A luxusélet tragikuma - A Fehér Lótusz kritika

Amikor szétnézünk a televíziós sorozat palettán, nincs könnyű dolgunk. Kedvünkre válogathatunk a néhol már-már túlzó drámaisággal átitatott epizódok között, és csak nagyítóval találni olyan műfajt, ami könnyed és szórakoztató. Ritka kivétel A Fehér lótusz, ami végig fenntartja a feszültséget és az emberi tragédia bugyraiba beleássa magát. Mi mást venne alapul Mike White rendező, mint a nyaralást, és eljátszik a gondolattal, miszerint utazás alatt ismeri meg önmagát az ember.

Az első etap Hawaiin játszódik, ahova amerikaiak érkeznek, akik gazdagok, flegmák, és az első pillanatról érezhető, hogy minden egyes szereplő hozzátesz mint inkább elvesz a sorozatból a szerepe által. Szóval jellemhibák bőven akadnak, így többnyire elkerülhetetlen a nagy pofon: van egy család, egy magányos ötvenes, aki elhunyt édesanyja hamvait szeretné szétszórni a Csendes-óceánban – ő Jennifer Coolidge, alias az Amerikai Pitéből csak Stiffler mamájaként ismert színésznő. Bármit mond, tesz vagy csinál, borzasztóan vicces a másodvirágzását élő karakter. Aztán van friss házaspár, akinek női tagja újságíróból háziasszony szerepbe kényszerített dekoratív hölgyemény és van a minden hájjal megkent szállodaigazgató, aki csal, hazudik és mismásol. Nem rejti véka alá homoszexuális beállítottságát, ami kicsit sokkolóan hat a felkészületlen nézőre, akik szinte könyörögnek, hogy ne legyen túlsúlyban az ilyen jellegű forgatás. Amikor a férfiak kapják a fókuszt, nagyon is in media res érzést kelt, vagyis a dolgok közepébe vágnak.

Bevallom, a legjobb ajánlás előzte meg a Fehér lótuszt. A szájhagyomány útján terjedő. Most én sem szakítom meg a láncot, ugyanazt teszem, amit kaptam. Javaslom. Bár a finálé nagyon hosszú, némiképp arcul csap bennünket mindezek ellenére is. Túlságosan megszerettük már ezeket az arcokat – minden torz jellem ellenére, ahhoz meg pláne nagyon kedvesek, hogy csak úgy elengedjük őket. Haláleset ide-vagy oda, második évad is forgott a lótuszból. Akkor pedig Szicília van középpontban, ami ugyancsak gyönyörködteti a szemünket és az agyunkat egyaránt. A zene pedig a fülünket.

Értékelés: A Fehér Lótusz, sorozatkritika **** (jó)