Atlétika

2024.07.24. 12:00

Nemzetközi távolugró versenyt rendeznek Tatabányán

Pénteken nívós sporteseményt rendeznek Komárom-Esztergom vármegye székhelyén. A rendezvényt a TSC-Geotech atlétikai szakosztálya szervezi.

Kemma.hu

Július 26-án egy igen rangos nemzetközi ugróversenyt rendez a TSC atlétikai szakosztálya. Az esemény 14:30-kor veszi kezdetét a Grosics Gyula Stadionban és az egész délutánt betölti. A rendezvény a női hármasugrással indul, majd 16 órakor férfi, illetve 18 órakor a női távolugró mezőny méretteti meg magát.

Rózsahegyi Bori
A TSC-től Rózsahegyi Bori is teszteli tudását
Forrás: Tatabányai Sport Club/Facebook

— A korábbi években már sikeresen  próbálkoztunk távolba ugró versenyek rendezésével, ezért az atléták körében egyre népszerűbb lett ez a kezdeményezés. A versenyzők önmaguktól is szívesen érkeznek hozzánk, de idén Dömötör Balázs még rá is tett egy lapáttal. Mivel "Döme" és tanítványa, Lesti Dia a közelmúltban számos nemzetközi versenyen járt, Balázs több menedzsert, edzőt és versenyzőt is meggyőzött a részvétel fontosságáról. Így büszkén mondhatjuk el, hogy pénteken a szerb, görög és magyar ugrók között itt lesz a tízszeres szerb bajnok, fedettpályás vb-hatodik helyezett Milica Gardasevic, aki a londoni Gyémánt Liga versenyről közvetlenül hozzánk utazik. De a teljes magyar hölgy élmezőny is elindul, a versenyzők között Lesti Diával, Rózsahegyi Borival és Molnár Viktóriával, azaz a TSC Geotech versenyzőivel együtt. A férfi mezőnyben görög, szerb és szlovák ugrók mellett hazai pályán láthatjuk ismét Gerics Rolandot, a TSC Geotech versenyzőjét. A lányoknál hét, a fiúknál nyolc méter közeli ugrások várhatóak, amelyek kiemelkedőek a nemzetközi mezőnyökben is — fogalmazta Szöllősi Miklós, a verseny szervezőinek koordinátora.

A verseny résztvevői:

Nők:

  • Milica Gardasevic (szerb) 
  • Nguyen Anasztázia (magyar) 
  • Bánhidi Farkas Petra (magyar) 
  • Lesti Diana (magyar - TSC Geotech)
  • Maria Stefanopoulou (görög) 
  • Natalia Besi (görög) 
  • Marija Bukvic (szerb) 
  • Rózsahegyi Bori (magyar - TSC-Geotech) 
  • Sara Lukic (szerb) 
  • Molnár Viktória (magyar - TSC Geotech)
  • Boczonádi Bora (magyar)
  • Honvári Abigél (magyar - TSC Geotech)

    Férfiak:
  • Adonios Stilianidis (görög) 
  • Németh Mátyás (magyar) 
  • Gerics Roland (magyar - TSC Geotech) 
  • Galambos Tibor (magyar) 
  • Michal Bacik (szlovák) 
  • Aristeidis Zaharopoulos (görög) 
  • Marko Brajovic (szerb) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában