Bakonyalja futóverseny

2 órája

Nem számított a kor a Bakonyalja futóversenyen

Ászár és Tárkány adott otthont a Sprint Futóklub által szervezett eseménynek.

Kun Attila

A közelmúltban immár 22. alkalommal rendezte meg a Sprint Futóklub a Tatabányai Szabadidősport Szövetség segítségével a Bakonyalja futóversenyt. A rendezvényen félmaratoni, valamint 5 km-es távon lehetett próbálkozni a Tárkány–Ászár útvonalon, a versenyközpontot a tárkányi művelődési háznál alakították ki. 

Bakonyalja futóverseny
Elrajtol a Bakonyalja futóverseny 5 és 21 km-es távjának mezőnye Tárkányon
Fotó: Sprint Futóklub / Forrás:  beküldött

A rendezők a kisebbekre is gondoltak, 10 éves korig 200 méteren lehetett indulni. Ezt a távot 25 apró talpú teljesítette, némi szülői segítséggel kétéves csöppségek is leküzdötték a távot. A célba érést követően kupát, érmet, csokit és egyéb ajándékot kaptak a gyermekek. 

Az 5 km-en 65 futó állt rajthoz, és Tárkányról indulva, Ászár felé teljesen sík úton haladva 2,5 km megtétele után fordultak vissza a tárkányi célhoz. A 21 km-es távon rajthoz álló 44 futó Tárkányról indulva az ászári általános iskolánál visszafordulva érkezett vissza a tárkányi célba. Az érintett települések nagyszerűen biztosították a frissítést az útvonalon. A meleg idő nem kedvezett a futóknak, de mindenki sikeresen célba ért. 

A verseny legidősebb résztvevője a 86 éves budapesti Rich­ter Ferenc volt, aki minden probléma nélkül teljesítette az 5 km-es távot. A szervezők örömére hét futó érkezett Felvidékről. A rövid és hosszú táv korosztályos győztesei kupát, a 2–6. helyezettek érmet kaptak. Az 1–3. helyezett hölgyek virágot is kaptak a kupák és érmek mellé. Minden induló átvehette a verseny egyedi befutóérmét is. A 21 km-es távon minden 18 éven felüli egy üveg jó minőségű bort is kapott, ráadásként a tárkányi önkormányzat minden indulót és kísérőt meghívott egy nagyon finom ételre. 

Az eredményhirdetés előtt sorsolás is volt, ami nagy sikert aratott, emellett a tatabányai Stop cukrászda jóvoltából tortával ünnepelték az októberben születetteket, valamint egyedi, saját fényképpel ellátott oklevéllel köszöntötték a 70 éven felüli futókat. 

Több különdíjat is kiosztottak a szervezők. A legsportosabb család címet a környei Markót, valamint az esztergomi Monostori família nyerte. 21 km-en a legjobb külföldiek az egyaránt felvidéki Kozmér Ildikó és Nagy Fernandó lettek. A legjobb sprintes díját Oláh Richárd nyerte. 

A rendezők köszönetet mondanak Major Lászlóné tárkányi és Pekár Zsolt ászári polgármestereknek, valamint Farkasné Lengyel Katalinnak, Turják Tündének, Vadóc Lászlónak, a Chionak, a kisbéri rendőrségnek, a tárkányi polgárőrségnek és minden önkéntes közreműködőnek. Jövőre Ászár ad otthont az eseménynek. 
 

Eredmények: 5 km, női, abszolút sorrend: 1. Lőrincz Leticia (Komárom), 2. Barta Csilla (Tatabánya), 3. Fekete Éva (Pér); férfiak, abszolút: 1. Bartal Mihály (TSC), 2. Dr. Horváth István (Honvéd Arrabona), 3. Kurucz Ádám (Marcali); 21 km, női, abszolút: 1. Hajas Bernadett (Honvéd Szondi), 2. Tobak Júlia (Veszprém), 3. Pidl Renáta (Nagybajcs); férfiak, abszolút: Müller Zoltán (Koroncó), 2. Markót Tamás (FTC), 3. Fehér András (Promenade Runners). 


A sprintesek legközelebbi rendezvénye, a Haas Maraton váltó Tatán, a sprintháznál (Tópart sétány 10.) lesz vasárnap 10 órakor. Távok: 7 km, 21 km, 42 km egyéni és váltó (hat kör az Öreg-tó körül). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában