Fejlesztés

2 órája

Új parkolók tették biztonságosabbá a közlekedést

Új parkolók épültek Szőnyben, és korszerűsödött a Máltai épülete is. A fejlesztésekről Molnár Attila polgármester számolt be.

Körtvélyfáy Dina

Molnár Attila a Kossuth Lajos utcából jelentkezett be a közelmúltban. Elmondta, a munkálatok kezdetekor is járt itt, valamint köszönetet mondott a szülők és a Máltai Szeretetszolgálathoz látogatók türelméért, amelyet a parkolók kialakítása ideje alatt tanúsítottak.

Az új parkolók biztonságosabbá teszik a közlekedést az utcában
Az új parkolók biztonságosabbá teszik a közlekedést az utcában
Fotó: Komáromi Városmarketing Kft. / Forrás: Facebook

Hozzátette azt is, megtörtént a műszaki átadás, majd az önkormányzat részéről is megtekintették a beruházás eredményét, amelynek során hat parkolót alakítottak ki a szőnyi óvoda és a Máltai Szeretetszolgálat előtt. A máltai központi épületének homlokzatfelújítása is megtörtént, valamint klímát is beszereltek. A két projekt összköltsége mintegy 17 millió forint volt.

A város vezetője arra is kitért, fontos számukra, hogy a családokat abban is támogassák, hogy az intézményekbe biztonságosan juthassanak el a gyerekekkel, részben ezt a célt szolgálta a most befejeződött fejlesztés is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában