2023.04.23. 18:15
A minden néha túl sokk - Minden, mindenhol, mindenkor
A tavaly készült amerikai sci-fi tarolt a legutóbbi Oscar gálán. Elvitte a legjobb film, a rendezés, az eredeti forgatókönyv, a női főszereplő (Michelle Yeoh), a férfi (Ke Huy Quan), a női mellékszereplő (Jamie Lee Curtis) és a legjobb vágás díját. A 2008-as Gettómilliomos óta így ez a film gyűjtötte be a legtöbb Oscar-szobrot, a 11 jelölésből hetet váltott díjra.
Jelenet a filmből
Forrás: Port.hu
A film pozitívumai közé tartozik a kiemelkedő casting, érdekes koncepció, helyenként kreatív látvány és pár remek ötlet a film elején. A sztori főhőse egy középkorú, kínai bevándorló, Evelyn (Michelle Yeoh). Mosodatulajdonos, aki szigorú, hagyománytisztelő és rokkant apjával (Gong Gong), válni akaró férjével (Waymond) és leszbikus lányával (Joy) él. Unokája saját neméhez vonzódik, a nagyapa nem tud erről, ez a film egyik konfliktusa.
A főhősnőnek kell a multiverzumok között ugrálva megmentenie a világokat. A bökkenő csak az, hogy a mosodatulajdonosként dolgozó nőnek jelenleg erre nincs ideje: éves adóbevallásával van elfoglalva, a lánya elidegenült tőle és a férje mielőbb válni akar.
Egyetértésben
Kíváncsian ültem be a moziba. Aztán elkezdődött valami, amit nehezen tudtam értelmezni. Az első óra végén érkezett a megváltó stáblista, de kiderült, hogy ez csak film a filmben. A gyötrelem nem ért véget, pláne, hogy a nem szinkronizált részeknél a magyar szöveg leesett a vászonról.
Meggyötörve, feldúlva támolyogtam ki a moziból. Hazatérve fiam kérdésekkel bombázott, majd leszögezte: meg kell néznem még egyszer, mert ő jó kritikákat olvasott róla. Huszonnégy órán belül így vele együtt ismét megnéztem. Talán csak a feliratok miatt, kíváncsi voltam, hogy mennyit tesz hozzá az előző napi élményhez. Csalódtam. Semmit.
Csak annak örültem, hogy ezúttal történelmet írtunk: végre fiam is egyetértett velem. Tollat is ragadott, és taglalta a „remek” film hiányosságait. Ezt olvashatják.
A filmmel eltöltött csaknem öt órám mégis csak hasznosnak bizonyult.
Az első harmadban Waymondot „megszállja” az Alfa univerzum személyisége, aki szemlélteti, hogy mennyivel jobb verziója a válni akaró önmagához képest. Mindeközben expozíciócunami zuhan a nézőre. Megtudjuk, hogy az Alfa univerzum Evelyn-je a saját lányán kísérletezett a multiverzumbeli utazásokkal. Emiatt az ifjú hölgy megőrült és átalakult Jobu Tupaki-vá, aki emberéleteket kioltva főgonoszként megrözötten vadássza Evelynt.
A film ezután egy macska–egér játékká fajul Evelyn és Jobu Tupaki között, annak ellenére, hogy a főgonosz motivációi ezen a ponton még megkérdőjelezhetők. Számos alkalma lehetne ugyanis arra, hogy elfogja vagy megölje Evelynt, de nem teszi. Helyette multiverzumokon keresztül kergeti elképesztő ruhákban és kétértelmű párbeszédekkel.
Ezen a ponton jön az egyik pozitívum: a párhuzamos univerzumokban hozott döntések befolyásolják az ottani szereplők életét, amelyek sokszor drasztikusabban térnek el az alap verziótól. Ahogy halad előre a történet ezt az egész szabályrendszert félredobják az alkotók pár elhúzott és ismételt poén kedvéért. Például virsliujjas emberek jelennek meg, vagy a L’ecsó paródiája ezúttal egy mosómedvével.
Forrás: Port.hu
A humor elég szubjektív dolog, de ennyire fájdalmasan nem vicces filmhez még nem volt szerencsém. Még a drámai csúcsponton is el vannak húzva a viccesnek vélt részek.
A film utolsó fél órája az abszolút mélypont: nem mutatnak új univerzumokat, és minden alternatív jelenben meg akarták oldani az ottani problémákat. Ez azonban öngól, hiszen különbözőnek kellene lenniük az eltérő valóságokban a hősöknek.
A fő probléma a túlpakolt történet, ami egyszerre akar megható dráma lenni, és helyenként akció/vígjáték. Túl sok a történetszál és egyik sincs kidolgozva rendesen kifejtett motivációkkal, karakterekkel és következetes konklúzióval, ezért tűnik gyenge drámának. Kevés a jó humor, az akció, és a film a második felében egy állóvíz.
A színészek kihozzák a maximumot, de a kreativitás, ami az elején még leköti a nézőt alábbhagy a történet előrehaladtával. Mire a dramaturgiai csúcsponthoz érünk minden izgalmat, és szórakozást mellőz a film, az érzelmekhez pedig már túl késő.
