Hírek

2008.02.13. 11:42

Zuschlag János vallomást tett

Részletes vallomást tett az ügyészek előtt Zuschlag János, volt szocialista képviselő. A kiskunhalasi pártszervezet korábbi elnöke ellen különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt indult eljárás.

BAMA

Zuschlagot még szeptemberben vették őrizetbe és rendelték el előzetes letartóztatását. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes vezetője az InfoRádióban elmondta: már többször próbálták kihallgatni Zuschlag Jánost, eddig azonban mindig megtagadta a vallomástételt. Kedden azonban sikerült szóra bírni, de hogy a gyanúsított pontosan miről beszélt, és tett-e saját magára nézve terhelő vallomást, Szabó Ferenc a nyomozás érdekére hivatkozva nem adott felvilágosítást. Annyit azonban elárult, hogy valószínűleg még kihallgatják Zuschlag Jánost, a nyomozás meghosszabbítására azonban valószínűleg nem lesz szükség, így az március 19-ével lezárulhat.

A volt szocialista országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását szeptemberben rendelték el, majd január közepén a Szegedi Városi Bíróság meghosszabbította. A kiskunhalasi MSZP-szervezet korábbi elnökét - társaival együtt - különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják, miután kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénzzel nem tudnak elszámolni. Az ügynek eddig tizennégy gyanúsítottja van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!