2010.03.01. 16:46
Felkészültek az árvízre
Komoly telünk volt, sok hóval: ha hirtelen olvad az Alpokban, Komárom-Esztergom megyében elsősorban a Duna vonalán lehet gond: hogy mikor és mekkora, szakemberektől kértünk választ.
Az esztergomi önkormányzati tűzoltóság parancsnoka, Boda Zoltán úgy tájékoztat:
– Természetesen megkezdtük a felkészülést az árvízes támadásokra, s gondolunk a várhatóan jelentős méretű belvízre is. A feladatunk, hogy mindig, minden, a védekezésben szükséges berendezésünk működőképes legyen. Erre fokozottan figyelünk. Lassú olvadásra számítunk, de ez jelentős csapadékkal párosulva gondot is okozhat, elsősorban az a mennyiség, ami Ausztria felől érkezik. Egyelőre nem kaptunk különösebb figyelmeztetést ebben az ügyben.
A Komárom-Esztergom megyei Védelmi Iroda minisztériumi referense, Beutl József:
– A napokban beszéltem tatai szakaszmérnökünkkel, Molnár Andrással, aki elmondta: ha túl nagy csapadék nem jön, nem kell számítani árvízre. A hóban tárolt vízkészlet kevesebb, mint 2006-ban volt. A katasztrófa-elhárítási operatív törzs egyébként március 19-én ül össze az idei felkészítésre, ha addig nem történik semmi; ebben sok, mintegy huszonhat szervezet vesz részt.
Táton Parragi Györggyel, a községháza szakreferensével járjuk végi a legfontosabb pontokat. Az új töltés tövében lévő vízmércénél csak magasra tartott kézzel tudja mutatni, hogy hét méter felett hetvenegy centivel állt a víz 2006-ban. Elmegyünk az Únyi-patak partjára is; itt most minden csendes, hatalmas hegyben ott áll a deponált homok. Egy harmadik ponton, a tokodi vízlefolyás zsilipjénél egy hatalmas accéllemez hiányát szemrevételezzük; ideiglenesen vastag falappal takarták be az aknát. Odébb csillog egy kis belvíz, a patakban alig csörgedezik a hólé. S kezünkbe jut egy hivatalos levél, a kisrégió polgármesterei kapták a tisztiorvostól, az ANTSZ kistérségi intézetétől. Ebben jelzik, hogy a felkészülés jegyében lehetőséget adnak a mentési munkákban résztvevők tetanusz és hastífusz elleni védőoltására. Ehhez kérik az szükséges adatokat.
Komáromban a belvíz korábban és most sem okoz különösebb problémát. Annál inkább veszélyeztetett Komárom a Duna áradása szempontjából. Gurics Zoltán, a polgármesteri hivatal műszaki kommunális ügyintézője elmondta: folyamatos összeköttetésben állnak a szakhatósággal, egyelőre nincs információjuk a folyó áradásáról, így nincs is árvízvédelmi készültség a városban.
Az olvadás és az esőzés azonban megnehezíti a Rüdiger-tó környékén élők helyzetét. Korábban már beszámoltunk arról, milyen gondokat okoz a Torday családnál a beázás, akik közvetlenül a tó szomszédságában élnek. Mint azt Torday Gézáné elmondta: negyedik napja folyamatosan szivattyúzzák a vizet a lakásból. Amint véget értek a komolyabb fagyok és jött az enyhe idő, a víz azonnal megjelent a szobákban.
További részletek a keddi 24 Órában.