Tükörben

2024.09.04. 13:23

Egy holland gitáros, festő kalandja Esztergomban

Tükörben címmel nyílt meg augusztus 28-án Peter Ten Westened kiállítása az esztergomi Tár-Lak Szalonban. A holland festő képeiről Kohut Judit a hágai Képzőművész Kör munkatársa és Szentessy László grafikus művész beszélt a megnyitón. Pöltl Oxi Zoltán [email protected]

Kemma.hu

 Soós Kadocsa, a Tár-Lak Szalon tulajdonos galériavezetője köszöntötte a publikumot augusztus 28-én a Simor János utcai intézményben, ahol ezúttal egy különleges festménykiállítás nyílt. Az esztergomi premier több szempontból is különleges volt, így például azért is, mert az alkotó, a holland Peter Ten Westened nem volt jelen, ugyanakkor munkáit ketten is méltatták.

Elsőként Kohut Judit beszélt,  a kiállítás megnyitóján
Elsőként Kohut Judit beszélt,  a kiállítás megnyitóján
Fotó: P.Z.

 Elsőként Kohut Judit beszélt, aki többek között elmondta: hogy Westened polgári foglalkozását tekintve, hozzá hasonlóan középiskolai tanár, és az iskolájuk közötti diákcsere programnak köszönhetően ismerte meg a festőt. Mindez harminc évvel ezelőtt történt, a munkásságának most Esztergomban látható összeállításában is látható olyan kép, ami még ennél is régebb óta készült, és vannak képek, melyek tavalyi vagy idei keltezésűek, mondta Kohut Judit. Ezután elmondta családjaik megismerkedése és barátsága során csak kiderült, hogy a remek holland tanár nem mellesleg művész is, és szívesen mutatná be festményeit külföldön, így akár Magyarországon is.

A kiállítás zárásakor, szeptember 12-én maga az alkotó is jelen lesz, mi több nemcsak beszél festményeiről, de, mint muzsikus zenélni is fog híres gitárján. Kohut Judit hozzátette: az alkotó már előre jelezte, hogy szerelmes dalokkal készül, hiszen esztergomi kiállításának – Tükörben –Szeretők a tükörben című itt kiállított festmény után kapta nevét. A sajátságos hangulatú muzsikák kedvelői már előre dörzsölhetik a tenyerüket, mivel, mint a megnyitón kiderült, Peter Ten Westened Bob Dylan és Nick Cave rajongója, és előadásában bizonyára ezektől a mentorok zenéjétől átitatott számokat ad elő, illetve idéz a két rock klasszikustól.

Szentessy László grafikusművész röviden beszélt a holland festő kompozícióiról. Mint többek között elmondta: Peter Ten Westened esztergomi tárlatának anyagában látható vegyes műfajú munkákat hozott, így képei között figurális és absztrakt, sőt ezek vegyítését adó festmények is láthatók. A kiállítás címadó festménye, a Szeretők a tükörben a realista ábrázolásokhoz inkább közel álló kép, melyen enteriőr külsővel, de érzelmeket is nagyban kifejező kompozíciót látható, mondta Szentessy László, majd hozzátette, a többi mű, mind méretében, mind technikájában is változó, egymástól eltérő, bár a vászonra akrillal készített festmények zöme nagy méretű, látható az alkotó inkább ezeket kedveli. A kisebb képeknél a grafika, a pasztell , az akvarell dominál, mondta a méltató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában