Amerikában brillírozik a tatabányai focista

Nagy Tamás légiós, Tatabányán kezdte a labdarúgó pályafutását. Középiskolás évei során több felnőtt csapatban is játszott. A közoktatási tanulmányai után úgy döntött hogy az Egyesült Államokban folytatja a karrierjét és tanulmányait. 

– A középiskola során is már foglalkozott labdarúgással Magyarországon, hogy jött az ötlet, hogy az Egyesült Államokban folytassa a pályafutását?  
– A családomnak köszönhetően 4 éves korom óta a futball napi szinten jelen van az életemben. A Bárdosos éveim alatt játszottam Székesfehérváron a Főnixben, Tatabányán, Budaörsön, Komáromban, illetve futsaloztam Budaörsön és Újpesten is. Viszont a Komáromban töltött időszak alatt úgy éreztem, hogy valami másra van szükségem. Akkoriban a Netflixen néztem a Spencer című amerikai egyetemi életet bemutató sorozatot, innen jött az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha én is ott lehetnék. Az amerikai egyetemi rendszerben a sport és az oktatás összekapcsolódik, és ennek köszönhetően ez egy vonzó lehetőségnek tűnt számomra. Így magas szinten tudok sportolni és tanulni is.

– A tatabányai Bárdos László Gimnáziumban járt. Milyenek voltak az itt eltöltött évei? Az egyik nagy esemény a Bárdos és az Árpád gimnáziumok között zajló csata, a Mikulás kupa. Ön is több éven át a Bárdos színeiben lépett pályára, hogy élte meg ezeket az eseményeket? 
– Nehéz éveim voltak a Bárdosban. Rengeteget utaztam edzésekre, mérkőzésekre, de a mai napig hatalmas boldogsággal tölt el, hogy én a Bárdosba járhattam. Csak pozitív dolgokat tudok mondani az iskoláról, és sok nagyszerű embert ismertem meg. 

 A Mikulás Kupa egy olyan élmény, amit soha nem fogok elfelejteni. Telt házas csarnok, hatalmas hangulat, és örülök, hogy az 5 évem alatt 5 alkalommal sikerült a Bárdosnak megszerezni a kupát. Sajnos az elmúlt években nem volt lehetőségem hazautazni akkor, amikor a Mikulás Kupa zajlott, de követem, hogy ki nyeri a kupát az adott évben.  

– Pont a korona vírus idején utazott ki, hogy élte meg az első napokat a tengerentúlon?  
– 2020 augusztusában utaztam, a Covid miatt két hetes karanténnal kezdtem az amerikai álmom, a vezetőedző vett fel a repülőtéren és mentünk a Campusra. Nem volt egyszerű két hét, de a szobámban edzettem, illetve szükségem volt elkezdeni dolgozni, amint lehetséges. A karantén harmadik napján szereztem egy takarítói munkát a Campuson.

– A kint zajló ideje alatt sokat játszott Amerikában, ön mit tapasztalt, másabb kint a labdarúgás, mint Európában? Mit gondol mik a főbb eltérések a hazai és a kinti labdarúgó-kultúra között?
– Másabb a labdarúgás. Az első évben fizikálisan le voltam maradva és sokkal nagyobb tempó volt, mint amit én megtapasztaltam például Komáromban a felnőtt csapatnál. Illetve itt nem nagyon vigyáznak senkire az edzésen, nem nagyon húzza vissza senki a lábát, mert mindenki kezdő akar lenni. A csapat 90% külföldi volt (Dél-Afrika, Kanada, Uganda, Spanyolország, Anglia, Panama, Nigéria). Amikor ide érkeztem akkor csak egy pár amerikai játékos volt a keretben. 

 Az elmúlt években, viszont magasabb szerepben játszom, csapatkapitánynak választottak meg és bíznak bennem, hogy gólokkal fogom eldönteni a mérkőzéseket, aminek nagyon örülök és eddig sikerült is bizonyítanom.

– Már több mint három éve kint él, most, hogy bekerült az amerikai "vérkeringésbe", hogy telik egy átlagos napja?  
– Jelenleg egy átlagos napon: edzek, tanulok és dolgozom. Próbálom minden napból a maximumot kihozni. Minél többet edzeni és minden nap egy kicsivel jobbnak lenni.

– Azt tudom, hogy a Flower City Unionban játszik, ami kint harmadosztályú csapatnak felel meg, Tatabányának van NBIII-as csapata, mit gondol, ha a két csapat egymás ellen lépne pályára mi lenne a mérkőzés végeredménye?  
– Igen, azonban fontos kiemelni, hogy elsősorban a Roberts Wesleyan University játékosa vagyok. A tavaszi szezon után 2 hónapos szünetre kerülünk, és ebben az időszakban csatlakozom a Flower City csapatához. 

Fontos még kiemelni, hogy a Robertsnél engedélyezik számomra, hogy más csapatban is játsszak, de csak azzal a feltétellel, hogy mielőtt elkezdődik a felkészülés a Roberts csapatával, pihenjek egy kicsit, mivel az egyetemi szezon rendkívül megerőltető. 4 hónapon át gyakran játszunk hetente akár 2 mérkőzést is, és olyan hetek is előfordulnak, amikor csak 1-2 napot vagyunk otthon. Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy mi lenne, ha egy adott magyar csapat játszana ellenünk, és általában poénosan azt válaszolom, hogy az a csapat nyerne amelyikben én játszom. Viccet félretéve, Tatabányán sokat játszottam, és a jelenlegi csapatból is vannak barátaim. Szurkolok nekik, hogy feljussanak a másodosztályba.

– Mik a hosszútávú tervei és céljai? Szeretne majd hazajönni és itthon is folytatni vagy Amerikában találta meg a számításait?
– Nagy a kísértés, de 4 év után is van honvágyam. Remélem, hogy fogok kapni olyan felkérést, amely dönthet a hazatérésem irányában. Futballozni szeretnék, de fontos azt is tudni, hogy nekem a focin kívül, sportmenedzsment és marketing szakos üzleti diplomát fogok szerezni, és emellett edzői diplomát is szerzek. Ezért úgy gondolom, hogy gyümölcsöző tudással fogok rendelkezni, amely használható lesz bárhol a világban. Még nem döntöttem, így ez a kérdés a lehetőségektől fog függeni.