Beszélgetés a fináléra készülő rögbicsapat játékos-edzőjével és kapitányával

Újabb nagy kihívás előtt áll az Esztergomi Vitézek rögbicsapata. Az NB1 döntőjébe ismét bejutó együttes a Budapest Exiles elleni hétvégi fináléban szeretné megvédeni a címét, amit tavaly a Szegedi Gorillák ellen szereztek meg. A csapat játékos-edzője, Sőlősi Darius és a csapatkapitány, Stiglmayer Márk beszélt a döntő előtti várakozásokról, felkészülésről, de a fiatal edzőtől azt is megtudtuk, hogy mennyire nehéz egy élcsapatot edzeni.

— A rögbidöntő előtt már nyert egy díjat az együttes, az Esztergomi Vitézek lett a tavalyi év legjobbja oldalunk közönségszavazásán. Hogyan fogadta a klub az elismerést?
Stiglmayer Márk: — Igazából nem számítottunk rá, eléggé nagy meglepetésként ért minket. Nagyon sokat dolgoztunk a tavalyi évben, és ilyenkor is érezzük azt, hogy megérte az a sok belefektetett idő.

— Esztergomban nagy hagyománya van a rögbinek. Egy gyerek, aki sportolni kezd, miért éppen a rögbit választja, szemben mondjuk a közismertebb sportágakkal?
Sőlősi Darius: — Ha azt mondjuk, hogy Esztergomi Vitézek, szerintem az egész országban tudják, hogy miről, kikről van szó. A gyereknek, a családnak is büszkeség lehet az, ha valaki esztergomi vitéz. Bárhova megy el, az ország bármelyik településére, ismerhetik őket, vagyis minket. Sokkal többet tudunk nyújtani, mint egy másik klub.

— Mire kell ez alatt gondolni, hogy többet nyújt ez a klub?
S. D.: — Arra gondolok például, hogy elég sok versenyre eljutunk, nemzetközi versenyeken is rendszeresen szerepelünk. Esztergomban mi vagyunk az egyetlen klub, akik minden évben részt tudnak venni nemzetközi viadalokon, és ez is lehet egy hívószó.

— A sportágat ismerőknek köztudott, hogy a magyar válogatott gerincét is a Vitézek adja. Ez könnyebbséget, vagy inkább nehézséget ad, hogy a klubban már összeszokott játékosok játszanak a címeres mezben is?
S. M.: — Ugye a válogatottnál korlátozott lehetőségünk van felkészülni, ezért az mindenképpen pozitívum, hogy év közben mégis együtt tudunk készülni. Plusz a csapat és a válogatott magja már nagyon régóta együtt van, régóta ismerjük egymást, ez egy nagy előny. Ha pedig a klubot nézzük, akkor még nagyobb ez az előny, hiszen sokkal többet játszunk együtt, azon túl, hogy tényleg szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást.

Kedvelik a döntőbeli ellenfelüket az Esztergomi Vitézek

— Darius, ugye szezon közben vette át a felnőttcsapat irányítását. Lehet-e tudni, hogy miért került sor erre a váltásra?
S. D.: — Édesapám volt ezelőtt az edző, és már úgy érezte, egy kicsit elfáradt. Az volt az ötlete, hogy próbáljuk meg velem, nézzük meg hogyan működik, tehát ez most egy próbaidőszak. Ha nem válik be, akkor pedig másik opció után nézünk. Eddig azonban úgy néz ki, haladunk a kijelölt úton, hiszen ott vagyunk az első osztály döntőjében. Ez az utolsó két mérkőzés teljesítményén egyébként meg is látszott, nehéz volt motiválni a srácokat a kisebb téttel bíró összecsapásokon, de ez is az én feladatom, hozzátartozik az edzői munkához.

— Mennyire volt meglepő ez az edzői felkérés? Más sportágakban sem megszokott dolog, hogy ilyen fiatalon, 24 évesen valaki vezetőedzői feladatokat lásson el. A semmiből jött ez a munka, vagy azért van benne tudatosság?
S. D.: — Készültem az edzői munkára, már három éve az U18-as csapattal is foglalkozok, a szezon elején pedig az Apródokat edzettem, akik az NB2-ben szerepelnek. Tudtam, hogy előbb-utóbb edző lesz belőlem. Ez ilyen örökség, mert nálunk a családban mindenki edző. Mindig is szerettem sokat beszélni, hát most ezt kamatoztathatom is majd. Ezen kívül már az U18-as magyar válogatott irányítására is felkértek.

— A rögbiben azért nem anyámasszony katonái vannak, és most a nagy emberek kaptak egy fiatal edzőt. Okoz ez bármilyen nehézséget? 
S. D: — Nagyon nehéz ez, mert a többség vagy velem egy idős, vagy idősebb tőlem. Szerencsére a közös hang azért megvan, ami köszönhető annak is, hogy én az idősebbek között nőttem fel, mellettem a velem egykorúakkal.

— Márk csapatkapitányként mekkora segítséget tud adni? Ugye azt szokták mondani, hogy a csapatkapitány az edző meghosszabbított jobbkeze.
S. D.: — Márkkal nagyon már nem is kell beszélni, annyira ismerjük egymást, mindketten tudjuk, hogy a másiknak mi az elképzelése. Van azért persze olyan, hogy elvisz a hév minket, és rossz döntést hozunk, de alapvetően nagyon jó a kapcsolat. A csapat is tudja, hogy mit akarunk, és amíg nincsen konfliktus a pályán, akár a játékvezetővel, akár az ellenfél játékosaival, addig nem is nagyon kell változtatni.

S. M.: — Igen, ugyanígy érzem én is. Nagyon jó a kapcsolat mindenkinek mindenkivel az egész csapaton belül, és ezt jó látni, átélni. Nagyon sok fiatal van a csapatban, ez egy hosszú távú projekt, és azt látom, hogy szép termése lesz majd ennek így. Alapvetően mindenki motivált a csapatban, de abban igaza van a Dariusnak, hogy a mögöttünk hagyott hetekben ez kicsit alábbhagyott, ami valahol érthető egy olyan gárdától, amelyik már kiharcolta a szereplését a döntőben. Ahogy fordultunk rá a döntő hetére, már mindenki jobban fókuszált, érezhetően nagyobb az izgalmi állapot.

— A Vitézek nyerték meg eddig a legtöbbször a bajnokságot. Van emiatt bármilyen teher, nyomás a csapaton a döntő előtt?
S. M.: — Abszolút érzek nyomást, de én alapvetően ezt elég jól kezelem, és szerintem a csapat többségére is inkább pozitív hatással van. Úgy vélem ez az előnyünkre válik, tudunk ebből erőt meríteni, és ez a fontos.

S. D: — Először is, örülünk, hogy a Budapest Exiles-szel játsszuk a döntőt. Azt tudni kell a rögbiről, hogy vannak olyanok, akikkel szeretünk döntőzni, és vannak olyanok, akikkel pedig nem. Az Exiles azért jó, mert nekik ugyanaz a játékuk, mint nekünk, tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Például a Szegeddel kétszer döntőztünk korábban, és ők mind a kétszer teljesen más játékot mutattak, mérkőzés közben kellett átgondolnunk, átalakítanunk mindent, ami nyilván nehézség volt. Nyomás egyébként nincsen a vezetőség részéről, de azért az ezüstérem csalódás lenne.