Hírek

2005.01.17. 00:00

Keresztül Magyarországon

BAMA

Pécs DÉLHÚS
Növeli szakemberállományát a Délhús Rt. A közelmúltban a Csányi-birodalomhoz került cég 1400 embert foglalkoztat két baranyai és egy Bács-Kiskun megyei telephelyén, és a termelés növeléséhez igazodva
10–20 fős csoportokban bővíti az alkalmazottak létszámát. Idén 400 ezer sertés feldolgozását tervezik, amelynek jelentős részét baranyai termelőktől veszik át. (nl)

Nyíregyháza FEJLESZTÉS
Idén mintegy 8 milliárd forintnyi fejlesztést tervez a nyíregyházi önkormányzat. A tervekben szerepel a város belső kis és nagy körútjának továbbépítése, illetve közintézmények korszerűsítése és a szennyvíz-hálózat bővítése. (fc)

Jósvafő BARLANGFELÚJÍTÁS
Áprilisban próbaüzemelésre átadják az aggteleki Baradla-barlang 3 millió euróért felújított jósvafői ágát. A föld alatt mintegy két kilométernyi járdát cseréltek ki, felújították a lépcsősorokat, a belső világítást, és megerősítették a kőzeteket. A vörös-tói bejáratnál 800 négyzetméteres látogatóközpontot emeltek. (fc)

Kaposvár SZTRÁJK
Sztrájkra készülnek a Kapos Volán dolgozói, január 24-én a hajnali üzemkezdéstől 9 óráig beszüntetik a munkát, ha időközben nem tudnak megállapodni a bérekről a munkaadóval. A dolgozók 12 százalékos béremelést szeretnének elérni. A munkáltatói szövetség ennek a felét ajánlja a dolgozóknak, ezt azonban nem tudják elfogadni. (fc)

Nyergesújfalu KÁBELTÉVÉ
A Nemzeti Hírközlési Hivatal soproni igazgatósága adta ki az engedélyt a budapesti székhelyű Fi-berNet Rt. beruházásában kiépülő nyergesi új kábeltévé-hálózat megvalósítására. A rendszer műszaki átadás-átvételére már sor került, ám az önkormányzat addig nem járul hozzá a használatbavételi engedélyhez, amíg minden lakásban megfelelő minőségű nem lesz
a vétel. (fk)

Békéscsaba POSTAAVATÁS
Felavatták a békéscsabai 1-es postát a Munkácsy utcában. A háromszintes intézmény a legkorszerűbb technikával van felszerelve. A 26 fogadópult, a bizalmasabb ügyintézés érdekében elhelyezett várakozásjelzők egyaránt a kiszolgálást segítik elő. (fi)

Kisköre JELZŐLÁMPÁK
A Tisza-tó természeti értékeinek megőrzése szempontjából, s a térség turisztikai vonzerejének további növekedése érdekében jelzőrendszert építenek ki a tavon. A kiviteli munkálatok elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertese,
a szolnoki illetőségű Vízép-Kör Kft. augusztusra vállalta a szükséges táblák telepítését. A rendszer megvalósulásával könnyebbé válik a tavon történő tájékozódás. (b)

Ipolytarnóc ZÁRLATFELOLDÁS
A szlovákiai sertéstelepen történt pestisjárvány miatt tavaly novemberben zárlatot rendelt el a településen a Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás. Január 14-én feloldották a zárlatot, de a sertéstartóknak és a vadászoknak a továbbiakban is jelezniük kell, ha gyanús esetet észlelnek. (fc)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!