Kézilabda

3 órája

Súlyos vereséget szenvedett Flensburgban a MOL Tatabánya KC

A Kék Tigriseknek nem volt esélye az Európa Liga csoportkörének 3. fordulójában Németországban. Ezzel együtt a MOL Tatabánya KC megtartotta második helyét a csoportban.

Petrik József

Németország legészakibb kikötővárosába is többtucat Tatabánya-drukker kísérte el a Kék Tigriseket, de ezen az estén a vendégszurkolók buzdítása sem lendítette át a nehézségeken a MOL Tatabánya KC-t.

MOL Tatabánya KC kézilabda
A MOL Tatabánya KC nem tudta megállítani a Flensburgot
Fotó: Ingrid Anderson-Jensen 

A Kék Tigrisek úgy léptek pályára, mint akiknek inukba szállt a bátorság. Rendkívül udvarias, előzékeny vendégként gyakran adták a házigazdák kezébe a labdát saját csapattársaik helyett és a védekezésben is udvariasan „átengedték” a gólokat a németeknek. Így nem csoda, hogy lerohanta a Tatabányát a Flensburg, és mire észbekapott az Ugalde-legénység, gyakorlatilag már el is úszott a mérkőzés. Az első félidő végére kissé kiegyenlítettebb lett a játék, ám ez csak arra volt elegendő, hogy a vendégek hátránya ne érje el a tíz találatot.

Átjáróházra hasonlított a MOL Tatabánya KC védelme

A második játékrész is rontott tatabányai lövésekkel indult, így egyre nagyobb lett a két gárda közötti különbség. A Bányász küzdött, erejéhez mérten hajtott, de ez is kevésnek bizonyult a Bundesliga egyik legerősebb csapata ellen. Az igyekezet dacára átjáróház maradt a az Ugalde-csapat védelme, miközben a házigazdák előnye egyre csak nőtt és nőtt. A véghajrára pedig mintha meg is roppantak volna a vendégek…

Sibalin Jakab edző: – Hát, nem ezt szerettük volna. Nem mentség, de a szakemberek szerint is ellenfelünknek van a legjobb játékoskerete a Bundesligában. Ettől persze még nem kellett volna ilyen félénken, bátortalanul kézilabdáznunk. Pontatlan lövések, technikai hibák, eladott labdák jellemezték a játékunkat. Emellett a védekezésünk is defenzív volt agresszív helyett. A hazaiak pontosak, gyorsak voltak és még önmagukhoz képest is kimagaslóan játszottak. Mi pedig megtapasztalhattuk a Bundesliga-tempót. Köszönet csak a szurkolóinknak jár, akik ilyen távolságra is elkísértek és végig buzdítottak bennünket.

Kézilabda, EHF Európa Liga, G-csoport, férfi, 3. forduló

SG Flensburg Handewitt (német)–MOL Tatabánya KC 44-27 (22-13)

Flensburg, Campushalle, 3100 néző, vezette: Borge, Nygren (norvégok).

Tatabánya: Bartucz – Rodríguez 3, Maras 2, Topic 2, Havran, Przytula, Krakovszki 3. Csere: Székely M., Radvánszki (kapusok), Dissinger 3, N’Tanzi 6, Plaza 3, Lemos 2, Golubovics, Enomoto 3/2, Damatrin. Vezetőedző: Cristian Ugalde.

Hétméteresek: 1/1, illetve 2/2.

Kiállítások: 4, illetve 8 perc.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 5-1, 9. p.: 8-2, 13. p.: 10-4, 18. p.: 15-9, 22. p.: 17-11, 28. p.: 22-12, 33. p.: 24-13, 38. p.: 29-16, 44. p.: 31-21, 49. p.: 35-22, 55. p.: 41-24.

A csoport másik mérkőzésén: HCB Karviná (cseh)–MRK Sesvete (horvát) 32-29 (17-16)

A csoport állása: 1. Flensburg 6 pont, 2. Tatabánya 4, 3. Karviná 2, 4. Sesvete 0.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!