Labdarúgás

2024.09.06. 15:39

Megye II.: nagy rangadót rendeznek a hétvégén

Óriási párharccal folytatódik a szezon. A megye II. negyedik fordulójában az első és a második helyezett is összecsap.

Kemma.hu

A megye II.-es idény is a negyedik fordulóhoz érkezett. Az első mérkőzést szombaton, 16 órakor rendezik, ahol a Tardos és a Baj futballcsapata mérkőzik meg egymással. Vasárnap, szintén 16 órától a forduló „legnagyobb” meccse következik: a tabella első helyét elfoglaló Bakonysárkány a második helyezett Mocsát fogadja. A párharc nagy izgalmakat tartogathat, bármi megtörténhet a kilencven perc alatt. A Tatabányai Vasas a Piliscsév otthonába utazik, előbbiek nagy eséllyel pályázhatnak a győzelemre. A Csolnok az eddig korrekt szezont futó Ács ellen lép pályára, a Környe pedig az előző héten az idei szezonban debütáló Nagyigmánd csapatát izzasztaná meg. A tokodiak eddig nulla ponttal állnak a szezonban, ebben a fordulóban már pontot szereznének a Dunaszentmiklós ellen. Az eddig szintén pont nélküli Zsámbék II. pedig az Ászár pályájára látogat vasárnap.

Környe - Bakonysárkány Területi II. foci (7)
Nagy rangadó következik a megye II. negyedik fordulójában
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Labdarúgás, Területi II., 4. forduló

Szeptember 7., szombat, 16 óra.

  • Tardosi FC - TAC - Baj KSE

    Szeptember 8., vasárnap, 16 óra.
  • Bakonysárkányi SE - Mocsa KSE
  • Piliscsévi SE - Tatabányai Vasas
  • Csolnoki SZSE - Ácsi Kinizsi SC
  • Környe SE - Nagyigmándi KSK
  • Tokod SE - Dunaszentmiklósi SE
  • Ászár KSE - Ikoba Beton Zsámbék II.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában