2012.08.15. 18:12
A szabad orvosválasztás és a meghatározott betegutak
A szabad orvosválasztás joga adott, érdemes nagyon alaposan megismerni ennek minden lehetőségét.
– A területi ellátási kötelezettség (TEK) az egészségügyi szolgáltató fenntartójának, illetve tulajdonosának, valamint az egészségügyi szolgáltatónak azon kötelezettsége, hogy az egészségügyi szakellátásban meghatározott ellátási területen a lekötött szakellátási kapacitásai felhasználásával a kötelező egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira jogosultak számára egészségügyi szolgáltatást nyújtson. Ez azt jelenti, hogy az adott intézménynek kötelezően el kell látnia a saját TEK-jébe tartozó beteget. A beteg viszont fordulhat más szolgáltatóhoz, ha ezt szakmailag vagy egyéb okon meg tudja indokolni, hiszen szabad orvos választás van Magyarországon – fogalmazott a sajtóreferens.
– A szabad orvosválasztás mit jelent a gyakorlatban?
– A beteg megválaszthatja, ki az orvos, melyik az intézmény, amelyben a leginkább megbízik, ezért itt szeretné igénybe venni az ellátást. Ez nem jelenti azt, hogy bármikor, bárhová elmehetünk orvoshoz. Ugyanis az egészségügyi ellátásban, az orvostudományban olyan meghatározó elvek érvényesülnek, amelyeket a betegnek és az orvosnak is kötelessége tiszteletben tartani.
– Melyek ezek közül a legfontosabbak?
– Ha nem egyetlen orvossal áll személyes kapcsolatban a beteg, hanem egy szervezett, több emberből álló orvoscsoporttal, kórházzal, akkor a csoport tagjait – általában – nem választhatja meg, csak az intézményt. A szakmai kompetencia elve szerint az orvos csak olyan beavatkozást végezhet el, amelyhez kellő tudása és jártassága van. Ez ugyanígy kötelezi az egyes intézményeket is. A beteg tehát nem választhat fogorvost a nőgyógyász helyett, vagy urológust a gyermekgyógyász helyett. A kötelező ellátások és a területi elv érvényesülése esetén a beteg számára nincs valódi választási lehetőség. Egyes ellátásokat csak a körzeti, TEK-szerinti egészségügyi szolgálatnál lehet igénybe venni, másokat pedig csak az arra az ellátásra meghatározott, kijelölt intézményekben.
– És ha másként dönt a beteg?
– Az egészségbiztosítás számos további olyan megkötést tartalmaz, amely alapján a beteg szabadon választhat ugyan, de ha nem a legegyszerűbb, legközelebbi egészségügyi ellátást választja, akkor a társadalombiztosítás nem minden költséget térít meg. Egyes esetekben a betegnek kell térítési díjat fizetnie.
Ha a szándék tömeges méreteket öltene...
Kántor Katalin sajtóreferens válaszában kitért arra is, hogy a szabad orvosválasztást sokan összekeverik azzal, hogy szükséges-e beutaló az orvoshoz forduláskor, vagy nem. Nem az orvos megválasztása korlátozott, hanem a beutalással egy előszűrési rendszert iktatnak be annak megfelelően, hogy a betegség tünetei milyen szakorvosi szakterületre tartoznak. A jogszabály beutalóhoz köti a bonyolultabb megítélést igénylő betegségeket, a betegre bízza az orvosválasztást –intézményválasztást.– Ez azt jelenti, hogy ha a beteg adott területen kívül szeretne orvost választani, akkor a beutaló kiállítása előtt, a megfelelő indokkal alátámasztva, a fogadó intézmény engedélyével lehet másik szolgáltatóhoz fordulni. A gyakorlatban megvalósítható, hogy Oroszlány és Tatabánya azon reumatológiai betegei, akik inkább Esztergomba mennének kezelésekre, mint Komáromba, azt a fogadó kórház beleegyezésével megtehetik. Ha ez a szándék tömeges méreteket öltene, a fenntartónak írt kérvénnyel az egészségügyi intézmény vagy a település önkormányzata is kezdeményezheti a területi ellátási kötelezettség módosítást – tudtuk meg Kántor Katalintól.
– Ez azt jelenti, hogy ha a beteg adott területen kívül szeretne orvost választani, akkor a beutaló kiállítása előtt, a megfelelő indokkal alátámasztva, a fogadó intézmény engedélyével lehet másik szolgáltatóhoz fordulni. A gyakorlatban megvalósítható, hogy Oroszlány és Tatabánya azon reumatológiai betegei, akik inkább Esztergomba mennének kezelésekre, mint Komáromba, azt a fogadó kórház beleegyezésével megtehetik. Ha ez a szándék tömeges méreteket öltene, a fenntartónak írt kérvénnyel az egészségügyi intézmény vagy a település önkormányzata is kezdeményezheti a területi ellátási kötelezettség módosítást – tudtuk meg Kántor Katalintól. -->